Kárpátalja Információs Portálja

2009 január 8. csütörtök. Ma Gyöngyvér névnapja van

Add a Startlaphoz
Keresés:     

Megépülhet Marcali gyógyszállója

2008-11-06 11:30:51

A Somogy megyei Marcali több mint húsz éve dédelgetett, gyógy- és wellness szálloda építési tervei jutottak 570 millió forintos uniós támogatáshoz a Dél-Dunántúli Regionális Operatív Program keretében meghirdetett pályázaton - tájékoztatta Sütő László, Marcali polgármestere az MTI-t csütörtökön.

Az előzetes becslések szerint 3,5 milliárd forintból épülhet fel a Marcali gyógyfürdőjének és sportcentrumának szomszédságába tervezett, 220 ágyas, új szálloda. A beruházás alapkövét már 2006 márciusában letették, és a tervek szerint és a gyógyszálló már 2007-ben megépült volna, de a Marcali Szálloda Kft. projektcégben többségi tulajdonos Danubius Hotels kihátrált a programból, miután akkor nem részesült támogatásban a beruházás. A Danubius Hotels Nyrt. az idén év elején meg is vált az 56,7 százalékos tulajdoni hányadától, ugyanakkor szándéknyilatkozatot tett arra, hogy vállalná a szálloda üzemeltetését. A projektcégben kisebbségi tulajdonos ZÁÉV Zrt. és a Hídtechnika Kft. is eladta a részesedését, jelezve, hogy a kivitelezésben ennek ellenére részt venne.

A beruházást a Marcali Szálloda Kft. új többségi tulajdonosa, az izraeli-holland érdekeltségű Europe Team Kft. valósítaná meg az önkormányzattal közösen. A város az ingatlanapportjával 10,4 százalékos tulajdoni hányadot képvisel a projektcégben.

Sütő László kifejtette, a szálloda hiába rendelkezett már évekkel ezelőtt-, és rendelkezik most is jogerős építési engedéllyel, azért nem épült meg, mert támogatás nélkül nem lenne rentábilis befektetés. Most viszont a remények szerint egy hónapon belül elkezdődik az építkezés - tette hozzá.

A város a közelmúltban nyert 118 millió forintos uniós támogatást a leendő szálloda melletti fürdő fejlesztésére a balatoni térség turisztikai vonzerejének növelésre szánt keretből.

Forrás: MTI


Cameron Diaz

Ksenia Sobchak

Liv Tyler

Blestachie

VENDÉGHÁZ

Barta Györgyi vendégháza

Barta Györgyi és családja az Újvári utca 37. szám alatt lakik. A háziak három, két kétágyas és egy franciágyas szobában tudják elszállásolni vendégeiket, összesen hat embert. A közös étkezőnek famennyezete ad egyedi stílust. A központi fűtéses szobákat, hideg-meleg vízzel ellátott fürdőszoba (kád,...

MŰEMLÉK, ÉPÍTMÉNY

Mezőkaszonyi református templom

Lehoczky Tivadar Bereg vármegye monográfiája című művében azt állítja, hogy Mezőkaszony vidéke már első Árpád-házi királyaink idején lakott volt. Pásztorok, királyi vadászok, világot kerülő magányos remeték és zarándokok tartózkodtak annak a hegynek a lejtőjén, amely körül ma Kaszony áll. Kápolnát é...

VENDÉGHÁZ

Nagy Judit vendégháza

Nagy Judit és családja a falu egyik mellékutcájában, az Erdei u. 36. szám alatt lakik. A ház udvarát frissen telepített lugas szegélyezi. Az emeletes ház 4 szobájában összesen 8 vendéget tudnak fogadni és elszállásolni a háziak. Központi fűtés, hideg-meleg vízzel ellátott fürdőszoba (kád, zuhanyzó,...

MŰEMLÉK, ÉPÍTMÉNY

Palágykomoróci református templom

Palágykomoróc Ungvártól 15 km-re délnyugati irányban a Latorca és az Ung folyó között terül el. A református templom Ungvár felől közeledve a település központi részén egy dombon található, a fő úttól balra....

Magyar Távirati Iroda
Kárpátinfo.net:   Belföld  |  Külföld  |  Gazdaság |  Kultúra |  Sport |  TurMix |  NET/Tech
Galéria |  Fórum |  Videók |  Linkek |  Receptek |  Apróhirdetések |  Telefonkönyv
Szálláshelyek:   Vendégházak |  Hotelek |  Szanatóriumok |  Szállodák |  Turistabázisok |  Motelek |  Üdülők
Látnivalók:   Tavak, folyók, vízesések |  Várak, erődítmények Kárpátalján |  Kárpátaljai múzeumok |  Természeti látványosságok |  Középkori templomok |  Kastélyok, kúriák, udvarházak |  Műemlékek |  Fatemplomok
Természeti értékek:   Havasok, hágók, hegycsúcsok |  Természetvédelmi területek |  Folyók, tavak, vízesések |  Tisza |  Egyedi értékek
Adnetwork

Nyitóoldal | Impresszum | Adatvédelem | Médiaajánlataink | Partnerek | Észrevételek
LinkStart.net.ua | Magyar-magyar szótár | Kárpátalja turizmusa - oroszul
Copyright © 2002-2008 - Minden jog fenntartva - Szoboszlai Ildikó - Hosted by Netkey