Kárpátalja Információs Portálja

2008 november 19. szerda. Ma Erzsébet, Zsóka névnapja van

Add a Startlaphoz
Keresés:     

Nagymuzsalyi népi mulatságok

2008-08-27 12:08:15

A szokásos falunap helyett a nagymuzsalyiak ezúttal népi mulatságot tartottak. De bárhogy is nevezzék a helybéliek népünnepélyüket, a programból nem hiányozhattak a kikapcsolódást, az önfeledt szórakozást biztosító műsorszámok. És minden más, ami örömtelivé és feledhetetlenné teszi az ilyen alkalmakat.

Az ünnepi rendezvények sorát labdarúgó mérkőzések nyitották meg. Ezen mind a nagymuzsalyi ifik, mind a felnőttek fölényes győzelmet arattak a mezőgecseiek felett.

Délután az iskola épülete előtti teret, illetve az itt felállított színpadot először a helyi műkedvelők vették birtokukba: több énekszám mellett az iskola hagyományőrzői csárdást mutattak be.

Valamennyi korcsoportját felvonultatta a beregszászi Natali tánccsoport. A kicsik kacsatáncot, a nagyobbak cowboy táncot és breaket, a legidősebbek modern táncot mutattak be. Igen sok tapsot kaptak a keleti táncot lejtő ifjú leányzók. Megérdemelten nyerte el a közönség elismerését az ugyancsak beregszászról érkezett Viktória tánccsoport, amely szintén modern táncok előadásában jeleskedett. Nagy tapsot kapott a Vérke parti városból érkezett Ivan Csehil, aki a szülőföldről, annak szeretetéről énekelt nagy átéléssel. Közben a sörsátrak és a lacikonyhák környékén is nagy volt a forgalom. A gyerekek közül sokan kipróbálták a körhintát.

Nem kis izgalmat hozott a bográcsfőző verseny, melyre ezúttal három csapat nevezett be. A zsűri végül is - elismerve valamennyi csapat felkészültségét, bográcsfőző tudományát - a helyezetteket megosztva  jutalmazta.

A népi mulatság - nevéhez méltóan - késő éjszakába nyúló táncmulatsággal ért véget.

-ardai-

Forrás: Kárpátinfo hetilap


Angelina Jolie

Denise Richards

Liv Tyler

Pink
Kárpátalja: Múzeumok, tájházak Kárpátalján
Kárpátalja: A Királyházi nyalábvár
Kisfiam, deriválok neked csirkepaprikást

VENDÉGHÁZ

Póda Magdolna vendégháza

A központi fűtéses kétszintes vendégház a falu központjának közelében található egy virágos udvaron. A vendégek számára három szoba van kialakítva, ahol összesen öt személy szállásolható el. Az első szoba kétszemélyes, egy nagy szekrénnyel, fotelekkel, asztallal, számítógéppel és könyvespolccal. A...

SZOBOR, EMLÉKMŰ, MŰTÁRGY

Rákóczi szobra Salákon

A 2003. évi Rákóczi-év rendezvényeinek keretében Salánkon újabb Rákóczi-emlékmű készült el. Ezúttal a Nagyságos Fejedelem fába vésett alakjának megörökítését egy helyi fafaragó, Pólin Elek kezdeményezte. Az ő felkérésére, Koltay László püspökhatvanyi szobrász-fafaragó örökítette meg a fejedelem alak...

MOTEL

Vita motel-étterem

A Vita motelt és éttermet a környékbeliek gyakran nevezik kárpátaljai Moulin Rouge-nak. A híres párizsi mulatóval való képzettársításnak az az alapja, hogy az étterem mellett egy vörös téglából épült, ma is működő közel száz esztendős malom található. A motelben egyidejűleg 16 személy elszállásolás...

MŰEMLÉK, ÉPÍTMÉNY

Técsői római katolikus templom

A többi koronavárossal együtt Técső is már a XIV. század elején kiváltságokkal felruházott község volt. Az itteni templom tornyában volt egykoron az öt koronaváros levéltára. A hitújítás itt is megszüntette a katolikus hitéletet, templomot és vagyont elfoglalva. 1780-ban állította vissza a plébánia....

LEGFRISSEBB VIDEÓNK


Magyar Távirati Iroda
Kárpátinfo.net:   Belföld  |  Külföld  |  Gazdaság |  Kultúra |  Sport |  TurMix |  NET/Tech
Galéria |  Fórum |  Videók |  Linkek |  Receptek |  Apróhirdetések |  Telefonkönyv
Szálláshelyek:   Vendégházak |  Hotelek |  Szanatóriumok |  Szállodák |  Turistabázisok |  Motelek |  Üdülők
Látnivalók:   Tavak, folyók, vízesések |  Várak, erődítmények Kárpátalján |  Kárpátaljai múzeumok |  Természeti látványosságok |  Középkori templomok |  Kastélyok, kúriák, udvarházak |  Műemlékek |  Fatemplomok
Természeti értékek:   Havasok, hágók, hegycsúcsok |  Természetvédelmi területek |  Folyók, tavak, vízesések |  Tisza |  Egyedi értékek
Adnetwork

Nyitóoldal | Impresszum | Adatvédelem | Médiaajánlataink | Partnerek | Észrevételek
LinkStart.net.ua | Magyar-magyar szótár | Kárpátalja turizmusa - oroszul
Copyright © 2002-2008 - Minden jog fenntartva - Szoboszlai Ildikó - Hosted by Netkey