Kárpátalja Információs Portálja

2008 november 20. csütörtök. Ma Jolán névnapja van

Add a Startlaphoz
Keresés:     
Baleset

Autóbalesetben életét vesztette Jörg Haider

2008-10-11 10:17:35

Autóbalesetben meghalt szombat hajnalban Jörg Haider karintiai tartományi elöljáró, a Szövetség Ausztria Jövőjéért (BZÖ) párt elnöke.

A klagenfurti rendőrség közleménye szerint az elöljáró szolgálati gépkocsijával, egy Volkswagen Phaetonnal a tartományi székvárostól délre, Lambichl településen haladt keresztül hajnali fél kettőkor, amikor eddig ismeretlen okból hirtelen letért az útról. Az autó lecsúszott az országút melletti jobboldali töltésen, majd többször megpördült. Az 58 éves politikus olyan súlyosan megsérült a fején és a mellkasán, hogy röviddel később, még a helyszínen belehalt sérüléseibe. Az első vizsgálatok szerint életét nem lehetett megmenteni. A Phaeton gyakorlatilag teljesen összetört.
   
A szerencsétlenségről egy nő értesítette a rendőrséget, akinek az autóját az elöljáró közvetlenül a baleset előtt megelőzte.
   
Jörg Haider egyedül ült a szolgálati gépkocsiban. A BZÖ elnökhelyettese, Stefan Petzner közölte, hogy a tartományi vezető egy rendezvényről tartott hazafelé, a Medvevölgybe (Bärental), ahol a hét végén ünnepelték volna édesanyja 90. születésnapját.
   
A politikus nős volt, két felnőtt lányt hagyott maga után.
   
Az osztrák politikai vezetők megdöbbenésüknek adtak hangot a balesetről értesülve, és részvétüket nyilvánították a családnak.
   
Az alpesi ország szélsőséges megjegyzéseiről hírhedtté vált, ugyanakkor markáns és népszerű jobboldali-populista politikusa 1993-ban egyszer már elszenvedett egy súlyos autóbalesetet. Gépkocsijával akkor egy telefonpóznának csapódott, de az esetet szerencsésen túlélte, csupán könnyebb fejsérülést szenvedett.

Forrás: MTI


Catherina Zeta Jones

VIA Gra

Laetitia Casta

Alena Apina
Németország: Ukrajna elveszítheti függetlenségét
Az ukrán hrivnya a legszebb valuta a világon
Egymillió dolláros házak Ungváron

VENDÉGHÁZ

Makó Vendégház

A Makó Vendégház Egerben a belvároshoz közel, kertvárosi övezetben, csendes, körpanorámás nagy önálló telken, a Makó család lakóháza mellett, egy különálló vendégfogadásra szolgáló épület. Az épület 8 db fürdőszobás hálószobával, a vendégek használatára felszerelt főzőkonyhával és közös étkezővel i...

SZOBOR, EMLÉKMŰ, MŰTÁRGY

Sztálini áldozatok, valamint a II. világháborúban elesett áldozatok emlékműve Tiszabökényben

Tiszabökényben áll egy háromrészes kompozíciójú emlékmű. Az emlékmű bal oldali tábláján olvashatjuk a tiszafarkasfalvai sztálinizmus áldozatainak névsorát, amely 10 nevet ismertet, valamint a II. világháborúban elesett áldozatok neveit. ...

PANZIÓ

Beatrix Panzió

Látogasson el a - Beatrix Panzió ***Hotelbe, -  mely eddig már háromszor érdemelte ki az Év panziója díjat és külföldön is elnyerte a Good Hotel Guide ajánlását, a Budapest legjobb panziója címet. A szálloda 22 szobájában 50 vendég számára biztosítunk kényelmes és nyugodt pihenést Budapest zöl...

TERMÉSZETI ÉRTÉK

Szvidoveci természetvédelmi terület

A Szvidoveci természetvédelmi terület a Szvidoveci hegyek legmagasabb részein – 600-1 883 méteres tengerszint feletti magasságokban – helyezkedik el 6 580 hektáros területen, a rahói járásban. Ahogy a Kárpátok nagy része, ez a terület is flis szerkezettel rendelkezik. A főgerincen megmar...

LEGFRISSEBB VIDEÓNK


Magyar Távirati Iroda
Kárpátinfo.net:   Belföld  |  Külföld  |  Gazdaság |  Kultúra |  Sport |  TurMix |  NET/Tech
Galéria |  Fórum |  Videók |  Linkek |  Receptek |  Apróhirdetések |  Telefonkönyv
Szálláshelyek:   Vendégházak |  Hotelek |  Szanatóriumok |  Szállodák |  Turistabázisok |  Motelek |  Üdülők
Látnivalók:   Tavak, folyók, vízesések |  Várak, erődítmények Kárpátalján |  Kárpátaljai múzeumok |  Természeti látványosságok |  Középkori templomok |  Kastélyok, kúriák, udvarházak |  Műemlékek |  Fatemplomok
Természeti értékek:   Havasok, hágók, hegycsúcsok |  Természetvédelmi területek |  Folyók, tavak, vízesések |  Tisza |  Egyedi értékek
Adnetwork

Nyitóoldal | Impresszum | Adatvédelem | Médiaajánlataink | Partnerek | Észrevételek
LinkStart.net.ua | Magyar-magyar szótár | Kárpátalja turizmusa - oroszul
Copyright © 2002-2008 - Minden jog fenntartva - Szoboszlai Ildikó - Hosted by Netkey