Kárpátalja Információs Portálja

2009 január 8. csütörtök. Ma Gyöngyvér névnapja van

Add a Startlaphoz
Keresés:     

Orvosi rendelő épült Szalókán

2008-11-05 01:05:00

Holland támogatással épült Szalókán orvosi rendelő. Az építkezés 2006 őszén vette kezdetét, majd szakaszonként haladtak a munkálatok: lefektették az alapokat, elkészült az épület, felkerültek a nyílászárók, és 2008 szeptemberében már birtokba vehették a helyi munkatársak. Korábban a község parókiáján történtek meg a kivizsgálások, de a gyülekezet vezetősége szerette volna teljesen visszakapni az egyházi tulajdont, ezzel együtt az egészségügyi ellátást is megfelelő minőségűvé emelni.

A hollandiai Stichting Hulp Oost Europa Enter, Rijssen Wierden alapítvány korábban már finanszírozta a szalókai református templom padjainak cseréjét. Megbizonyosodtak arról, hogy a szalókai gyülekezet és annak vezetősége megbízható partner, akik teljesítik adott szavukat, és lelkesen melléállnak minden jó kezdeményezésnek, magyarázták a holland támogatók. Emellett a jó kapcsolat kialakításához és fenntartásához szükség volt egy jó közvetítőre is. A választás Bátori Józsefre, a Dorcas Segélyszervezet projektkoordinátorára, egyben a gyülekezet és az Ungi Egyházmegye főgondnokára esett. Családja támogatásával fogott hozzá az orvosi rendelő elképzelésének megvalósításához. Lapunknak nyilatkozva egy bibliai igeverssel indokolta lépését: „Aki tehát tudna jót tenni, de nem teszi, bűne az annak.” (Jak 4, 17) Hozzátette: a Bátori család életének egyik alapelve, életvitele ez.

A családorvosi rendelő hivatalos átadására október 31-én, a reformáció ünnepén került sor. A nyitó ünnepségen részt vett  Vaszil Szkrip, a megyei egészségügyi főosztály vezetője, Mihajló Fedinec, az ungvári járási tanács elnöke, Kovács Béla, a járási közigazgatás elnökhelyettese,  Katkó Ferenc, a Dorcas Segélyszervezet igazgatója, a helyi intézmények képviselői, Jan Kamerling, Jan Pongers és Hans de Heer, a Stichting Hulp Oost Europa Enter, Rijssen, Wierden alapítvány képviselője.

Ünnepi megnyitójában Bíró Sándor polgármester köszöntötte a vendégeket és a helyi lakosságot.

Vaszil Szkrip oklevelet adott át Bátori Józsefnek, a munkálatok megszervezőjének, aki – mint mondta – nemcsak a lelkét tette bele az építkezésbe, hanem a munkáját is.

Örülünk, hogy együtt dolgozhatott számos ukrajnai és hollandiai ember egy közös cél érdekében, mondta az alapítvány részéről Jan Kamerling, aki elsősorban Istennek adott hálát ezért az együttműködésért.

Szintén Isten iránti hálára emlékeztetett Bátori József, majd köszönetet mondott mindazoknak, akik részt vettek a munkában.

A rendelő munkatársainak nevében Mező Erzsébet, a település felcsere mondott köszönetet. Ezt követően Balogh Attila, az Ungi Egyházmegye esperese, helyi lelkipásztor a Jn 5, 5–9-ből egy 38 éve beteg ember történetét felolvasva azt kívánta, hogy az Úr Jézus Krisztus minél többször álljon meg a felépült hajlék mellett, de ne csak testi gyógyulással áldja meg az ideérkezőket, hanem lelkivel is. Ezután megtörtént az épület felszentelése.

A szalókai rendelő készen áll a betegek fogadására, a holland kapcsolattartás azonban nem szűnik meg. Az alapítvány vezetői készek arra, hogy további projekteket támogassanak a Tisza-menti településen, elsők között a XVIII. századi templom műemlékértékű kazettás mennyezetének megmentéséért szeretnének tenni.

Soós Katalin

Forrás: Kárpátinfo hetilap


Cameron Diaz

Monica Bellucci

Ali Landri

Laetitia Casta

HOTEL

Arany hegy (Zolota Hora) ranch-hotel***

Mit is foglal magába ez a komplexum? Először is, egy kétszintes épületet, amelynek első emeletén étterem és nyári terasz található; a második emeleten 6 szoba található. Ezen kívül 6 bungaló, egy luxus bungaló és apartmanok várják a látogatókat. A vendégek szaunázhatnak, a gyerekek játszótéren szóra...

VENDÉGHÁZ

Beregszász Vendégház

Étkezés igény szerint kérhető: reggeli, ebéd, vacsora. Kirándulásokra hideg étkezés is biztosítunk. Kérem időben jelezzék étkezési szándékukat! Baráti társaságokat, nagycsaládosokat is szeretettel várunk! Szabadidős tevékenységek megszervezéséhez is segítséget nyújtunk. Lehetőség van hosszabb kirá...

Magyar Távirati Iroda
Kárpátinfo.net:   Belföld  |  Külföld  |  Gazdaság |  Kultúra |  Sport |  TurMix |  NET/Tech
Galéria |  Fórum |  Videók |  Linkek |  Receptek |  Apróhirdetések |  Telefonkönyv
Szálláshelyek:   Vendégházak |  Hotelek |  Szanatóriumok |  Szállodák |  Turistabázisok |  Motelek |  Üdülők
Látnivalók:   Tavak, folyók, vízesések |  Várak, erődítmények Kárpátalján |  Kárpátaljai múzeumok |  Természeti látványosságok |  Középkori templomok |  Kastélyok, kúriák, udvarházak |  Műemlékek |  Fatemplomok
Természeti értékek:   Havasok, hágók, hegycsúcsok |  Természetvédelmi területek |  Folyók, tavak, vízesések |  Tisza |  Egyedi értékek
Adnetwork

Nyitóoldal | Impresszum | Adatvédelem | Médiaajánlataink | Partnerek | Észrevételek
LinkStart.net.ua | Magyar-magyar szótár | Kárpátalja turizmusa - oroszul
Copyright © 2002-2008 - Minden jog fenntartva - Szoboszlai Ildikó - Hosted by Netkey