Kárpátalja Információs Portálja

2008 november 19. szerda. Ma Erzsébet, Zsóka névnapja van

Add a Startlaphoz
Keresés:     
Tudomány

Mondd meg mit nézel, megmondom ki vagy

2008-08-24 20:09:18

A keleti és nyugati kultúrákban nevelkedett emberek másként néznek egymás "szemébe" - erről a Glasgow-i Egyetem pszichológusai számoltak be a Public Library of Science (PLoS) című nyílt tudományos portálon publikált tanulmányukban.

Az olasz Roberto Caldara által vezetett kutatócsoport azt vizsgálta, miről ismerik fel a másik embert a különféle kultúrák képviselői. Eredményeik szerint míg a nyugatiak ismerőseiket leginkább a szem és a száj alkotta háromszögről azonosítják, addig az ázsiaiak inkább az orra fókuszálnak. Ez igazi meglepetés, mivel korábban a pszichológia azt feltételezte, hogy az emberekben ugyanaz a biológiai mechanizmus játszódik le.
   
Caldara csoportja különféle teszteknek vetett alá 14 fehér és 14 keleti önkéntest. Elsőként fényképekről kellett arcokat megjegyezniük, majd kiválasztaniuk őket egy újabb fotósorozatból. Ezután 56 portréról kellett megállapítaniuk, hogy "ázsiai" vagy "nyugati" személyt ábrázolnak-e. A kutatók mindkét kísérleti szakaszban megfigyelték az önkéntesek szemmozgását, megkeresték azt a pontot, amelyre a kísérlet résztvevői fókuszáltak.
   
"Minket is megleptek az eredmények. Felfedeztük, hogy a nyugatiak és a keletiek teljesen másféle stratégia alkalmazásával ismerik fel az arcokat. Míg mi elsősorban a szemekre és ezután a szájra pillantunk, a keletiek az orrot nézik meg először. Az arc mértani közepe stratégiai pont, mivel így látható legjobban az arc egésze, de enged a részletekre is figyelni" - magyarázta tapasztalatait Roberto Caldara az olasz hírügynökségnek adott interjújában.
   
A kétféle stratégia azonban végül ugyanarra az eredményre vezet: mindkét csoportba tartozó önkéntes átlagosan ugyanannyi arc megjegyzésére képes.
  
"Ezeket a percepciós különbségeket az a kultúra határozza meg, amelyben felnőttünk, nem valamiféle genetikai különbözőség" - hangsúlyozta Caldara - "más vizsgálatok, amelyekben Amerikában felnőtt ázsiai fiatalok vettek részt, bebizonyították, hogy az ő felismerési módszerük a nyugatiakéval egyezik. Kulturális tapasztalat által kialakított különbözőségek magyarázzák például azt az ismert tényt is, hogy az nyugatiak individualistábbak, a keletiek pedig sokkal nagyobb hangsúlyt fektetnek a közösséggel való harmonikus együttélésre".

Forrás: MTI


Christina Aguilera

Ksenia Sobchak

Charlize Theron

Mirazs
Kárpátalja: Természeti látnivalók Kárpátalján
Kárpátalja: Várak, várromok Kárpátalján
Felavatták Petőfi Sándor mellszobrát a munkácsi várban (Galéria)

VENDÉGHÁZ

Jáger Erzsébet vendégháza

Jáger Erzsébet és családja a falu fő utcájában, a Sevcsenko utca 34. szám alatt lakik. A házat nem rég építették a házigazdák, és bár ez kívülről még meglátszik rajta, de az épület belső terét, szobáit már nagyon szépen berendezték. A földszintes ház 2 szobájában összesen 4-5 vendéget tudnak fogadn...

SZOBOR, EMLÉKMŰ, MŰTÁRGY

Évszázados református imaház

A botfalvai református imaház épülete. ...

ÜDÜLŐÖVEZET

Kredo Üdülőhely

Aknaszlatina a sóról híres. Már az ókorban bányásztak itt sót, erre utalnak a bányajáratokban talált római pénzérmék, bár az első konkrét említés a településről majd csak 1360-ból származik. A sókitermelés következményeként, az üresen és elhagyottan tátongó mélyedéseket a földben egy idő után elönt...

SZOBOR, EMLÉKMŰ, MŰTÁRGY

Geleji Katona István erdélyi püspök emléktáblája

Geleji Katona István erdélyi református püspök, egyházi író emléktábláját a református templom falán 1994. október 31-én állítatta a Beregszászi Református Egyházközség és a BMKSZ....

LEGFRISSEBB VIDEÓNK


Magyar Távirati Iroda
Kárpátinfo.net:   Belföld  |  Külföld  |  Gazdaság |  Kultúra |  Sport |  TurMix |  NET/Tech
Galéria |  Fórum |  Videók |  Linkek |  Receptek |  Apróhirdetések |  Telefonkönyv
Szálláshelyek:   Vendégházak |  Hotelek |  Szanatóriumok |  Szállodák |  Turistabázisok |  Motelek |  Üdülők
Látnivalók:   Tavak, folyók, vízesések |  Várak, erődítmények Kárpátalján |  Kárpátaljai múzeumok |  Természeti látványosságok |  Középkori templomok |  Kastélyok, kúriák, udvarházak |  Műemlékek |  Fatemplomok
Természeti értékek:   Havasok, hágók, hegycsúcsok |  Természetvédelmi területek |  Folyók, tavak, vízesések |  Tisza |  Egyedi értékek
Adnetwork

Nyitóoldal | Impresszum | Adatvédelem | Médiaajánlataink | Partnerek | Észrevételek
LinkStart.net.ua | Magyar-magyar szótár | Kárpátalja turizmusa - oroszul
Copyright © 2002-2008 - Minden jog fenntartva - Szoboszlai Ildikó - Hosted by Netkey