Kárpátalja Információs Portálja

2008 november 20. csütörtök. Ma Jolán névnapja van

Add a Startlaphoz
Keresés:     

Szlovák lapvélemény Duray közlekedési balesetéről és jogszemléletéről

2008-10-13 11:31:39

Élesen bírálják a hétfőn megjelent szlovákiai lapok Duray Miklóst, aki a hét végén egy kisebb közlekedési baleset részeseként, mentelmi jogára hivatkozva, nem fújta meg az alkoholszondát.

A Magyar Koalíció Pártjának (MKP) stratégiai alelnöke szombaton este Pozsonypüspöki lakott területén ráhajtott egy sziklakőre és egy gumiabroncsra, amelyek egy családi ház előtti füves részt védtek a forgalomtól. Ettől a gépkocsi motorjának alja megrongálódott, de a képviselőnek haja szála sem görbült.

Mint azt Duray az MTI-nek is elmondta, azért hajtott le az útról, hogy elkerülje a frontális ütközést egy vele szemben haladó, váratlanul előző gépkocsival. Megerősítette, hogy a szondáztatást valóban megtagadta, mégpedig azért, mert képviselőként ehhez joga van. Hozzátette: ha a balesetnek sérültje vagy másik részese is lett volna, akkor készségesen megfújta volna a szondát.

A hétfőn megjelent pozsonyi lapok emlékeztetnek: Duray Miklósnak már volt hasonló esete, amikor ugyan nem baleset, hanem gyorshajtás miatt ellenőrizték rendőrök, és a szondáztatást megtagadta. A SME című liberális polgári napilap felidézi: Duray akkor a lap kérdésére válaszolva azt ígérte, hogy ha majd netán baleset részeseként kellene megfújnia az alkoholszondát, akkor azt nem fogja megtagadni. Most, hogy megtörtént, lám, mégis megtagadta, emlékeztet a képviselőt ennek okán "visszaesőnek" nevező lap.

Szlovákiában a mentelmi joggal nem rendelkező gépkocsivezetőnek is joga van megtagadni a szondáztatást, de azt a rendőrség úgy értelmezi, hogy azért teszi, mert alkoholt fogyasztott, és ennek megfelelően jár el vele szemben. Ha azonban az alkoholtesztet egy ittas képviselő tagadja meg, azt a rendőrség józanként köteles kezelni. A lap szerint Duray durván megcsúfolja a jog fogalmát, ugyanis senkinek sincs jogosítványa arra, hogy alkoholos befolyásoltság alatt mások életét, testi épségét veszélyeztesse. "Erre egyetlen parlamenti képviselő, így Duray sem kapott felhatalmazást" - írja a SME.

"Ugyanis ha valaki, mint például Duray is, éveken át a jogegyenlőségért harcol az állammal, akkor igencsak visszatetsző, hogy el tudja fogadni a mezei polgár és a parlamenti képviselő közti "mélységes és elvi jogegyenlőtlenséggel, csakis azért, mert ennek ő a kedvezményezettje. Duray Miklós gépkocsivezetőként már másodszor járatta le önmagát, a jogegyenlőségért oly nyíltan küzdő politikus személyét" - írja a címoldalon megjelent jegyzetében Marián Lesko, a lap vezető publicistája.

Forrás: MTI

Címkék:Szlovákia

Marina Hlebnyikova

Ali Landri

Marija Sarapova

VIA Gra
Németország: Ukrajna elveszítheti függetlenségét
Kárpátalja: A Királyházi nyalábvár
Egymillió dolláros házak Ungváron

MOTEL

Vita motel-étterem

A Vita motelt és éttermet a környékbeliek gyakran nevezik kárpátaljai Moulin Rouge-nak. A híres párizsi mulatóval való képzettársításnak az az alapja, hogy az étterem mellett egy vörös téglából épült, ma is működő közel száz esztendős malom található. A motelben egyidejűleg 16 személy elszállásolás...

VENDÉGHÁZ

Nagy Beáta vendégháza

Nagy Beáta és családja a falu egyik mellékutcájában, az Ifjúsági u. 22. szám alatt lakik. A ház udvarát lugas szegélyezi, a ház előtt található virágoskertben pedig meggyfa áll. Az udvart nyaranta szép cserepes növények díszítik. Az emeletes ház 2 szobájában összesen 4 vendéget tudnak fogadni és el...

LEGFRISSEBB VIDEÓNK


Magyar Távirati Iroda
Kárpátinfo.net:   Belföld  |  Külföld  |  Gazdaság |  Kultúra |  Sport |  TurMix |  NET/Tech
Galéria |  Fórum |  Videók |  Linkek |  Receptek |  Apróhirdetések |  Telefonkönyv
Szálláshelyek:   Vendégházak |  Hotelek |  Szanatóriumok |  Szállodák |  Turistabázisok |  Motelek |  Üdülők
Látnivalók:   Tavak, folyók, vízesések |  Várak, erődítmények Kárpátalján |  Kárpátaljai múzeumok |  Természeti látványosságok |  Középkori templomok |  Kastélyok, kúriák, udvarházak |  Műemlékek |  Fatemplomok
Természeti értékek:   Havasok, hágók, hegycsúcsok |  Természetvédelmi területek |  Folyók, tavak, vízesések |  Tisza |  Egyedi értékek
Adnetwork

Nyitóoldal | Impresszum | Adatvédelem | Médiaajánlataink | Partnerek | Észrevételek
LinkStart.net.ua | Magyar-magyar szótár | Kárpátalja turizmusa - oroszul
Copyright © 2002-2008 - Minden jog fenntartva - Szoboszlai Ildikó - Hosted by Netkey