Kárpátalja Információs Portálja

2009 január 8. csütörtök. Ma Gyöngyvér névnapja van

Add a Startlaphoz
Keresés:     

Egy anyát küld az űrbe Japán 2010-ben

2008-11-12 16:19:18

A 37 éves Jamazaki Naoko lesz az első japán anya, aki űrutazást tesz.

A tervek szerint az Atlantis űrhajó fedélzetén indul majd az űrbe 2010. február 11-én. Az űrutazás kéthetes küldetése alatt különböző multifunkcionális berendezéseket szállít majd a nemzetközi űrállomásra.

Jamazaki a második japán női asztronauta lesz; az első a most 56 éves Mukai Csiaki volt, aki két küldetésben is részt vett, 1994-ben és 1998-ban.

A japán kormány azt szeretné, ha a gyermekek körében megnőne az érdeklődés az űrkutatás iránt - mondta el a japán miniszterelnök szóvivője.

Jamazaki, akinek egy hatéves kislánya van, a hetedik lesz a japán űrhajósok sorában.

Forrás: MTI


Ali Landri

Cameron Diaz

Denise Richards

VIA Gra

VENDÉGHÁZ

Papp Béla vendégháza

A központi fűtéses kétszintes vendégház Csetfalva központjának közelében található egy virágos udvaron, nem messze a református templomtól. A vendégek fogadására hét szoba áll rendelkezésre. Az első szinten öt ilyen szoba található. Közülük az első szoba kétszemélyes, további két szoba egy-egy szem...

MŰEMLÉK, ÉPÍTMÉNY

Szernyei református templom

A Szernyei Református Gyülekezet első ismert emlékei 1552-től datálódik. A következő feljegyzés maradt fent: „Bizonyos földesúr 1552-ben, Zernye helységre ütvén, ott a jobbágyokat megölte, a Templomot, Parokhiát és a lakosok hajlékait felgyújtotta – alkalmasint ezen égés után lettek is m...

SZOBOR, EMLÉKMŰ, MŰTÁRGY

Geleji Katona István erdélyi püspök emléktáblája

Geleji Katona István erdélyi református püspök, egyházi író emléktábláját a református templom falán 1994. október 31-én állítatta a Beregszászi Református Egyházközség és a BMKSZ....

VENDÉGHÁZ

Sinkovits Imre Cserkész- és Közösségi Ház

Aki éhes, annak enni adunk, aki szomjas, annak inni adunk, utasoknak szállást adunk, ha beteg, meggyógyítjuk, látogatjuk, ha rászorul, felruházzuk. Nem profitorientált szervezet vagyunk, a Házat a Cserkészliliom, a Keresztény Ifjúságért Jótékonysági Alapítvány tartja fenn, amely a Beregszászi 4. Szá...

SZOBOR, EMLÉKMŰ, MŰTÁRGY

Munkács sétálóutcája Cirill és Metód szobrával

A város sétálóutcája szépen helyreállított, kikövezett, parkosított. Munkácsnak ez a része tényleg nagyon kulturált, nyugat-európai színvonalú. Cirill és Metód szobra a pánszlávizmus túlzásainak tűnik elsőre, de hamarosan látjuk, hogy az ortodoxiának ősi hagyományai vannak Munkácson. ...

MÚZEUM, KIÁLLÍTÓHELY, GALÉRIA

Szabadtéri Bányászati Múzeum

Az 1988-ban megnyitott ipari skanzen az első olyan természetes környezetben kialakított szabadtéri múzeum hazánkban, amely nem a paraszti élet- és munkakörülményeket, hanem az ipari munkások, elsősorban a bányászok élet- és munkakörülményeit hivatott hitelesen bemutatni. A szénbányászat emlékeinek m...

Magyar Távirati Iroda
Kárpátinfo.net:   Belföld  |  Külföld  |  Gazdaság |  Kultúra |  Sport |  TurMix |  NET/Tech
Galéria |  Fórum |  Videók |  Linkek |  Receptek |  Apróhirdetések |  Telefonkönyv
Szálláshelyek:   Vendégházak |  Hotelek |  Szanatóriumok |  Szállodák |  Turistabázisok |  Motelek |  Üdülők
Látnivalók:   Tavak, folyók, vízesések |  Várak, erődítmények Kárpátalján |  Kárpátaljai múzeumok |  Természeti látványosságok |  Középkori templomok |  Kastélyok, kúriák, udvarházak |  Műemlékek |  Fatemplomok
Természeti értékek:   Havasok, hágók, hegycsúcsok |  Természetvédelmi területek |  Folyók, tavak, vízesések |  Tisza |  Egyedi értékek
Adnetwork

Nyitóoldal | Impresszum | Adatvédelem | Médiaajánlataink | Partnerek | Észrevételek
LinkStart.net.ua | Magyar-magyar szótár | Kárpátalja turizmusa - oroszul
Copyright © 2002-2008 - Minden jog fenntartva - Szoboszlai Ildikó - Hosted by Netkey