Kárpátalja Információs Portálja

2008 november 20. csütörtök. Ma Jolán névnapja van

Add a Startlaphoz
Keresés:     
Kicsit másképpen

Családi nap Borzsován

2008-08-28 16:02:12

A nyár folyamán több falunap hírösszefoglalóját olvashattuk már. Így legkézenfekvőbb egy ilyen alkalomhoz hasonlítani azt az úgynevezett családi napot, melyet idén több református gyülekezet is megszervezett (pl. júliusban a derceni). Ahogy a megnevezés is mutatja, előbbi egy adott település hírnevét öregbíti, míg utóbbi a családok megerősítését célozza meg.

Mindkettő színes programot ajánl a kikapcsolódásra. De különbség mutatkozik meg abban, hogy a családi napokon alkoholfogyasztás nélkül, keresztyén módon is jól érezheti magát, aki idelátogat. Ez derült ki az augusztus 24-én Borzsován megtartott családi napon. Ahogy azt a község lelkipásztora, Szanyi György elmondta, az egy éve megválasztott presbitérium állította célul maga elé egy olyan alkalom megszervezését, melyen talán a helyiek azon csoportja is szívesen részt vesz, akik ritkábban fordulnak meg a templomban. Vagyis egyféle nyitásnak szánták ezt az alkalmat.

A helyszínként választott iskolaudvar lehetőséget adott arra, hogy a több száz résztvevő mellett a bámészkodók is bekapcsolódhassanak az eseményekbe.

A vasárnapi istentisztelet nyitotta meg a rendezvényt, melyen Zán Fábián Sándor, a Kárpátaljai Református Egyház püspöke a Mt 12, 46-50 versei alapján szólt a gyülekezethez. Beszédében kiemelte, hogy bár Jézus Krisztus az Őt hallgatókat nevezi testvéreinek, tovább is viszi a gondolatot: "aki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát…" Vagyis nem elég az ige hallgatójának lenni, meg is kell cselekedni azt!

A délelőtti órákban a Hajnalcsillag keresztyén ifjúsági együttes adott ízelítőt most készülő lemezükből, majd a szervezők bográcsgulyással kedveskedtek a vendégeknek. A szünet után a házaspárok vetélkedője szolgáltatott derűs perceket. A vári gyülekezet énekkarát tombolasorsolás követte, majd a vári gyermekkórus lépett föl. A záró áhítatot követően a KRISZ-együttessel énekelt együtt a közönség.

Áhítatában Szanyi György lelkipásztor az örömről, s annak igazi forrásáról szólt (Fil 4, 4). Sok mindenben lehet keresni és megtalálni az örömöt, ezek legtöbbször mégis apró, átmeneti érzések csupán, miközben életünkben rengeteg olyan körülmény adódik, amikor nincs minek, nincs kedvünk örvendezni. Létezik egy kiapadhatatlan örömforrás: mindenkor örülhetünk az Úrban. Élhetünk a Jézussal való mindent átható találkozás öröméből - fogalmazott. - Ne legyen szomorú az arcunk ma sem, mert Krisztus szeret, és közel jött hozzánk! -  Ezekkel a szavakkal már a közös táncra hívogatott a lelkipásztor.

Családok báljával ért véget a közös együttlét Borzsován, melyen a táncverseny győztesei háztartási gépeket vihettek haza.

Soós Katalin

Forrás: Kárpátinfo hetilap

Tekintse meg galériánkat


Ksenia Sobchak

Liv Tyler

Denise Richards

Monica Bellucci
Kárpátalja: Természeti látnivalók Kárpátalján
Juscsenko meztelenül csókolja Timosenkót
Kisfiam, deriválok neked csirkepaprikást

KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA

HOTEL

Helikon hotel***

A szobák felszereltségéhez tartozik: WC, fürdőszoba zuhanyozó fülkével, illetve fürdőkáddal, telefon, Internet-hozzáférés, kábeltévé. Minden szobát klímaberendezéssel láttak el. A 15 szállodai szoba - ezek egy- illetve háromágyasak - mellett négy luxuslakosztály is a vendégek rendelkezésére áll. A...

HOTEL

Erdei Mese (Lisova Kazka) hotel-étterem

A hotel egy-, illetve kétszemélyes szobákat kínál és kétszobás luxuslakosztályokat. Az étteremben az ízletes fogások elfogyasztásán kívül lehetoségük adódik beszélgetni egy jót vagy részt venni a karaoke-showban. Az aktív pihenés érdekében a hotel a következő szolgáltatásokat kínálja: A nyári idős...

LEGFRISSEBB VIDEÓNK


Magyar Távirati Iroda
Kárpátinfo.net:   Belföld  |  Külföld  |  Gazdaság |  Kultúra |  Sport |  TurMix |  NET/Tech
Galéria |  Fórum |  Videók |  Linkek |  Receptek |  Apróhirdetések |  Telefonkönyv
Szálláshelyek:   Vendégházak |  Hotelek |  Szanatóriumok |  Szállodák |  Turistabázisok |  Motelek |  Üdülők
Látnivalók:   Tavak, folyók, vízesések |  Várak, erődítmények Kárpátalján |  Kárpátaljai múzeumok |  Természeti látványosságok |  Középkori templomok |  Kastélyok, kúriák, udvarházak |  Műemlékek |  Fatemplomok
Természeti értékek:   Havasok, hágók, hegycsúcsok |  Természetvédelmi területek |  Folyók, tavak, vízesések |  Tisza |  Egyedi értékek
Adnetwork

Nyitóoldal | Impresszum | Adatvédelem | Médiaajánlataink | Partnerek | Észrevételek
LinkStart.net.ua | Magyar-magyar szótár | Kárpátalja turizmusa - oroszul
Copyright © 2002-2008 - Minden jog fenntartva - Szoboszlai Ildikó - Hosted by Netkey