Kárpátalja Információs Portálja

2010 március 17. szerda. Ma Gertrúd, Patrik névnapja van

Add a Startlaphoz
Keresés:     

Ismét ukrán szemét úszik a Tiszán

2007-12-07 14:32:18

Újabb szeméthullám vonul le a Tiszán, ez is Ukrajnából érkezett, és ugyanúgy mint a minap, 20-30 kilométer hosszan terül el a vízen.

A szemét a Bodrogon keresztül került a folyóba most is, akárcsak a hét elején - mondta a Független Hírügynökségnek a Magyarországi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság szóvivője.

A hét elején került először ukrán háztartási hulladék a Tiszába, ez a szeméthullám csütörtökön ért Tiszaújvároshoz, és hamarosan a kiskörei víztározónál lesz.

A tervek szerint ott halásszák majd ki a hulladékot, és a tiszafüredi lerakóba szállítják. A második szeméthullámot szintén Kisköréig engedik, és ott szedik ki a folyóból.

Az Ukrajnából érkező hulladék miatt a folyó középső szakaszán harmadfokú vízmőnség-védelmi készültséget rendeltek el. Becslések szerint a kommunális szemét mennyisége a több száz köbmétert is elérheti, veszélyes hulladék azonban elvileg nem került a folyóba.

A magyar hatóságok kifizetik a Tiszán érkező ukrán hulladék eltávolításának költségeit, de a pénzt később behajtják a szennyezőtől. Hogy mekkora összegről van szó, egyelőre nem tudni, mivel a szemetet még nem szedték ki a vízből.

A Tiszát és a Bodrogot ért eddigi legnagyobb, Ukrajnából érkező kommunális szennyezés 2004-ben volt: Tokajnál 2400 köbméter hulladékot távolítottak el akkor a víz felszínéről úgy, hogy uszályokkal elállták a szennyezés útját, és markolóval szedték ki a szemetet. A munka 20 millió forintba került.

P.I./szon

Forrás: Kárpátinfo.net

Magyar Távirati Iroda
Kárpátinfo.net:   Belföld  |  Külföld  |  Gazdaság |  Kultúra |  Sport |  TurMix |  NET/Tech
Galéria |  Fórum |  Videók |  Linkek |  Receptek |  Apróhirdetések |  Telefonkönyv
Szálláshelyek:   Vendégházak - Falusi üdülés |  Hotelek - Szállodák |  Szanatóriumok |  Turistabázisok - Turistaszállások |  Motelek |  Üdülők - Magánszállások
Látnivalók:   Tavak, folyók |  Várak, erődítmények Kárpátalján |  Kárpátaljai történeti múzeumok |  Vízesések |  Középkori templomok |  Kastélyok, kúriák, udvarházak |  Történeti emlékművek |  Fatemplomok
Természeti értékek:   Hegyek, hegycsúcsok |  Nemzeti parkok |  Tavak és folyók |  Vízesések |  Tájvédelmi körzet
Adnetwork

Nyitóoldal | Impresszum | Adatvédelem | Médiaajánlataink | Partnerek | Észrevételek
LinkStart.net.ua | Magyar-magyar szótár | Kárpátalja turizmusa - oroszul
Copyright © 2002-2008 - Minden jog fenntartva - Szoboszlai Ildikó