Akár a négyszeresére is drágulhatnak a vonatjegyek
2008-11-12 18:12:43
Az Ukrán Államvasút központi igazgatósága jövőre 200-400 százalékos áremelést tervez a helyi járatok (elektricskák) jegyárait illetően.
Ezt Joszif Vinszkij, a közlekedési és hírközlési tárca vezetője személyesen jelentette be minapi sajtótájékoztatóján.
„Minimum két-, de nem kizárt, hogy akár a négyszeresére emelkednek jövőre a helyi vonatjáratok tarifái 2009 folyamán” – mondta a miniszter.
Az áremelés mértéke nagyban függ a helyi viszonyoktól. Ezért a tarifák meghatározásában szinte teljhatalmat kapott az országos államvasút hat regionális igazgatóságának vezetője. Az egyes igazgatóságok helyben egyeztetnek majd a hozzájuk tartozó megyék közigazgatási vezetőivel, s az adott körülményekhez fogják igazítani a járatok tarifáit.
A jegyáremelés szükségességét a közlekedési miniszter a vasúti személyszállítás ráfizetéses mivoltával indokolta. „Különösen a helyi és helyközi járatokat illetően immár huzamosabb ideje nem történt árkorrekció” – mondta Rugykovszkij. Többek között ennek eredményeképpen az Ukrán Államvasút csak az idei esztendő első kilenc hónapjában 1,4 milliárd hrivnyás veszteséget szenvedett.
A tárcavezető bejelentette, hogy az áremelésre fokozatosan fog sor kerülni. Az első, előreláthatóan 15 %-os korrekcióra februártól számíthatunk.
P.I.
Forrás: Kárpátinfo.net








