Kárpátalja Információs Portálja

2008 november 20. csütörtök. Ma Jolán névnapja van

Add a Startlaphoz
Keresés:     

Internetre kerülnek a holt-tengeri tekercsek

2008-08-29 16:07:16

Amerikai űrtechnológia segítségével digitalizálják a holt-tengeri tekercseket, amelyek azután felkerülnek az internetre - jelentette be az Izraeli Régészeti Hivatal.

A projekt, amelynek során pergamentöredékek ezreit és 900 különálló tekercset kell digitalizálni, körülbelül öt évet vesz igénybe. A cél, hogy a kétezer éves iratok mindenki számára hozzáférhetővé váljanak.

"Felfedezésük óta első ízben a holt-tengeri tekercsek egy kattintással elérhetővé válnak" - hangsúlyozta a Pnina Sor, az Izraeli Régészeti Hivatal konzerválási osztályának vezetője.

A szakértők már régóta panaszkodnak, hogy nagyon kevés kutatónak van lehetősége tanulmányozni a tekercseket. Az utóbbi években már történtek lépések, hogy javítsák a hozzáférést e páratlan dokumentumokhoz, amelyeknek sok töredékét mind a mai napig nem sikerült megfelelő módon azonosítani és kategorizálni.

A holt-tengeri tekercsek digitalizálása során olyan amerikai űrtechnológiát alkalmaznak, amelyet az égitestek korának megállapítására használnak. A legkorszerűbb képalkotó technológia, beleértve az infravörös fotografálást, "visszahozhatja" az évszázadok során elhalványult írásjeleket. Az 1950-es években már lefényképezték a tekercseket infravörös fényben, ám a technológia azóta sokat fejlődött. Hogy megvédjék a tekercseket, olyan felszerelést használnak, amely a minimumra csökkenti a fényexpozíciót.

Az első holt-tengeri tekercseket 1947-ben fedezte fel egy barlangban egy fiatal beduin pásztor, aki elbitangolt birkáit kereste. Az i.e. 250 és i.sz. 70 közötti időből származó 900 tekercset - több mint 15 ezer bőr- és papiruszdarabon - 1947 és 1956 között találták 11 barlangban a holt-tenger nyugati partján. A legismertebbek közülük a kumráni tekercsek, amelyek egy ősi település romjai közelében, Hirbet Kumránban kerültek elő, Jerikótól 15 kilométerre délre. A tekercseket vélhetően az esszénusok, egy szigorú és elszigetelt zsidó szekta tagjai írták.

A korabeli idők héber bibliájába bepillantást engedő iratok felfedezése a XX. század egyik legjelentősebb régészeti szenzációjának számított. Ézsaiás könyve az egyedüli teljes bibliai könyv a holt-tengeri tekercsek között.

Az Izraeli Régészeti Hivatal, amely a holt-tengeri tekercsek állagnak megóvásáért felelős, időnként megengedi a nagyközönségnek, hogy megtekintsen e dokumentumok közül némelyet. Legutóbb ez év májusában Izrael állam megalapításának 60. évfordulója tiszteletére kiállították Ézsaiás könyvét.

Forrás: MTI


Angelina Jolie

Cameron Diaz

Kurnyikova

Christina Aguilera
38 év szemete egy lakásban Székelyudvarhelyen
Tragikus erőszak a szemétdombon
Furcsán viselkedtek a Permben lezuhant Boeing pilótái

HOTEL

Teremok hotel

A Poljana üdülő területén található posta, internet-kávézó, kávézó, bár, étterem, gyógyszertár, üzlet, újságos stand, élelmiszer és egyéb árú értékesítésére alkalmas piac. Mindez kellemessé és kényelmessé teszi a pihenést a Teremok hotelben. A hotelben pihenők igénybe vehetik a Szonyacsne Zaka...

HOTEL

Gróf Degenfeld Kastélyszálloda****

Tarcalon található a Gróf Degenfeld Kastélyszálló****  festői környezetben. Szeretettel várja a kitűnő borokat, természetet szerető, igényes kikapcsolódásra vágyó vendégeket. 2006. évben Év szálloda szobája I. helyezést kapta a 3-4 csillagos kategóriában. A német-magyar származású gró...

LEGFRISSEBB VIDEÓNK


Magyar Távirati Iroda
Kárpátinfo.net:   Belföld  |  Külföld  |  Gazdaság |  Kultúra |  Sport |  TurMix |  NET/Tech
Galéria |  Fórum |  Videók |  Linkek |  Receptek |  Apróhirdetések |  Telefonkönyv
Szálláshelyek:   Vendégházak |  Hotelek |  Szanatóriumok |  Szállodák |  Turistabázisok |  Motelek |  Üdülők
Látnivalók:   Tavak, folyók, vízesések |  Várak, erődítmények Kárpátalján |  Kárpátaljai múzeumok |  Természeti látványosságok |  Középkori templomok |  Kastélyok, kúriák, udvarházak |  Műemlékek |  Fatemplomok
Természeti értékek:   Havasok, hágók, hegycsúcsok |  Természetvédelmi területek |  Folyók, tavak, vízesések |  Tisza |  Egyedi értékek
Adnetwork

Nyitóoldal | Impresszum | Adatvédelem | Médiaajánlataink | Partnerek | Észrevételek
LinkStart.net.ua | Magyar-magyar szótár | Kárpátalja turizmusa - oroszul
Copyright © 2002-2008 - Minden jog fenntartva - Szoboszlai Ildikó - Hosted by Netkey