Kárpátalja Információs Portálja

2009 január 8. csütörtök. Ma Gyöngyvér névnapja van

Add a Startlaphoz
Keresés:     
Ukrajna

Eltiltották a külföldieket az idegenvezetéstől Lembergben

2008-10-25 13:30:37

Külföldieknek tilos lesz a jövőben idegenvezetői tevékenységet folytatniuk a nyugat-ukrajnai Lembergben (Lvivben), mert a nagyváros vezetése szerint a külföldi turistakísérők, főként a lengyelek, elferdítve interpretálják az ukrán történelmet.

A lembergi városi tanács (közgyűlés) által elfogadott határozat értelmében külföldi idegenvezetők nem dolgozhatnak a város területén, nem kísérhetik a turistacsoportokat városnéző sétákra. A testület a döntését azzal indokolta, hogy a külföldi, elsősorban lengyel idegenvezetők számos esetben megmásítva, a saját elgondolásuk szerint ismertették a történelmi eseményeket - jelentette pénteken Novij Region hírügynökség.
   
A beszámoló szerint a sok lengyel végső nyughelyéül szolgáló Licsakivi temetőből a létesítmény igazgatója idén júniusban a rendőrséggel vitetett el egy lengyel idegenvezetőt, mert az lengyelnek nevezte a lembergi történelmi emlékhelyeket, sőt a temetőt és a város földjét is annak mondta azt követően, hogy figyelmeztetésben részesítették.
   
A hosszú ideig Lengyelország kötelékébe tartozó Lemberg utazási irodái kedvezően fogadták a városi képviselő-testület döntését, szerintük ugyanis az intézkedés védi az ukrán idegenvezetők érdekeit, és óv attól, hogy lengyel kollégáik lengyel szemszögből értelmezzék Ukrajna történelmét.

Forrás: MTI

Címkék:Ukrajna, turizmus

Denise Richards

Pink

Catherina Zeta Jones

Cameron Diaz

HOTEL

Cservona Ruta hotel

Régen a települést gonosz ellenségek támadták meg, házakat gyújtottak fel és embereket mészároltak… A Saján családnak azonban sikerült életben maradnia, és elrejtőznie az erdőben. Az ellenségek azonban észrevették őket, és üldözőbe vették a túlélőket. Elsőként a családját védő apa esett el. Ah...

SZOBOR, EMLÉKMŰ, MŰTÁRGY

Emlékmű a sztálinizmus, valamint a II. világháború pallói áldozatainak emlékére

Pallón emlékművet avattak a sztálinizmus áldozatainak, valamint a II. világháborúban odaveszettek emlékére....

VENDÉGHÁZ

Szakál Éva vendégháza

A központi fűtéssel ellátott vendégház a település főutcáján található, egy virágos udvarban. A portához szőlőlugas és szépen gondozott gyümölcsös tartozik. A háziak tíz esztendeje foglalkoznak falusi vendéglátással. A vendégek fogadására két kétágyas szoba áll rendelkezésre. Bennük színes TV, DVD ...

MŰEMLÉK, ÉPÍTMÉNY

Királyházai római katolikus templom

Királyháza eredete ősrégi. Már Szent István idejében telepedtek le ide szászok. Német telepeseiről Felszásznak nevezték, 1355-től Királyháza. Neve a mellette álló dombon lévő királyi házzal (Domus Regalis) hozható összefüggésbe, amely Ugocsa megye területére kiterjedő erdőuralom központja volt. A te...

Magyar Távirati Iroda
Kárpátinfo.net:   Belföld  |  Külföld  |  Gazdaság |  Kultúra |  Sport |  TurMix |  NET/Tech
Galéria |  Fórum |  Videók |  Linkek |  Receptek |  Apróhirdetések |  Telefonkönyv
Szálláshelyek:   Vendégházak |  Hotelek |  Szanatóriumok |  Szállodák |  Turistabázisok |  Motelek |  Üdülők
Látnivalók:   Tavak, folyók, vízesések |  Várak, erődítmények Kárpátalján |  Kárpátaljai múzeumok |  Természeti látványosságok |  Középkori templomok |  Kastélyok, kúriák, udvarházak |  Műemlékek |  Fatemplomok
Természeti értékek:   Havasok, hágók, hegycsúcsok |  Természetvédelmi területek |  Folyók, tavak, vízesések |  Tisza |  Egyedi értékek
Adnetwork

Nyitóoldal | Impresszum | Adatvédelem | Médiaajánlataink | Partnerek | Észrevételek
LinkStart.net.ua | Magyar-magyar szótár | Kárpátalja turizmusa - oroszul
Copyright © 2002-2008 - Minden jog fenntartva - Szoboszlai Ildikó - Hosted by Netkey