Kárpátalja Információs Portálja

2008 november 19. szerda. Ma Erzsébet, Zsóka névnapja van

Add a Startlaphoz
Keresés:     
Románia

Basescu állást foglalt a kollektív kisebbségi jogok ellen

2008-08-11 19:49:13

A nemzetközi politikában divattá vált, hogy a kisebbségi jogok leple alatt államok területi épségét próbálják megsérteni - jelentette ki hétfőn Traian Basescu román államfő.

A politikus előadást tartott egy határon túli románoknak szervezett nyári táborban. A dél-kaukázusi háború kapcsán kifejtette, hogy Románia támogatja az egyéni kisebbségi jogok megadását valamennyi kisebbség számára, viszont határozott nemet mond a kollektív kisebbségi jogokra. Basescu emlékeztetett arra, hogy a kollektív jogokat nem ismeri el a nemzetközi jog.
   
Hangsúlyozta: Románia soha nem fogja kérni a szomszédos államoktól, hogy a kisebbségi jogok nevében mondjanak le a szuverenitás és a területi épség elvéről.    A határon túli románokhoz intézett előadásában kifejtette: hűségeseknek kell lenniük az őket befogadó országokhoz, ez utóbbiaknak pedig a román kisebbség számára biztosítaniuk kell az anyanyelvük, a saját kultúrájuk és hagyományaik megőrzéséhez szükséges feltételeket.
   
Egy résztvevő kérdésére válaszolva a román államfő elmondta: a Moldovai Köztársasághoz tartozó, de szakadár Dnyeszteren túli területen nem fenyeget a fegyveres konfliktus kirobbanásának veszélye.
   
Emlékeztetett arra, hogy a hét végén a nemzetbiztonsági kérdésekkel foglalkozó  román Legfelső Védelmi Tanács (CSAT) megvizsgálta a grúziai háború kirobbanása után kialakult helyzetet. Basescu megerősítette: Románia hivatalos álláspontja az, hogy Bukarest fenntartások nélkül támogatja Grúzia területi épségének a megőrzését.

Forrás: MTI


Mirazs

Kelly Brook

Alena Apina

Marina Hlebnyikova
Václav Havel kiáll Kundera mellett
Kárpátalja: A Királyházi nyalábvár
Magyarország vagy Szlovákia része lehetne Kárpátalja…

HOTEL

Tisza Balneum Thermal Hotel****

A Tisza Balneum Thermál Hotel**** 2007 novemberében nyitotta meg kapuját, egyedi és különleges környezetben, közvetlenül a Tisza-tó partján, Tiszafüreden. A főépületben és a 9 kisházban összesen 224 vendég helyezhető el. A parkban 80 gépkocsi részére parkoló, teniszpályák, csónakkikötő, napozó é...

MŰEMLÉK, ÉPÍTMÉNY

Fancsikai görög katolikus templom

Már 1751-ben említés történik a település 1688-ban épült első fatemplomáról. A mai kőtemplom Szabó András atya szolgálata idején épült és Fircák György püspök szentelte meg 1902. október 26-án....

VENDÉGHÁZ

Faggyas Ágnes vendégháza

A központi fűtéses kétemeletes vendégház Mezőkaszony központjától nem messze, a római katolikus templom mellett felvezető utcában, a hegy oldalán található. Udvara rendezett, melyet virágok és zöld növények díszítenek. 2007 óta foglalkozunk falusi vendégfogadással. Ennek révén számos új ismerősre, ...

MŰEMLÉK, ÉPÍTMÉNY

Rafajnaújfalui református templom

Rafajnaújfalu  Beregszásztól 30 km-re nyugati irányba elterülő község. Zápszonyból a mintegy 7 kilométer hosszúságú út jelentős része gyönyörű tölgyerdőn keresztül vezet ide. A községtől északi irányban találjuk Barkaszót, amely már a munkácsi járáshoz tartozik. A falu tehát a beregsz...

LEGFRISSEBB VIDEÓNK


Magyar Távirati Iroda
Kárpátinfo.net:   Belföld  |  Külföld  |  Gazdaság |  Kultúra |  Sport |  TurMix |  NET/Tech
Galéria |  Fórum |  Videók |  Linkek |  Receptek |  Apróhirdetések |  Telefonkönyv
Szálláshelyek:   Vendégházak |  Hotelek |  Szanatóriumok |  Szállodák |  Turistabázisok |  Motelek |  Üdülők
Látnivalók:   Tavak, folyók, vízesések |  Várak, erődítmények Kárpátalján |  Kárpátaljai múzeumok |  Természeti látványosságok |  Középkori templomok |  Kastélyok, kúriák, udvarházak |  Műemlékek |  Fatemplomok
Természeti értékek:   Havasok, hágók, hegycsúcsok |  Természetvédelmi területek |  Folyók, tavak, vízesések |  Tisza |  Egyedi értékek
Adnetwork

Nyitóoldal | Impresszum | Adatvédelem | Médiaajánlataink | Partnerek | Észrevételek
LinkStart.net.ua | Magyar-magyar szótár | Kárpátalja turizmusa - oroszul
Copyright © 2002-2008 - Minden jog fenntartva - Szoboszlai Ildikó - Hosted by Netkey