I. Görög katolikus gitáros-tábor
2008-08-29 16:25:20
Augusztus 19-23-a között tizenöt lelkes fiatal részvételével a Karácsfalvai Sztojka Sándor Görög Katolikus Líceumban idén először rendezték még az I. Kárpátaljai Magyar Görög Katolikus Gitáros-tábort. Szentesi Csaba, debreceni tábori lelkész vezetett be minket a gitározás varázslatos világába.
A fárasztó gitárórák után Csaba atya kísérője, Ferenczi Éva által tanult játékokkal kapcsolódtunk ki. A résztvevőket gitártudásuk alapján két csoportra osztották a szervezők. A délelőtti órákban aktívan folytak a gitárórák, délután pedig érdekfeszítő programok részesei lehettünk: Tisza-túra, szalonnasütés, pólóbatikolás, közös filmnézés, csocsó- illetve asztalitenisz -bajnokság. A napot zenés elmélkedéssel zártuk. A tábor végén a megszerzett tudásunkat meg is tudtud mutatni a párhuzamosan folyó ukrán tábor résztvevőinek, akik kitörő öröm fogadták a fenomenális produkciónkat. Tisztában vagyunk vele, hogy eme néhány nap alatt nem sikerült olyan gitártudásra szert tenni, ami által megérdemeltük volna ezt az elismerést, de lelkesítően hatott ránk a buzdítás.
Ha ezek után valaki a gitártáborhoz nem kapott kedvet, megígérjük, hogy jövőre lesz métabajnokság, számháború, sőt biciklitúra is…
A résztvevők
Forrás: Kárpátinfo hetilap











