Kárpátalja Információs Portálja

2008 november 19. szerda. Ma Erzsébet, Zsóka névnapja van

Add a Startlaphoz
Keresés:     
Figyel a szigorú szomszéd

Moszkvának nem tetszik az orosz nyelv visszaszorítása

2008-07-13 08:51:28

A Julija Timosenko–Vlagyimir Putyin találkozó után megélénkült az orosz-ukrán párbeszéd. Mint ismeretes, a két kormányfő tanácskozását a békülékeny hangnem jellemezte. Ám később az orosz fél komoly kritikával illette Ukrajnát, s a Fekete-tengeri Flotta kiutasítása esetén még a barátsági és együttműködési szerződés felmondásával is fenyegetett.

A napokban két fronton is folytatódott az egyeztetés. Grigorij Karaszin és Jurij Kosztenko Moszkvában, a duma és a ráda képviselői Odesszában igyekeztek közelebb hozni egymáshoz az álláspontokat – tájékoztatott a Podrobnosztyi.

A külügyminiszter-helyettesek eszmecseréjén az orosz politikus volt az erélyesebb. Karaszin határozottan követelte, hogy Kijev tartsa be a föderáció Fekete-tengeri Flottájának jogállását rögzítő szerződést, hagyjon fel a történelemhamisítással és vonja vissza az orosz nyelv használatát korlátozó intézkedéseit.

Egyéb, főként gazdasági kérdésekben jóval nagyobb volt az egyetértés – állapítja meg az UNIAN elemzője.

Az odesszai találkozón a két ország együttműködésének fejlesztése volt az alaptéma. A Podrobnosztyi tájékoztatása szerint nem is annyira a két tárgyaló delegáció, hanem az ukrán csoporton belüli nézeteltérések akadályozták az eredményes munkát. A záró tanácskozás például azért hiúsult meg, mert a Julija Timosenko Blokk (BJUT) képviselői azon nem voltak hajlandók részt venni.

Korábban három dokumentum aláírását tervezték. Két ajánlás az úgynevezett fekete listák megszüntetését rögzítette volna, a harmadik pedig a barátsági és együttműködési szerződés megújítását irányozta elő. A tanácskozás hangulatát jelezve a Podrobnosztyi tudósítója megjegyzi: míg az orosz delegáció minden kérdésben konstruktív álláspontot foglalt el, addig az ukrán honatyák élesen bírálták egymás kijelentéseit.

Az UNIAN értesülése szerint Konsztantyin Zatulin volt a legkövetkezetesebb szorgalmazója annak, hogy Moszkvában és Kijevben is nyilvánítsák semmisnek azt a listát, mely az Ukrajnában, illetve Oroszországban nem kívánatos személyeknek tituláltak neveit tartalmazza. A duma FÁK-kérdésekben illetékes bizottságának elnökhelyettese úgy fogalmazott, hogy ez éppenséggel nem elsőrendű kérdés, de olyan probléma, mely megmérgezheti a két ország kapcsolatát.

Mint ismeretes, korábban Ukrajnában persona non grata lett Jurij Luzskov. Moszkva polgármesterét Szevasztopolban, a Fekete-tengeri Flotta fennállásának 225. évfordulója tiszteletére tartott ünnepségen tett sértő kijelentéséért nyilvánították nem kívánatos személynek. Mintegy válaszul az orosz vezetés nem adott beutazási engedélyt Jevhen Kornyejcsuknak, az igazságügyi miniszter első helyettesének.

KISZó-összeállítás

Forrás: Igazi Kárpáti Igaz Szó


Cameron Diaz

Kurnyikova

Pink

Kelly Brook
Václav Havel kiáll Kundera mellett
Kárpátalja: A Királyházi nyalábvár
Magömlés okozott halálos tömegbalesetet

VENDÉGHÁZ

Dencs Erzsébet vendégháza

Dencs Erzsébet háza a Nagypalaj u. 30-as szám alatt található. A ház előtt kis virágoskert található, és az udvart örökzöldek díszítik. A ház mellett a házigazdák által üzemeltetett ABC áll, ahol minden szükséges dolgot megvehetnek a látogatók. A vendégházat a tulajdonosok nem rég újították fel és ...

VENDÉGHÁZ

Papp Béla vendégháza

A központi fűtéses kétszintes vendégház Csetfalva központjának közelében található egy virágos udvaron, nem messze a református templomtól. A vendégek fogadására hét szoba áll rendelkezésre. Az első szinten öt ilyen szoba található. Közülük az első szoba kétszemélyes, további két szoba egy-egy szem...

LEGFRISSEBB VIDEÓNK


Magyar Távirati Iroda
Kárpátinfo.net:   Belföld  |  Külföld  |  Gazdaság |  Kultúra |  Sport |  TurMix |  NET/Tech
Galéria |  Fórum |  Videók |  Linkek |  Receptek |  Apróhirdetések |  Telefonkönyv
Szálláshelyek:   Vendégházak |  Hotelek |  Szanatóriumok |  Szállodák |  Turistabázisok |  Motelek |  Üdülők
Látnivalók:   Tavak, folyók, vízesések |  Várak, erődítmények Kárpátalján |  Kárpátaljai múzeumok |  Természeti látványosságok |  Középkori templomok |  Kastélyok, kúriák, udvarházak |  Műemlékek |  Fatemplomok
Természeti értékek:   Havasok, hágók, hegycsúcsok |  Természetvédelmi területek |  Folyók, tavak, vízesések |  Tisza |  Egyedi értékek
Adnetwork

Nyitóoldal | Impresszum | Adatvédelem | Médiaajánlataink | Partnerek | Észrevételek
LinkStart.net.ua | Magyar-magyar szótár | Kárpátalja turizmusa - oroszul
Copyright © 2002-2008 - Minden jog fenntartva - Szoboszlai Ildikó - Hosted by Netkey