Anyanyelvünk az anyaországban
2008-11-12 16:27:21
A Televízió és nyelvtanulás címmel egy olvasó kis írásában többek között ezt írja: "Kis népeknek megengedhetetlen a nyelvi bezárkózás, még ha azok nyelvileg a nagy európai nemzeteknek édestestvérei is. Számos európai országban (Benelux-államok, egész Észak-Európa stb.) mindezt már évtizedekkel ezelőtt felismerték: a szinkronizálás ezek televízióiban teljességgel ismeretlen. A magyar televízió tudtommal ma már olyan korszerű feliratozó gépekkel rendelkezik, amelyek biztosítani tudják a zavartalan, élvezhető szövegolvasást. S még megemlíthetek egy 1992-ben (hozzátehetjük: ma sem) végképp nem elhanyagolható szempontot: a feliratozás jóval olcsóbb a szinkronizálásnál."
Az elmúlt évtizedben ismert módon kitárult a magyar állampolgárok számára a világ: az idegen nyelvtudást gyakorolni, elmélyíteni manapság gyerekjáték. Egyrészt a diák bármelyik nyelvterületre könnyen kaphat ösztöndíjat, másrészt a tévékészülékek segítségével hozzá lehet jutni a német, angol, francia, olasz, spanyol nyelvű műsorokhoz. Meggyőződésem azonban, hogy a feliratozás kérdését továbbra is érdemes napirenden tartani.
Az idegen nyelvű szöveget hallgatva a filmet néző egyrészt önmaga ismereteit ellenőrizheti (vagy éppen bővítheti), másrészt pedig a filmszöveg fordítójának az értelemszerűen olykor sűrítő, tömörítő, de az eredeti tartalmát, stílusát, hangulatát kedvező esetben visszaadó nyelvezetét is kontrollálhatja. Ez utóbbira való tekintettel talán a gyakran egy kaptafára készülő idegen szerkezetek egy részének helyébe olyanok kerülhetnek, amelyek nyelvünk szellemétől nem idegenek. Így például a szinkronizált amerikai filmekben lépten-nyomon elhangzik egy magyarul meglehetősen értelmetlen felszólítás, a Felejtsd el! Az elfelejt igekötős ige szemantikájának ismeretében csak ellentétének, a Ne felejtsd el! figyelmeztetésnek van a mai rohanó világunkban valóságtartalma, akár a szülő fordul a gyermekéhez, akár a házastársak egymáshoz. De mi történt? Az (amerikai) angol forget it! jelentése valóban lehet 'elfelejt', de ebben az esetben az ige rendszerint kijelentő mód múlt idő egyes szám első személyű ragozott ("hajlított") alakjában használatos. Második személyű imperatívuszban az ige jelentése más, melyet már mintegy 35 esztendeje regisztrált Országh László angol–magyar szótára: 1. 'eszébe/eszedbe ne jusson!', 2. 'ne törődj(ön) vele!, hagyjuk ezt!', 3. (köszönetre adott válaszként) 'szóra sem érdemes!, kérem!'. Ezek egyikének a magyar szövegbe való ágyazása volna a helyes, de talán a kényelmesen és gyorsan dolgozó szövegfordítónak időben (is) kifizetődőbb, ha "jól bevált" sémákat használ. Pedig, ha egy kicsit igényesebb, olykor még a szinonimikus lehetőségekre is gondolna, a forget it! szerkezetet sok egyéb módon is átültethetné az anyanyelvére. Például (durva változatokat – a kereskedelmi adók gyakorlatától eltérően – itt nem említve): 1. 'arra/erre ne is gondolj!', 2. 'ne foglalkozz vele!', 'ne legyen gondod rá!', 'hanyagold!', 'rá se ránts!', '(az) hidegen hagyhat!', 3. 'nem tesz semmit!', 'szívesen!'.
A kérdés lezárásaként, az imént közöltekhez is kapcsolódva, érdemes még megemlíteni, hogy jó volna emlékeztetni ifjúságunkat (don't forget it!): a Kárpát-medencében – tehát Kárpátalján is – és egyben a közép-európai térségben hagyományosan különféle szláv nyelvű népek meg német államalkotó nyelvű országok közelségében élünk, amelyeknek történelmével a miénk is összefonódott. Üdvözlendő az angol nyelv ismerete, de az igényes magyar fiatal törekedjék a német meg például a lengyel (vagy az ukrán, a szlovén stb.) megismerésére is. Hosszabb távon profitálni lehet belőle – a szó szoros értelmében is.
Zaicz Gábor,
a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karának nyelvészprofesszora
Forrás: Igazi Kárpáti Igaz Szó
