Évismétlés bukás nélkül?
2008-11-11 19:15:00
Csak angol szakos diplomát kapnak a Kijevi Szlavisztikai Egyetem Kárpátaljai Fiókintézetének magyar–angol szakos 5. évfolyamos hallgatói. Mint azt Ljudmila Neszuh, a tanintézet igazgatója lapunknak elmondta, ennek intézményüktől független oka van.
– A magyar–angol csoport négy éve indult – mondja az igazgató. – A baccalaureusi diplomát – azt követően, hogy az idén májusban a minisztériumi vizsgálat mindent rendben talált – a hallgatók a 4. évfolyam végén megkapták. Jövőre lesz az első kibocsátása az ötödik évfolyamnak. Ám ahhoz, hogy specialista szintű diplomát kapjanak, a magyar nyelvre – az angolra van – meg kell kapnunk az állami akkreditációs bizottság licencét.
– Megkapták?
– Nem. A törvényi szabályozás miatt sokáig tart a hatósági engedély megszerzésének procedúrája, ami nagyon sok papírmunkát igényel. Ezt tudva a szükséges dokumentumok összegyűjtését már a múlt tanévben elvégeztük, hogy ki ne fussunk az időből. Viszont ahhoz, hogy a testület a kérést megtárgyalja, szükséges a regionális bizottság jóváhagyása. E szervhez a jóváhagyásuk megszerzése céljából februárban juttattuk el a dokumentumokat. Ám a Brenzovics László, a megyei tanács alelnöke vezette testület hónapokig nem ülésezett. Májusban tárgyalták a kérésünket, és elutasították. Ezt követően személyesen, külön-külön megkerestem a bizottság mind a nyolc tagját. Legközelebb szeptember 5-én ültek össze, s Brenzovics László kivételével – aki nem volt jelen – valamennyien támogatták az ügyet.
– Akkor mi a gond?
– Azzal, hogy május helyett csak szeptemberben kaptuk meg a megyei jóváhagyást, kifutottunk az időből. Ezt követően a dokumentumokat eljuttattuk az állami akkreditációs bizottsághoz, ám az is csak kéthavonta ülésezik. Tehát a licencet leghamarabb tavasszal kaphatjuk meg. Ha így lesz, a 2009–2010-es tanév végén magyar–angol szakos diplomát kapnak az ilyen szakos végzősök. Jövőre viszont biztos, hogy csak angol szakost, a magyar órákat az 5. évfolyamon már annuláltuk. Ha a 2009-es végzősök meg akarják szerezni a magyar szakos diplomát is, meg kell ismételniük az 5. évfolyamot. Akkor értelemszerűen már csak magyar nyelvi és irodalmi tantárgyat kell tanulniuk.
Ljudmila Neszuh megjegyezte, hogy szerinte a megye lakossága a licenc megadása mellett van, hiszen a kárpátaljai iskoláknak, szerkesztőségeknek, vállalkozásoknak, a turisztikai ágazatnak szüksége van magyar–angol szakos szakemberekre. A Kijevi Szlavisztikai Egyetem Kárpátaljai Fiókintézete előreláthatólag a jövő héten kapja meg az állami akkreditációs bizottság hivatalos értesítését a magyar nyelv hatósági engedélyezésének beindításáról, amelyről az igazgatóság a sajtón keresztül értesíti a közvéleményt.
Tóth Viktor
Forrás: Igazi Kárpáti Igaz Szó








