A szerb politikában semmi sem az, aminek látszik
2008-11-02 09:45:19
Bár Szerbia demokratikus irányultságúnak nevezett, Washingtontól Brüsszelen és Budapesten át sok helyen megdicsért kormánya nemrég a századik hivatali napján is túljutott, az ország ma ugyanolyan működésképtelen, mint korábban, a sokszor elátkozott nacionalista és populista erők uralma idején volt.
A Boris Tadic államfő vezette Demokrata Párt által uralt, a májusi parlamenti választás nyomán hatalomra került kormányzatnak eddig egyetlen komoly, az ország helyzetét javító eredményt sem sikerült felmutatnia. Persze már az is csoda volt, hogy megalakult. Ehhez az kellett, hogy az EU és Amerika által dédelgetett demokraták összefogjanak ősellenségükkel, a néhai Slobodan Milosevic "köpenyéből előbújt" szocialistákkal, akik nélkül - elsöprőként emlegetett választási győzelmük ellenére - nem lettek volna képesek létrehozni sovány, 128 fős többségüket a 250 tagú parlamentben.
Miután ez létrejött, akár el is kezdhették volna a kormányzást egy kemény, az európai parlamenti játékszabályokat többé-kevésbé tiszteletben tartó ellenzékkel szemben, amelynek vezetője a Szerb Radikális Párt (SRS). Utóbbi 78 helyet szerzett a májusi választáson, de kellő számú szövetséges híján nem tudott kormányt alakítani.
Megtette helyette az önmagában gyengébb, de nagyobb koalíció alkotására képes Demokrata Párt, amely a demokratikus erők megdöntötte Milosevic utódaival is kész volt összefogni a hatalomért. Mindezt azzal a felkiáltással, hogy tovább vigye Szerbiát az "európai úton", közelítse az EU-hoz, szebb és fényesebb jövőt hozzon neki, amelyből egyelőre semmi sem látszik.
Sőt, igazi kormányzásból sem. A demokraták és a szocialisták összeborulása nyomán ugyanis elkezdődött a nagy osztozkodás, a hatalom régi - a Demokrata Párt már az előző kormánynak is meghatározó ereje volt - és új birtokosai közti "tortaszeletelés", a közpénzek felosztása.
Szerbiában a hatalmas összegek fölött rendelkező közvállalatok - rádiótól hőerőműveken, közlekedési és csatornázási társaságokon át a díjbeszedő cégekig - még mindig állami tulajdonban vannak. Akik irányítják őket - s ezek kevés kivételtől eltekintve nem szakemberek, hanem pártmegbízottak -, óriási gazdasági hatalommal bírnak. Ezért október végén még mindig tartott a demokraták és a szocialisták egyezkedése a vezérigazgatói posztok elosztásáról, miközben már Szerbiát is erősen nyaldosták a világon végigsöprő gazdasági válság hullámai.
Mi sem jelzi ezt jobban, mint hogy a nemzeti valuta, a dinár árfolyama - amely kizárólag a hazai bankközi valutakereskedelemtől függ - egy hónap alatt mintegy 13 százalékot romlott az euróhoz viszonyítva. Annak ellenére történt ez, hogy a Szerb Nemzeti Bank az utóbbi napokban eurómilliárdokat dobott piacra, ám előrejelzések szerint az eurókínálat növelése sem lesz képes megállítani a dinár gyengülését.
A belgrádi kormány szerencséje, hogy csekély parlamenti többsége ellenére sem kell félnie a törvényhozási megbuktatástól. Az ellenzéke ugyanis egy mélyen megosztott ellenzék, s bár igyekszik megnehezíteni a kormány dolgát, megbuktatása egyáltalán nem áll érdekében.
A fő ellenfélnek számító - a tiszteletet parancsoló 78 parlamenti hely birtokában lévő - radikálisok ugyanis szakadtak. Főtitkáruk, Tomislav Nikolic - aki a hágai Nemzetközi Törvényszék előtt magát védő Vojislav Seselj helyetteseként a pártot több éve irányítja, s egyre jobb választási eredményekre vezeti - ugyanis megunta a pártelnök által Hágából gyakorolt kézi irányítást.
Belátta, hogy a XXI. század elején még Szerbiában sem lehet a végtelenségig EU-ellenesnek maradni. Ezért elutasította főnökének egy hollandiai börtöncellából telefonon adott, minden józan észnek ellentmondó parancsait, s hajlandó volt bizonyos kérdésekben - például a Szerbia EU-csatlakozásához nélkülözhetetlen stabilitási és társulási szerződés kérdésében - a demokratának nevezett belgrádi kormány mellé állni.
Ekkor lázadtak fel ellene a Seselj nevelte pártpecsovicsok, s átkozták ki maguk közül. Az eredmény: a parlament radikális frakciója 58 képviselőre fogyatkozott, mivel húsz honatya a Szerb Haladó Pártot október közepén megalapító Nikolic mögé állt.
A legfrissebb közvélemény-kutatások szerint, ha most parlamenti választást rendeznének, ez a párt a szavazatok 24 százalékára számíthatna, a kormánykoalíciót vezető demokraták 31,4 százalékot kapnának, a maradék, Vojislav Seselj nevét ismételgető ősradikálisok 7,1 százalékot, a Vojislav Kostunica volt miniszterelnök vezette szerbiai demokraták 6,4-et, a kormányt jelenleg kívülről támogató liberálisok pedig 5,9 százalékot. Az összes többi, jelenleg a kormánytöbbséghez tartozó, annak holdudvarát képező, vagy ilyen-olyan ellenzéki mezben fellépő párt be se jutna a belgrádi törvényhozásba.
Cselekvőképes kormánytöbbséget viszont - e számok ismeretében - csak a radikális pártból kivált szakadárok és a demokraták tudnának alakítani, ha összefognának másokkal, vagy esetleg egymással.
Ebben a helyzetben nem csoda, hogy Szerbia politikai életére a vegetálás a legjobb szó. A "hivatalban lévő" ellenzék folyamatosan obstruál, végtelen vitákban követeli az "áruló" Nikolic és társai által "elrabolt" húsz mandátuma visszaadását. A kormánytöbbség eddig képtelen volt megtalálni ennek az ellenszerét, ezért a törvényhozásban érdemi munka alig folyik. Az 50 törvényből például, amely az EU-csatlakozás felgyorsításához feltétlenül szükséges, október végéig csak tízet tudott elfogadni a skupstina.
Forrás: MTI
