Kárpátalja Információs Portálja

2009 január 8. csütörtök. Ma Gyöngyvér névnapja van

Add a Startlaphoz
Keresés:     

Hogyan keressünk munkahelyet?

2008-11-13 19:50:00

Utánajártunk annak, milyen lehetőségei vannak azoknak, akik a válság következtében munka nélkül maradtak.

A vizsgálatok azt mutatják, hogy a munkaerőpiacon a válság elsősorban az építőiparban foglalkoztatott fizikai dolgozókat, valamint az értékesítési és reklámmenedzsereket érintette. Második helyen állnak a banki menedzserek és tanácsadók, az adminisztrátorok, bérszámfejtők, biztosítási ügynökök, titkárok és referensek. Az elbocsátások eddig alig érintették az építőiparban foglalkoztatott szakképzett munkavállalókat és a magasan képzett kereskedőket.

A pénzügyi szektor elbocsátott dolgozóinak a szakemberek azt tanácsolják, hogy ne feltétlenül a saját szakterületükön igyekezzenek elhelyezkedni. Szerencsét próbálhatnak a turizmusban vagy a kiállításszervezésben, esetleg az áruk és szolgáltatások értékesítésével foglalkozó hálózatoknál vagy megpróbálkozhatnak a könyveléssel és mérlegkészítéssel.

A fizikai munkához szokott segédmunkásoknak egyelőre viszonylag könnyű lehet álláshoz jutni valamilyen más, a válság által kevésbé sújtott ágazatban, például elhelyezkedhetnek a kereskedelemben. A kohászatban alkalmazott szakemberek számára viszont a munkahely elvesztése az elbocsátások nagy száma miatt egyben azt is jelenti, hogy lakóhelyükön vagy a szűkebb régióban nemigen találnak a képesítésüknek megfelelő új állást, így esetükben csak a költözés vagy az átképzés jelenthet megoldást. Hasonló helyzetbe kerülnek várhatóan a Kárpátalján az elmúlt években egyre nagyobb számban alkalmazott betanított munkások.

Azok számára, akik széles körben alkalmazható, piacképes szakmai tudással rendelkeznek, s szeretnének jelenlegi lakóhelyükön boldogulni, egyfajta kitörési lehetőséget jelenthet, ha megpróbálkoznak saját vállalkozás beindításával. Ehhez persze bizonyos megtakarítással is rendelkeznie kell a reménybeli vállalkozónak, ne feledjük azonban, hogy az állami foglalkoztatási központokban is igényelhetünk egyszeri vállalkozásfejlesztési segélyt. A segély összegét a tervezett vállalkozás értékelése alapján, az igénylőt 360 napra megillető munkanélküli segély összegéből kiindulva számítják ki. Például, ha valaki a minimális 250 hrivnya havi segélyre jogosult, 3000 hrivnyára számíthat a vállalkozásához. Ez esetben 36 ezer hrivnyát ítélhetnek meg az igénylőnek.

Az építőiparban a vállalatoknál egyelőre kevés az elbocsátás, de amennyiben rosszabbra fordulnak is a dolgok, az igazán jó szakemberek könnyedén boldogulnak a feketepiacon, ahol rendre alakulnak az újabbnál újabb brigádok az "adómentes" lakossági megrendelések teljesítésére. A helyzet csak akkor válhat kritikussá, ha a válság miatt hazatérnek külföldről, illetve az ország más régióiból a munkájukat vesztett szakemberek.

Hol keressünk új munkahelyet? Mindenekelőtt a helyileg illetékes foglalkoztatási központokban, melyek a járási székhelyeken működnek. Ne feledkezzünk meg azonban az egyre nagyobb számban működő internetes állásközvetítő portálokról sem. Íme néhány cím az igen tekintélyes kínálatból: job.ukr.net, rabotaplus.com.ua, superjob.ua, hh.ua, work.com.ua, novarobota.ua, rabota.ua, robotazp.com.ua, salesman.com.ua stb. Ezek a portálok általában csupán közvetítik a hirdetéseket, azok tartalmáért semminemű felelősséget nem vállalnak. A munkakeresőnek tehát kellő körültekintéssel kell kezelnie az ajánlatokat.

Egyre több fejvadász cég működik országszerte. Ezek a vállalkozások az esetek többségében a munkaadókkal fizettetik meg szolgáltatásaikat, míg a munkavállalók nyilvántartása, hirdetéseik, szakmai önéletrajzuk elhelyezése ingyenes. Léteznek ugyanakkor olyan munkaközvetítők is, akik szolgáltatásukért egy bizonyos díjat kérnek attól, akit sikerült munkához juttatni. A díj összege ilyenkor általában 50 hrivnya és az első fizetés 10-40 százaléka között mozog.

A helyi és országos sajtóorgánumok apróhirdetésein és rovatain kívül speciális munkaközvetítő lapok is léteznek immár.

A foglalkoztatási központok átképzéseket is szerveznek a munkanélküliek számára. A képzés ideje általában 3-4 hónap az elsajátítandó szakma összetettségétől függően. Léteznek fizetett tanfolyamok is, így ha rendelkezünk bizonyos megtakarításokkal, célszerű lehet "befektetni" a tanulásba azért, hogy nagyobb valószínűséggel jussunk új munkahelyhez.

hk

Forrás: Kárpátalja hetilap


Marina Hlebnyikova

Blestachie

Kelly Brook

Angelina Jolie

VENDÉGHÁZ

Varga Júlia vendégháza

A központi fűtéses kétszintes vendégház Vári központjában áll egy virágos udvaron. A vendégszobák ajtaja az erkélyre nyílik. Négy éve foglalkozunk falusi vendégfogadással. Szívesen csináljuk, a visszajelzésekből, meg a visszatérő vendégekből ítélve mások is elégedettek velünk. A vendégek fogadás...

VENDÉGHÁZ

Ombodi Erzsébet vendégháza

A központi fűtéses kétszintes vendégház Csetfalva központjának közelében található egy virágos udvaron, a református templomtól nem messze. Összesen három szoba áll a vendégek rendelkezésére, amelyekben négy vagy akár 6 személy is elszállásolható. Az első szoba kétszemélyes, itt az ágyon kívül...

Magyar Távirati Iroda
Kárpátinfo.net:   Belföld  |  Külföld  |  Gazdaság |  Kultúra |  Sport |  TurMix |  NET/Tech
Galéria |  Fórum |  Videók |  Linkek |  Receptek |  Apróhirdetések |  Telefonkönyv
Szálláshelyek:   Vendégházak |  Hotelek |  Szanatóriumok |  Szállodák |  Turistabázisok |  Motelek |  Üdülők
Látnivalók:   Tavak, folyók, vízesések |  Várak, erődítmények Kárpátalján |  Kárpátaljai múzeumok |  Természeti látványosságok |  Középkori templomok |  Kastélyok, kúriák, udvarházak |  Műemlékek |  Fatemplomok
Természeti értékek:   Havasok, hágók, hegycsúcsok |  Természetvédelmi területek |  Folyók, tavak, vízesések |  Tisza |  Egyedi értékek
Adnetwork

Nyitóoldal | Impresszum | Adatvédelem | Médiaajánlataink | Partnerek | Észrevételek
LinkStart.net.ua | Magyar-magyar szótár | Kárpátalja turizmusa - oroszul
Copyright © 2002-2008 - Minden jog fenntartva - Szoboszlai Ildikó - Hosted by Netkey