Kárpátalja Információs Portálja

2008 november 20. csütörtök. Ma Jolán névnapja van

Add a Startlaphoz
Keresés:     

Egymástól lényegesen eltérő milliomos-toplisták Romániában

2008-10-14 15:43:50

Lényegesen különböznek egymástól azok a toplisták, amelyeket két román médiavállalat állított össze a leggazdagabb románok vagyonáról.

Eddig a Capital gazdasági hetilap készített évente toplistát a 300 leggazdagabb románról. Ettől az évtől kezdve  azonban az Adevarul című napilap is hasonló kezdeményezéssel rukkolt elő, és közzétette saját rangsorát az 500 leggazdagabb románról.

A különböző becsléseken és számításokon alapuló összesítés annyira eltér egymástól, hogy például az első tíz leggazdagabb román között csak egyetlen milliomos szerepel mindkét toplistán. Ez Ion Tiriac volt teniszcsillag, akit mindkét rangsorban a második helyet foglalja el. A hasonlóságok azonban ezzel véget is érnek, hiszen a két rangsorban az egykori sportoló vagyonának feltüntetett értéke között több mint egymilliárd eurónyi különbség figyelhető meg.

A Cotidianul című napilap szerint a két kiadó a leggazdagabb román személyét illetően sem jutott közös nevezőre. Az Adevarul szerint Dinu Patriciu olajmágnás áll az első helyen 1,9-2 milliárd euróra becsült vagyonnal. A Capital is körülbelül ennyire értékelte az olajmágnás javainak értékét, de Patriciu az ő rangsorukban csak a harmadik helyen áll.

Így a hetilap szerint Romániában a legnagyobb vagyont Gigi Becali üzletember birtokolja, aki a Steaua focicsapat tulajdonosaként és szélsőjobboldali nézetei miatt vált Románia határain túl is hírhedtté. Becali vagyona a lap becslése szerint eléri a 2,5 milliárd eurót. A két toplista közötti legnagyobb szakadék Becalinál látható, hiszen az Adevarul 1,75 milliárd euróval kevesebbre becsülte az üzletember javait.

Az óriási eltérésekre Sorin Ovidiu Vantu mágnás próbál választ adni. Vagyonának értékét a Capital 1,25 milliárd euróban, a Capital pedig 800 millió euróban állapította meg. A 2000-ben a FNI piramisjáték-szerű befektetési alap csődbejutása miatt kétes hírnévre szert tevő üzletember azt mondta: fabatkát sem érnek ezek a toplisták, mert nincs valóságalapjuk. Az üzletember szerint ugyanis nem létezik olyan egységes számítási alap, aminek segítségével számszerűsíteni lehetne a vagyonokat.

Forrás: MTI


Liv Tyler

Ksenia Sobchak

Denise Richards

Monica Bellucci
Útvonal Kárpátalja leglátogatottabb helyeihez: Kárpátalja, Ukrajna, Kárpátinfo
Kárpátalja: A Királyházi nyalábvár
Magyarország vagy Szlovákia része lehetne Kárpátalja…

KULCSOS HÁZ

Verecke vendégház - Kulcsos ház

A VERECKE PORTÁT  CSALÁDOK,  BARÁTI TÁRSASÁGOK, ILLETVE  NAGYOBB LÉTSZÁMÚ SÁTOROZÓ CSOPORTOK RÉSZÉRE AJÁNLJUK Infrastruktúra: - 80m2 alapterületű faház. A fa nagyszerű szigetelő tulajdonsága révén  nyáron hűvösséget  biztosít, télen a hidegtől védi az épületet. - 2 külön...

SZOBOR, EMLÉKMŰ, MŰTÁRGY

Bocskai István fejedelem emléktáblája Beregszászon

A beregszászi Kossuth Lajos Középiskola 1965-ben végzett diákjai negyvenéves érettségi találkozójukra nem üres kézzel jöttek. Dalmay Árpád kezdeményezésére Bocskai István fejedelem emléktáblájával, Balogh Géza neves nyíregyházi szobrászművész gyönyörű alkotásával ajándékozták meg iskolájukat, a bere...

APARTMAN

Gázláng Apartmanház

A Gázláng Apartmanház Hajdúszoboszló üdülőövezetében a gyógyfürdő főbejáratától 450 méterre csendes utcában található. Az apartmanház 50 m-es körzetében élelmiszerbolt, pizzéria, sportpálya és a Derby étterem/söröző helyezkedik el. Az apartmanházban két különálló szinten 5 db 2-3 ágyas szoba talál...

MŰEMLÉK, ÉPÍTMÉNY

Deskófalvai (Deskovicai) fatemplom

Deskófalva (ukr. Deskovica) ukrán-ruszin falu az Ilosvai járásban, az Ilosva folyó partján a járási központtól 6 km-re. A közeli Boród (Brid) közigazgatási fennhatósága alá tartozik. Boród végén kell balra térnie az utazónak, hogy Deskófalvára jusson....

LEGFRISSEBB VIDEÓNK


Magyar Távirati Iroda
Kárpátinfo.net:   Belföld  |  Külföld  |  Gazdaság |  Kultúra |  Sport |  TurMix |  NET/Tech
Galéria |  Fórum |  Videók |  Linkek |  Receptek |  Apróhirdetések |  Telefonkönyv
Szálláshelyek:   Vendégházak |  Hotelek |  Szanatóriumok |  Szállodák |  Turistabázisok |  Motelek |  Üdülők
Látnivalók:   Tavak, folyók, vízesések |  Várak, erődítmények Kárpátalján |  Kárpátaljai múzeumok |  Természeti látványosságok |  Középkori templomok |  Kastélyok, kúriák, udvarházak |  Műemlékek |  Fatemplomok
Természeti értékek:   Havasok, hágók, hegycsúcsok |  Természetvédelmi területek |  Folyók, tavak, vízesések |  Tisza |  Egyedi értékek
Adnetwork

Nyitóoldal | Impresszum | Adatvédelem | Médiaajánlataink | Partnerek | Észrevételek
LinkStart.net.ua | Magyar-magyar szótár | Kárpátalja turizmusa - oroszul
Copyright © 2002-2008 - Minden jog fenntartva - Szoboszlai Ildikó - Hosted by Netkey