Kárpátalja Információs Portálja

2008 november 20. csütörtök. Ma Jolán névnapja van

Add a Startlaphoz
Keresés:     

Belgrádi díjat kapott a Jegyzőkönyv

2008-10-15 13:55:01

Szilágyi Varga Zoltán Jegyzőkönyv - Mansfeld Péter emlékére című szénrajz-animációja a régió legjobb animációs filmje díjat nyerte a belgrádi Balkanima fesztiválon - közölte a Magyar Filmunió szerdán az MTI-vel.

A Kecskemétfilm stúdióban készült, hét és fél perces szénrajz-animáció Mansfeld Péternek, az 1956-os forradalom leverését követő megtorlások egyik áldozatának állít emléket.

Az alkotás az 1959. március 21-én történteket idézi meg: ezen a délelőttön, alig néhány nappal 18. születésnapja után végezték ki a még 16 évesen elítélt fiatalembert. A filmetűd alatt szóról szóra elhangzik az ítélet végrehajtását dokumentáló szenvtelen jegyzőkönyv.

A Szilágyi Varga Zoltán képzőművész, grafikus 2006-ban készített animációs filmjét legelőször a 2007-es Berlinalén láthatta a külföldi közönség, azóta számos nemzetközi filmfórumra meghívták. Tavaly a damaszkuszi filmfesztiválon Bronz Díjjal jutalmazták. A film a zsűri különdíját nyerte el az olaszországi Dervióban júliusban tartott Nemzetközi Rajzfilm Fesztiválon.

Forrás: MTI


Pink

Ksenia Sobchak

Marija Sarapova

Ali Landri
38 év szemete egy lakásban Székelyudvarhelyen
Timosenko elfogadta a NU-NSZ feltételeit
Furcsán viselkedtek a Permben lezuhant Boeing pilótái

VENDÉGHÁZ

Konrád József vendégháza

Az egyszintes vendégház egy hatalmas, pázsitos udvaron helyezkedik el, amelynek központjában egy szökőkút áll, a járdákat lámpák világítják meg a ház bejáratáig. A szobákat konvektorok fűtik. Összesen négy kétszemélyes szoba áll rendelkezésre a vendégek fogadására. Az első hatalmas szobában egy sz...

MŰEMLÉK, ÉPÍTMÉNY

Bory-vár

Székesfehérvár északkeleti határában, az Öreghegyen áll Bory Jenő (1879-1959) romantikus lovagvára. Bory építészmérnöki diplomával a zsebében iratkozott be a képzőművészeti főiskolára. Mint ahogyan a bejárat előtti táblán is olvasható a várat az építész néhány építőmunkás segítségével építette ...

MŰEMLÉK, ÉPÍTMÉNY

Fertősalmási református templom

Fertősalmás, mint település már 1212-ben, az Árpád-ház idejében létezett. Az Almás névvel 1319-ben kelt írásokban találkozunk először, a „fertős” név csak a XVII–XVIII. században kapcsolódik hozzá. A reformáció a többi kárpátaljai településhez képest viszonylag későn, a XVII. száza...

VENDÉGHÁZ

Orvos vendégház

A kétszintes vendégház öt szobával rendelkezik, melyek kialakítása minden esetben 2+1 ágyas. Két fürdőszobában tisztálkodhatnak (egy emeleti és egy földszinti). A konyhában lévő asztal mellett minden vendég kényelmesen elfér. Nappalijukban közös szórakozások szervezhetők. Mint minden Felső-Tisza-vi...

MŰEMLÉK, ÉPÍTMÉNY

Csetfalvai görög-római katolikus templom

A Tisza jobb partján fekvő falu a középkorban jött létre, egy oklevél 1341-ben Villa Chet néven említi, az 1408-ból származó Chetfalva elnevezés személynévi eredetű. A népmonda szerint a helység Cset nevű alapítójáról kapta nevét. 1418-ban a Szécsiek birtokolták. 1466-ban vámszedőhely volt. Legjelen...

MŰEMLÉK, ÉPÍTMÉNY

Szernyei református templom

A Szernyei Református Gyülekezet első ismert emlékei 1552-től datálódik. A következő feljegyzés maradt fent: „Bizonyos földesúr 1552-ben, Zernye helységre ütvén, ott a jobbágyokat megölte, a Templomot, Parokhiát és a lakosok hajlékait felgyújtotta – alkalmasint ezen égés után lettek is m...

LEGFRISSEBB VIDEÓNK


Magyar Távirati Iroda
Kárpátinfo.net:   Belföld  |  Külföld  |  Gazdaság |  Kultúra |  Sport |  TurMix |  NET/Tech
Galéria |  Fórum |  Videók |  Linkek |  Receptek |  Apróhirdetések |  Telefonkönyv
Szálláshelyek:   Vendégházak |  Hotelek |  Szanatóriumok |  Szállodák |  Turistabázisok |  Motelek |  Üdülők
Látnivalók:   Tavak, folyók, vízesések |  Várak, erődítmények Kárpátalján |  Kárpátaljai múzeumok |  Természeti látványosságok |  Középkori templomok |  Kastélyok, kúriák, udvarházak |  Műemlékek |  Fatemplomok
Természeti értékek:   Havasok, hágók, hegycsúcsok |  Természetvédelmi területek |  Folyók, tavak, vízesések |  Tisza |  Egyedi értékek
Adnetwork

Nyitóoldal | Impresszum | Adatvédelem | Médiaajánlataink | Partnerek | Észrevételek
LinkStart.net.ua | Magyar-magyar szótár | Kárpátalja turizmusa - oroszul
Copyright © 2002-2008 - Minden jog fenntartva - Szoboszlai Ildikó - Hosted by Netkey