Kárpátalja Információs Portálja

2009 január 8. csütörtök. Ma Gyöngyvér névnapja van

Add a Startlaphoz
Keresés:     
Románia

Térvesztésben az UPC a romániai kábeltévépiacon

2008-11-07 21:05:00

Az első kilenc hónapban közel 5 százalékkal csökkent a UPC Romania bevétele, miután egy év alatt 6 százalékkal esett vissza előfizetőinek száma, adta hírül pénteken a Ziarul Financiar című gazdasági napilap.

Az újság által közölt adatok szerint a kábeltévé-, internet- és vezetékes telefonszolgáltatást biztosító vállalat bevétele az idei év első kilenc hónapjában 4,7 százalékkal csökkent, miután a harmadik negyedévben a bevételkiesés mértéke elérte a 11 százalékot. A bevétel 169,3 millió dollár volt, a tavalyi hasonló időszakban regisztrált 177,8 millió dollár helyett.
   
Az egyre erősödő versenyben egy év alatt a UPC kábeltévé-előfizetőinek száma 6 százalékkal 1,287 millióra csökkent
   
Ugyanakkor a nemrég fejlesztésnek indított internet- és telefon-szolgáltatásban sikeres a cég. Az év első kilenc hónapjában 43 százalékkal nőtt az internet-előfizetők száma, a telefonszolgáltatást igénybe vevők köre pedig 49 százalékkal bővült ugyanebben az időszakban. Az UPC Romania 1,525 millió háztartását lát el internettel, telefonszolgáltatását 1,463 millióan veszik igénybe.

Forrás: MTI


Kelly Brook

Alena Apina

Ruszlana

Denise Richards

VENDÉGHÁZ

Sinkovits Imre Cserkész- és Közösségi Ház

Aki éhes, annak enni adunk, aki szomjas, annak inni adunk, utasoknak szállást adunk, ha beteg, meggyógyítjuk, látogatjuk, ha rászorul, felruházzuk. Nem profitorientált szervezet vagyunk, a Házat a Cserkészliliom, a Keresztény Ifjúságért Jótékonysági Alapítvány tartja fenn, amely a Beregszászi 4. Szá...

MÚZEUM, KIÁLLÍTÓHELY, GALÉRIA

Babits Mihály Emlékmúzeum

Babits Mihály szülőháza - vagy ahogyan a szekszárdiak nevezték - a Kelemen-ház 1780 körül épült, copf stílusban; ma is eredeti állapotában áll. A költő nagyapja, Kelemen József 1852-ben, szekszárdi letelepedésekor vásárolta meg. Az épületben 1967-ben nyílt meg az első kiállítás. 1983-ra - a költő s...

MŰEMLÉK, ÉPÍTMÉNY

Guti református templom

A guti gyülekezet a reformáció kezdetén alakult. Létrejöttekor már fatemploma volt, de 1645-ig Izsnyétének volt a filiája. A fatemplom később kicsinek bizonyult, ezért 1830-ban nagyobb kőtemplomot építettek, melynek tornya és harangjai voltak. A templom 300 ülőhelyes. A környéke parkosított. Belső j...

VENDÉGHÁZ

Ombodi Erzsébet vendégháza

A központi fűtéses kétszintes vendégház Csetfalva központjának közelében található egy virágos udvaron, a református templomtól nem messze. Összesen három szoba áll a vendégek rendelkezésére, amelyekben négy vagy akár 6 személy is elszállásolható. Az első szoba kétszemélyes, itt az ágyon kívül...

SZOBOR, EMLÉKMŰ, MŰTÁRGY

1956-os emléktábla Nagyszőlősön

2006 október 19-én került sor annak az emléktáblának a leleplezésére, ami a Nagyszőlősi Perényi Zsigmond Középiskola falán látható és az 1956-os forradalommal szimpatizáló nagyszőlősi fiatalok ellenálló csoportja tagjainak – Illés József, Varga János, Kovács Zoltán, Milován Sándor, Dudás Istvá...

SZOBOR, EMLÉKMŰ, MŰTÁRGY

II. világháború és a sztálinizmus tiszacsomai áldozatainak emléktáblája

Tiszacsoma Beregszásztól 10 km-re, közigazgatásilag sokáig Gecséhez tartozó település. 1996-ban vált önállóvá. A XX. század nagy viharai a községet sem hagyták érintetlenül. A sztálinisták 1944 őszén 114 férfit hurcoltak el, közülük negyvenen odahaltak. A KMKSZ szervezet 1989 novemberében a helyi te...

Magyar Távirati Iroda
Kárpátinfo.net:   Belföld  |  Külföld  |  Gazdaság |  Kultúra |  Sport |  TurMix |  NET/Tech
Galéria |  Fórum |  Videók |  Linkek |  Receptek |  Apróhirdetések |  Telefonkönyv
Szálláshelyek:   Vendégházak |  Hotelek |  Szanatóriumok |  Szállodák |  Turistabázisok |  Motelek |  Üdülők
Látnivalók:   Tavak, folyók, vízesések |  Várak, erődítmények Kárpátalján |  Kárpátaljai múzeumok |  Természeti látványosságok |  Középkori templomok |  Kastélyok, kúriák, udvarházak |  Műemlékek |  Fatemplomok
Természeti értékek:   Havasok, hágók, hegycsúcsok |  Természetvédelmi területek |  Folyók, tavak, vízesések |  Tisza |  Egyedi értékek
Adnetwork

Nyitóoldal | Impresszum | Adatvédelem | Médiaajánlataink | Partnerek | Észrevételek
LinkStart.net.ua | Magyar-magyar szótár | Kárpátalja turizmusa - oroszul
Copyright © 2002-2008 - Minden jog fenntartva - Szoboszlai Ildikó - Hosted by Netkey