Kárpátalja Információs Portálja

2008 november 19. szerda. Ma Erzsébet, Zsóka névnapja van

Add a Startlaphoz
Keresés:     

Ha külföldi a vendégünk

2008-08-24 05:15:00

A szovjet érában szigorú törvény szabályozta a hozzánk érkező külföldiek itt-tartózkodását. Az ország függetlenné válása óta eltelt több mint másfél évtized alatt sokat liberalizálódtak a beutazási és a tartózkodási feltételek.

A megyei állampolgársági, bevándorlási és személyi nyilvántartási főosztály tájékoztatója szerint 2001-től van hatályban az a jogszabály, mely a nemzetközi emberi jogi normatívákhoz igazítva teszi lehetővé a szabad mozgást és az úti cél, illetve a letelepedés helyszínének megválasztását. Elmúlt tehát az az időszak, amikor a külföldi vendég csak "szájkosárban" látogathatott el vidékünk, országunk egyes régióiba, s azonnal köteles volt bejelentkezni a helyi rendőrségen.

Az említett esztendőben lépett hatályba az a törvény is, mely kimondja, hogy a külföldi avagy hontalan személy bejelentkezése Ukrajnába történő beutazásakor már az útlevélvizsgálat során megtörténik. Ha vízumköteles országból érkezett, legfeljebb hat hónapot tartózkodhat itt. A vízummentességet élvező külföldiek számára kilencven nap engedélyezett.

A beutazás időpontját az útlevélbe ütött bélyegző igazolja. Ez az egész ország területén érvényes attól függetlenül, hogy hol szállt meg az illető. A külföldiek és a hontalanok munkavállalási vagy letelepedési céllal is beléphetnek Ukrajnába. Ezt egy 1994-ben kelt törvény teszi lehetővé, mely szerint tartózkodási és munkavállalási engedélyt is kaphatnak. Ennek csupán annyi a feltétele, hogy az illető rendelkezzen érvényes külföldi, vagy az ENSZ illetékes szerve által kiadott személyazonossági igazolvánnyal.

Ha az okmány elvész, azt haladéktalanul jelenteni kell a belügyi szerveknél, ahol kiállítanak egy ideiglenes igazolványt és értesítik a határőrséget az iratvesztés tényéről. Ezek után csak abban az esetben hosszabbítható meg a külföldi tartózkodási és munkavállalási engedélye, ha hazája ukrajnai diplomáciai képviselete ellátja új igazolvánnyal.

A külföldit vendégül látó, befogadó jogi, illetve természetes személy felelősséggel viseltetik azért, hogy az illető okmányai - tartózkodási és munkavállalási engedélye - rendben legyenek, s hogy azok érvényességének lejártakor elhagyja az országot. Amennyiben nem kíván távozni, legkésőbb három nappal a hatályos tartózkodási engedély lejárta előtt hosszabbításért kell folyamodnia.

(balogh)

Forrás: Igazi Kárpáti Igaz Szó


Cameron Diaz

Ksenia Sobchak

Laetitia Casta

Keeley Hazell
Útvonal Kárpátalja leglátogatottabb helyeihez: Kárpátalja, Ukrajna, Kárpátinfo
Kárpátalja: A Királyházi nyalábvár
Felavatták Petőfi Sándor mellszobrát a munkácsi várban (Galéria)

VENDÉGHÁZ

Tóth Szvetlana vendégháza

A központi fűtéssel ellátott vendégház a település fűutcáján található, egy virágos udvarban. A portához szőlőlugas és szépen gondozott gyümölcsös tartozik. A háziak tíz esztendeje foglalkoznak falusi vendéglátással. A vendégek fogadására három kétágyas szoba áll rendelkezésre. Bennük színes TV, DV...

SZOBOR, EMLÉKMŰ, MŰTÁRGY

Beregszászi Nagy Pál kopjafája

Nagymuzsalyban született, Sárospatakon végezte középiskolai tanulmányait, majd különböző külföldi egyetemeken mélyítette tudását. 1800-ban a Sárospataki Egyetem rektorává választották, 1803-tól egy ideig Kazinczy Ferenc fiának, Istvánnak nevelője volt. A neves kutató kopjafája Beregardóban, a Perény...

VENDÉGHÁZ

Makszimova Okszána vendégháza

Az egyszintes vendégházban a meleget központi fűtés és konvektorok biztosítják. A házhoz egy hatalmas kert tartozik, amelyből a kilátás a közeli hegyekre nyílik. Összesen három kétszemélyes szoba áll rendelkezésre a vendégek fogadására. Az első szobában egy szekrény, fotelek, éjjeliszekrények, TV, ...

MÚZEUM, KIÁLLÍTÓHELY, GALÉRIA

Ökológiai és Természethasznosítási Múzeum

A múzeum Rahó déli részén található, a természetvédelmi park központi területén. A települést személygépkocsival, autóbusszal, vagy vonattal lehet megközelíteni. A múzeumot a múlt század kilencvenes éveinek elején alapították meg, ugyanakkor a kiállítási tárgyak gyűjtése a mai napig tart. A múzeum m...

LEGFRISSEBB VIDEÓNK


Magyar Távirati Iroda
Kárpátinfo.net:   Belföld  |  Külföld  |  Gazdaság |  Kultúra |  Sport |  TurMix |  NET/Tech
Galéria |  Fórum |  Videók |  Linkek |  Receptek |  Apróhirdetések |  Telefonkönyv
Szálláshelyek:   Vendégházak |  Hotelek |  Szanatóriumok |  Szállodák |  Turistabázisok |  Motelek |  Üdülők
Látnivalók:   Tavak, folyók, vízesések |  Várak, erődítmények Kárpátalján |  Kárpátaljai múzeumok |  Természeti látványosságok |  Középkori templomok |  Kastélyok, kúriák, udvarházak |  Műemlékek |  Fatemplomok
Természeti értékek:   Havasok, hágók, hegycsúcsok |  Természetvédelmi területek |  Folyók, tavak, vízesések |  Tisza |  Egyedi értékek
Adnetwork

Nyitóoldal | Impresszum | Adatvédelem | Médiaajánlataink | Partnerek | Észrevételek
LinkStart.net.ua | Magyar-magyar szótár | Kárpátalja turizmusa - oroszul
Copyright © 2002-2008 - Minden jog fenntartva - Szoboszlai Ildikó - Hosted by Netkey