Kárpátalja Információs Portálja

2008 november 19. szerda. Ma Erzsébet, Zsóka névnapja van

Add a Startlaphoz
Keresés:     

Romániában nem kívánatos Szent László

2008-04-25 11:02:57

Ne viselje Szent László nevét Nagyvárad központi hídja, legalább is egyelőre. Erről döntött Nagyvárad Helyi Tanácsa a többségi román szavazatokkal. Egyúttal „leseperték” a többi híd nevét is.

Delorean Gyula helyhatósági képviselő azt javasolta, hogy adjanak nevet Nagyvárad hét közúti és gyalogos hídjának, így a központi híd viselje Szent László nevét – írja az erdon.ro magyar nyelvű romániai hírportál.

Nicusor Lepadatu (PD) a jogügyi bizottság nevében a napirendi pont visszavonását javasolta. Ennek ellenére többen hozzászóltak: Mihai Drecin (PRM) szerint a javaslattevő nem vette figyelembe a város demográfiai valóságát, majd egy történésztől szokatlan kijelentést tett: „Arra kérem azokat a kollégákat, akik a múltban vájkálnak, hogy tekintsenek a jövőbe!”

Pásztor Sándor arra hívta fel a figyelmet, hogy a megyei névadó bizottság jóváhagyását adta és ezt megelőzően Mihai Groza polgármester nyilvánosan javasolta a hidak neveit – Szent Lászlóét is – és most a pártja nevében visszavonják a javaslatot. Mircea Matei (PD) ülésvezető elnök szerint a megye csak konzultatív javaslatot tett. Nicolae Rusu (PD) nem Szent László, hanem Unirii teret javasolt. Dr. Földes Béla arra utalt, hogy László király lánya Paraschiva híres ortodox szent volt. Tovább folyt a történelmi huzavona, de végül az RMDSZ-fakció kivételével, egyöntetűen a halasztás mellett szavaztak.

P.I.

Forrás: Kárpátinfo.net


Ksenia Sobchak

Alena Apina

Ruszlana

Kurnyikova
38 év szemete egy lakásban Székelyudvarhelyen
Tragikus erőszak a szemétdombon
Egymillió dolláros házak Ungváron

VENDÉGHÁZ

Hesur Zsuzsa vendégháza

A központi fűtéses kétemeletes vendégház Mezőkaszony központjától nem messze, az egyik legszebb, kétoldalon diófákkal szegélyezett mellékutcában található. Udvara rendezett, melyet virágok és zöld növények díszítenek. A vendégházból gyönyörű kilátás nyílik a Kaszonyi-hegy lankáira és szőlőültetvénye...

SZOBOR, EMLÉKMŰ, MŰTÁRGY

Sztálinizmus áldozatainak emlékműve

Borzsova Beregszásztól délkeletre a Borzsa folyó jobb partján fekszik. 1944. október 26-án a túlerőben lévő 4. Ukrán Front könnyűszerrel foglalta el Beregszászt és a környező falvakat. Sok honvédet foglyul is ejtettek. November 13-án rendeletet hoztak arról, hogy Kárpátalja minden 18 és 50 év közö...

VENDÉGHÁZ

Ludmilla vendégház

A kétszintes, összkomfortos Ludmilla vendégház Kőrösmező központjában meleg ételekkel, kényelmes szobákkal és szaunával várja a kedves látogatókat. Elszállásolás A házban találunk egy konyhát, étkezdét és 5 szobát: háromban ágy, kettőben pedig dívány található. A ház gázfűtéssel van ellátva. 2 szo...

SZOBOR, EMLÉKMŰ, MŰTÁRGY

Kazinczy Ferenc emléktáblája Beregszászban

Kazinczy Ferenc fehér márvány emléktáblája Beregszászban, a róla elnevezett utca egyik épületén található az utca elején. A márványtábla bal oldalán a költő domborműve látható, jobbra pedig a következő szöveg olvasható:...

LEGFRISSEBB VIDEÓNK


Magyar Távirati Iroda
Kárpátinfo.net:   Belföld  |  Külföld  |  Gazdaság |  Kultúra |  Sport |  TurMix |  NET/Tech
Galéria |  Fórum |  Videók |  Linkek |  Receptek |  Apróhirdetések |  Telefonkönyv
Szálláshelyek:   Vendégházak |  Hotelek |  Szanatóriumok |  Szállodák |  Turistabázisok |  Motelek |  Üdülők
Látnivalók:   Tavak, folyók, vízesések |  Várak, erődítmények Kárpátalján |  Kárpátaljai múzeumok |  Természeti látványosságok |  Középkori templomok |  Kastélyok, kúriák, udvarházak |  Műemlékek |  Fatemplomok
Természeti értékek:   Havasok, hágók, hegycsúcsok |  Természetvédelmi területek |  Folyók, tavak, vízesések |  Tisza |  Egyedi értékek
Adnetwork

Nyitóoldal | Impresszum | Adatvédelem | Médiaajánlataink | Partnerek | Észrevételek
LinkStart.net.ua | Magyar-magyar szótár | Kárpátalja turizmusa - oroszul
Copyright © 2002-2008 - Minden jog fenntartva - Szoboszlai Ildikó - Hosted by Netkey