Kárpátalja Információs Portálja

2010 február 9. kedd. Ma Abigél, Alex névnapja van

Add a Startlaphoz
Keresés:     

Megszűnőben a Kárpáti Igaz Szó

2008-09-29 13:45:03

Csődközeli helyzet miatt ezen a szombaton már nem jelent meg a „fekete” Kárpáti Igaz Szó. A Kárpátalja Megyei Tanács és a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség tulajdonában lévő újság a krónikus pénzhiány miatt már egy éve hetente csak egy alkalommal – szombaton jelent meg.

A szovjet időkben 40 ezer példányszámban megjelenő napilap sorsa a 2004-2005-ös ukrajnai elnökválasztást (az emlékezetes „narancsos forradalmat”) követően pecsételődött meg, amikor az egyik lapalapító, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) a korábbi főszerkesztő leváltását kezdeményezte, ám eközben eljárási hibát vétett. A szerkesztőség munkatársainak nagyobbik fele ekkor a menesztett főszerkesztővel „Igazi” Kárpáti Igaz Szó címmel egy új, magánkiadásban megjelenő lapot indított, míg a régi a KMKSZ és a megyei tanács hivatalos sajtószerveként működött tovább.

A dotációra szoruló kiadvány ezt követően részben a Szülőföld Alaptól kapott támogatásokból, nagyobb részt pedig a megyei büdzsé kontójára jelent meg. Az idei szeptemberre azonban immár mindkét forrás kiapadt, s mivel mind a nyomdaköltség, mind pedig a bérek tekintetében jelentős adósságokat halmozott fel, Erdélyi Gábor főszerkesztő a lap megjelenésének beszüntetése mellett döntött.

Brenzovics László, a KMKSZ és a Kárpátalja Megyei Tanács alelnöke a Független Hírügynökségnek elmondta, hogy a Kárpáti Igaz Szó megszűnése még nem tekinthető végleges ténynek, mivel a tanács következő – októberi – plenáris ülésén minden bizonnyal napirendre kerül a nagy múlttal rendelkező magyar nyelvű lap finanszírozásának kérdése, s az megoldásra kerül.

A Kárpáti Igaz Szó legutóbbi – s egyben eddig utolsó – száma 3103 példányban jelent meg.

P.I.

Forrás: Kárpátinfo.net


Pink

Ali Landri

Mirazs

Cameron Diaz
Magyar Távirati Iroda
Kárpátinfo.net:   Belföld  |  Külföld  |  Gazdaság |  Kultúra |  Sport |  TurMix |  NET/Tech
Galéria |  Fórum |  Videók |  Linkek |  Receptek |  Apróhirdetések |  Telefonkönyv
Szálláshelyek:   Vendégházak - Falusi üdülés |  Hotelek - Szállodák |  Szanatóriumok |  Turistabázisok - Turistaszállások |  Motelek |  Üdülők - Magánszállások
Látnivalók:   Tavak, folyók |  Várak, erődítmények Kárpátalján |  Kárpátaljai történeti múzeumok |  Vízesések |  Középkori templomok |  Kastélyok, kúriák, udvarházak |  Történeti emlékművek |  Fatemplomok
Természeti értékek:   Hegyek, hegycsúcsok |  Nemzeti parkok |  Tavak és folyók |  Vízesések |  Tájvédelmi körzet
Adnetwork

Nyitóoldal | Impresszum | Adatvédelem | Médiaajánlataink | Partnerek | Észrevételek
LinkStart.net.ua | Magyar-magyar szótár | Kárpátalja turizmusa - oroszul
Copyright © 2002-2008 - Minden jog fenntartva - Szoboszlai Ildikó