Kárpátalja Információs Portálja

2008 november 20. csütörtök. Ma Jolán névnapja van

Add a Startlaphoz
Keresés:     

Spriccel a kőolaj a Barátság vezetékből

2008-10-14 12:01:37

Spriccel a kőolaj a Barátság vezetékből Ecsernél, robbanásveszély miatt lezárták a környéket - közölte a rendőrség és a katasztrófavédelem kedden az MTI-vel.

Bényi Mónika, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese elmondta, hogy az M0-ás autópálya 44-es kilométerénél a bal pálya mellett húzódó Barátság kőolajvezeték eddig ismeretlen okból megsérült és folyik belőle az olaj.

Tájékoztatása szerint a műszaki hiba kijavítása, illetve a kárelhárítás folyamatban van, lakókat, illetve az M0-ás elkerülő út forgalmát az kiömlő olaj nem veszélyezteti.

Az MTI helyszínen lévő tudósítója korábban arról számolt be, hogy az olaj több tíz méter magasságban spriccel a vezetékből az autópályától 150-200 méterre.

Elmondása szerint a tűzoltók homokkal próbálják megakadályozni, hogy a kiömlő kőolaj szétterjedjen.

Az MTI információi szerint a területen építkezés folyt, egy munkagép területrendezés közben szakította el a vezetéket, amely mindössze tíz centiméter mélyen a talajban.

Kis-Guczi Péter, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság sajtóügyeletese elmondta: 200 méteres körzetben robbanásveszély van, ezért lezárták a területet. Hozzátette, hogy a megsérült vezetékszakaszt elzárták, ezért kisebb nyomással ömlik az olaj.

Az ecseri önkormányzat munkatársa az MTI-nek elmondta: az erős olajszag miatt megkérték az iskolákat, óvodákat hogy zárják be az ablakokat és ne engedjék a gyerekeket az udvarra.

Forrás: MTI


Cameron Diaz

Marina Hlebnyikova

Keeley Hazell

Ksenia Sobchak
Oroszország NATO-alternatívát ajánl Ukrajnának
Tragikus erőszak a szemétdombon
A beregvári Schönborn-kastély Kárpátalja Látnivalók Műemlékek

VENDÉGHÁZ

Keselja Natália vendégháza

A kétszintes vendégház egy nagy udvaron helyezkedik el. A szobákban központi fűtés biztosítja a meleget a hidegebb napokon. Összesen három kétszemélyes szoba áll rendelkezésre a vendégek fogadására. Az első kétszemélyes szobában éjjeliszekrények, TV, DVD-lejátszó, hatalmas tükör, szekrény, puffok é...

SZOBOR, EMLÉKMŰ, MŰTÁRGY

Korjatovics-szobor a munkácsi várban

A munkácsi várudvar közepén Korjatovics Tódor szobrát látjuk. Korjatovics litván fejedelem 1396-ban kapta meg Munkács várát Zsigmond királytól, majd özvegye egészen 1419-ig uralta. Korjatovics alatt a váron komoly erődítési munkák zajlottak, a szláv kultúrát is hathatósan támogatta. A várban egyébké...

VENDÉGHÁZ

Münich Márta vendégháza

Az utóbbi években kezdtek el a falu lakosai közül néhányan falusi vendégfogadással foglalkozni. Azóta számos külföldről érkezett turistacsoport látogatott el a községbe. Ezek egy részét a helyi egyházközösségek szervezték. A vendégfogadók egyike Münich Márta és családja. Ők a falu Fő utcáján, a 14...

MŰEMLÉK, ÉPÍTMÉNY

Grand Royal Hotel egykori épülete

Az egykori Grand Royal Hotel egykor a város legkedveltebb szórakozóhelye volt. A vendéglőnek és szállodájának sok neves vendége volt, többek között Móricz Zsigmond, aki 1926-ban ebben az épületben szállt meg. Itt tartózkodását emléktábla örökíti meg az épület bejáratánál, melyen a következő szöveg o...

LEGFRISSEBB VIDEÓNK


Magyar Távirati Iroda
Kárpátinfo.net:   Belföld  |  Külföld  |  Gazdaság |  Kultúra |  Sport |  TurMix |  NET/Tech
Galéria |  Fórum |  Videók |  Linkek |  Receptek |  Apróhirdetések |  Telefonkönyv
Szálláshelyek:   Vendégházak |  Hotelek |  Szanatóriumok |  Szállodák |  Turistabázisok |  Motelek |  Üdülők
Látnivalók:   Tavak, folyók, vízesések |  Várak, erődítmények Kárpátalján |  Kárpátaljai múzeumok |  Természeti látványosságok |  Középkori templomok |  Kastélyok, kúriák, udvarházak |  Műemlékek |  Fatemplomok
Természeti értékek:   Havasok, hágók, hegycsúcsok |  Természetvédelmi területek |  Folyók, tavak, vízesések |  Tisza |  Egyedi értékek
Adnetwork

Nyitóoldal | Impresszum | Adatvédelem | Médiaajánlataink | Partnerek | Észrevételek
LinkStart.net.ua | Magyar-magyar szótár | Kárpátalja turizmusa - oroszul
Copyright © 2002-2008 - Minden jog fenntartva - Szoboszlai Ildikó - Hosted by Netkey