Alonso szerint Hamilton megérdemelte a bajnoki címet
2008-11-03 14:43:11
Fernando Alonso a Brazil Nagydíj után azt nyilatkozta, hogy mindig az a pilóta a legjobb, akinek a legtöbb pontja van a szezon végén, és mivel idén Lewis Hamilton szerezte a legtöbb pontot, így ő lett a világbajnok. A Renault pilótája szerint a brit megérdemelte a győzelmet.
A McLaren-Mercedes pilótájának elég volt az ötödik helyen célba érnie ahhoz, hogy világbajnok legyen, és pontosan ebben a pozícióban is fejezte be a versenyt, igaz végül csak az utolsó kör utolsó kanyarjában került a négy pontot érő helyre. Hamilton így második F1-es szezonjában felért a csúcsra, és minden idők legfiatalabb F1-es bajnoka lett.
Alonso 2007-ben a McLaren-Mercedesnél csapattársa volt a britnek, ám egy szezon után távozott a csapattól, mivel megromlott a viszonya a vezetőséggel, ráadásul Hamilton mellett ő is elbukta a tavalyi világbajnokságot. A Brazíliában második helyen célba érő spanyol többször is elmondta az idény során, hogy jobban örülne annak, ha a ferraris Felipe Massa lenne a 2008-as világbajnok. Az interlagosi futam előtt azonban leszögezte, hogy neki nem Hamiltonnal van problémája, hanem a McLaren sikerének nem örülne. Az egyéni trófeáról döntő verseny után pedig a kétszeres világbajnok elmondta, a brit megérdemelte a győzelmét.
"Végül is Lewis nyert, több pontot szerzett, és az a legjobb pilóta, aki a legtöbb pontot szerzi. Lewis megérdemeli a győzelmet és gratulálok neki"- idézte Alonsót a planetf1.com.
Forrás: F1Hírek








