378 ezer elsősnek szól idén az első csengő
2008-08-28 12:20:40
Szeptember 1-én kb. 378 ezer kisiskolás megy első osztályba – közölte Ivan Vakarcsuk oktatási miniszter.
A miniszter a Podrobnosti.ua internetes hírportálnak adott interjújában megjegyezte, hogy örömmel tapasztalta, hogy idén lényegesen több kisiskolás kezdi meg tanulmányait. Az előző évben összesen 345 ezren voltak.
Ugyanakkor hozzáfűzte, hogy a végzős tanulók száma továbbra is csökkenő tendenciát mutat A következő tanévben várhatóan 400 ezren fejezik be középiskolai tanulmányaikat, míg idén nyáron több mint 430 ezren voltak.
Vakarcsuk ugyancsak közölte, hogy a nyugat-ukrajnai áradások következtében megrongálódott 314 iskolának csak kb. 40%-át állították eddig helyre, de ennek ellenére szeptember 1-én mindenütt megkezdődhet az oktatás.
Arszenyij Jacenyuk keddi ivano-frankivszki látogatáésa során kijelentette, hogy az ukrán gyerekek jelenleg nem képesek kiszűrni az őket elárasztó információáradatból, ami számukra hasznos lenne. Ezért jónak látná, ha az általános iskolákban visszaállítanák a politinformáció intézményét, meghatározott heti óraszám keretében. Ezeken a foglalkozásokon a pedagógusok a mindenkori állami szempontok szerint, egyszerű szavakkal elmagyaráznák az iskolásoknak a napi politikai eseményeket
Forrás: Kárpátinfo.net











