100 éve született az elméleti fizika zsenije, Lev Landau
2008-01-20 12:32:51
Száz éve, 1908. január 22-én született Bakuban Lev Davidovics Landau Nobel-díjas szovjet fizikus.
Gimnáziumi tanulmányait 13 éves korára befejezte, s már ekkorra elsajátította az integrálás és a differenciálás fortélyait. Fiatal kora miatt egy évig közgazdasági tanulmányokat folytatott, s csak 1922-től járhatott a bakui egyetemre. 16 évesen átiratkozott a leningrádi egyetemre, ahol már csak fizikát tanult. 1926-ban publikálta első dolgozatát a kétatomos molekulák spektrumáról, 1927-től Abram Joffe Fizikai-Műszaki Intézetében dolgozott. 1929-ben külföldre küldték: másfél évet töltött Dániában Niels Bohrnál, akit az elméleti fizikában egyetlen tanítójának tekintett, s akivel életre szóló barátságot kötött.
1932-től a harkovi Fizikai-Műszaki Intézet elméleti részlegét vezette, intézetét a Szovjetunió elméleti fizikai központjává emelte. Fő kutatási témája a szilárdtestek és az alacsony hőmérséklet fizikája volt, Jevgenyij Lifsiccel a teljes modern elméleti fizikát átfogó könyvsorozatot írtak. Kidolgozta az antiferromágnesesség elméletét, leírta a ferromágneses anyagok doménszerkezetét. 1934-ben - még mindig csak 26 évesen - külön disszertáció nélkül, kizárólag tudományos munkái alapján elnyerte a matematikai és fizikai tudományok doktora fokozatot.
1937-ben Moszkvába költözött, a Pjotr Kapica vezette Fizikai Problémák Intézetében az elméleti osztályt irányította. A másodrendű fázisátalakulásokkal foglalkozott, s megadta a szuperfolyékonyság elméleti magyarázatát. 1938-ban bebörtönözték, s a legjelesebb tudósok hiába kérvényezték szabadon bocsátását. Kapica ekkortájt fedezte fel a hélium igen alacsony hőmérsékleten fellépő szuperfolyékonyságát, s Sztálinnak írt levélben jelezte: egyedül Landau lenne képes megmagyarázni e jelenséget. Landau kiszabadult, s 1940-41 folyamán valóban megoldást adott a problémára.
38 évesen választotta rendes tagjává a Szovjetunió Tudományos Akadémiája. Háromszor kapta meg az Állami-díjat, háromszor a Lenin-díjat, 1954-ben a Szocialista Munka Hőse címet, számos külföldi tudományos akadémia választotta tagjai közé. A Nobel-díjat 1962-ben ítélték neki oda "a kondenzált állapotokra vonatkozó úttörő elméletéért, különös tekintettel a folyékony héliumra".
Pályáját 1962. január 7-én súlyos autóbaleset törte derékba. A klinikai halál állapotából visszahozták ugyan, de szellemi és fizikai képességei soha nem álltak teljesen helyre. Egy újabb súlyos operációt követően 1968. április 1-jén hunyt el Moszkvában.
Forrás: MTI
