Kárpátalja Információs Portálja

2009 január 8. csütörtök. Ma Gyöngyvér névnapja van

Add a Startlaphoz
Keresés:     

Javult a pekingiek modora az olimpia hatására

2008-11-05 09:14:10

Az idei olimpia sokat javított a pekingiek modorán egy több mint 13 ezer ember bevonásával készített felmérés szerint. A pekingi Zsenmin Egyetem által kidolgozott, 0-tól 100 pontig terjedő udvariassági indexen a kínai főváros lakossága 82,68 pontot ért el, ez csaknem 10 pontos emelkedést jelent az egy évvel ezelőttihez képest.

A vizsgálatban 12 000 kínai, valamint 1200, két évnél hosszabb ideje Pekingben élő külföldi vett részt, akiket több mint 300 nyilvános helyszínen választottak ki.

A pekingiek modorának javulása többek között az olimpia rendezési jogának elnyerése óta elindított kormányzati törekvéseknek köszönhető, továbbá a helyi lakosság hajlandóságán múlott, amely az ötkarikás játékok udvarias házigazdája kívánt lenni - mondta Liao Fej (Liao Fei) szociológiaprofesszor.

A legtöbb javulás a köpködés terén tapasztalható. Egy évvel ezelőtt a válaszolók 2,5 százaléka állította, hogy mikor szükségét érzi, bárhol és bármikor köpköd, ez az arány most 0,75 százalékra csökkent.

A másik leggyakoribb udvariatlanság a tolakodás sorbanálláskor. A válaszolók közül korábban 1,5 százalék ismerte be, hogy a sorban előre tolakszik. Az olimpia után viszont csak 0,67 százalék válaszolta, hogy nem várja ki a sorát.

Idén február és augusztus között 2,8 millió etikettfüzetet jutattak el a pekingi háztartásokba. A kormánytisztviselőknek, illetve a szolgáltató szektorban dolgozó 870 ezer embernek külön illemtanórákat tartottak.

A fővárosban minden hónap 11. napját "önkéntes sorbanálló napnak" kiáltották ki, hogy ezzel is fokozatosan csökkentsék a tolakodók számát.

Liao szerint a viselkedési kultúra fejlődését nagyban elősegítették a Pekingbe érkező turisták érdekében hozott intézkedések, illetve a rendszámtábla-alapú forgalomkorlátozás, amelynek eredményeként a buszok és a metrók kevésbé torlódtak össze, illetve kevésbé voltak zsúfoltak. "Jóllehet a változások a kormányzat erőfeszítései nélkül is végbementek volna, de nem lettek volna ennyire radikálisak" - vélte a professzor.

Forrás: MTI

Címkék:Kína, sport, olimpia

Kurnyikova

Marija Sarapova

Pink

Blestachie

HOTEL

Eduard hotel

A kényelmes környezet, az otthonosság, a nyugalom, a friss levegő és a jó konyha szinte otthoni környezetet eredményez. A képesített és jóakaratú személyzet kiegészítő szolgáltatásokat is vállal és bármilyen problémával fordulhatnak hozzájuk, legyen az a pihenésükkel vagy akár utazásaikkal kapcsolat...

MŰEMLÉK, ÉPÍTMÉNY

Gerényi várrom

Gerény nevével (Gheren formában) először az 1332-1337 között összeállított pápai tizedjegyzékben találkozunk. A név valószínűleg a görény állatnévre vezethető vissza. A település Ungvártól keletre, a város határától alig 1 kilométernyire fekszik. Közigazgatásilag Ungvárhoz tartozik. A tele...

VENDÉGHÁZ

Fülöp Andrea vendégháza

A központi fűtéses kétszintes vendégház Csetfalva központjának közelében található egy virágos udvaron. Összesen két szoba áll rendelkezésre a vendégek fogadására, ezekben 4 személy elszállásolása lehetséges, de szükség esetén további 1-1 személy is megoldható. Az első szobában TV, DVD-lejáts...

MŰEMLÉK, ÉPÍTMÉNY

Szolnoki evangélikus templom

Szolnok legszebb parkjában található a templom, amit a wittenbergi vártemplomnak a mintájára építettek. Annak kicsinyített és egyszerűsített mása. A telket 1927-ben adományozta a város a gyülekezetnek. Gerey Ernő építész tervei alapján épült, 1932-ben adták át. A műemlékjellegű épület neorenesz...

Magyar Távirati Iroda
Kárpátinfo.net:   Belföld  |  Külföld  |  Gazdaság |  Kultúra |  Sport |  TurMix |  NET/Tech
Galéria |  Fórum |  Videók |  Linkek |  Receptek |  Apróhirdetések |  Telefonkönyv
Szálláshelyek:   Vendégházak |  Hotelek |  Szanatóriumok |  Szállodák |  Turistabázisok |  Motelek |  Üdülők
Látnivalók:   Tavak, folyók, vízesések |  Várak, erődítmények Kárpátalján |  Kárpátaljai múzeumok |  Természeti látványosságok |  Középkori templomok |  Kastélyok, kúriák, udvarházak |  Műemlékek |  Fatemplomok
Természeti értékek:   Havasok, hágók, hegycsúcsok |  Természetvédelmi területek |  Folyók, tavak, vízesések |  Tisza |  Egyedi értékek
Adnetwork

Nyitóoldal | Impresszum | Adatvédelem | Médiaajánlataink | Partnerek | Észrevételek
LinkStart.net.ua | Magyar-magyar szótár | Kárpátalja turizmusa - oroszul
Copyright © 2002-2008 - Minden jog fenntartva - Szoboszlai Ildikó - Hosted by Netkey