Kárpátalja Információs Portálja

2009 január 8. csütörtök. Ma Gyöngyvér névnapja van

Add a Startlaphoz
Keresés:     

Észak-Korea már a kínaiakat sem látja szívesen

2008-11-13 21:35:00

Már a kínaiak beutazásait is korlátozza Észak-Korea - közölték csütörtökön Kínában működő utazásszervezők.

A szárazföldi határ október óta gyakorlatilag le van zárva. Még szerveznek látogatásokat az utazási irodák, de már inkább csak repülőgépes utakat. Aki Észak-Koreába akar menni, annak szinte már csak a repülős utazás lehetősége áll rendelkezésére - mondta egy kínai utazásszervező a brit hírügynökségnek.

A kínai vasutak egy névtelenül nyilatkozó tisztje elmondta a brit hírügynökségnek adott nyilatkozatában, hogy már jóformán csak tehervonatok gördülnek át a két ország határán.

Nagyon szoros szövetségi kapcsolat állt fenn a két ország között a huszadik század második felében. Kína nagy erőkkel támogatta az észak-koreai kommunistákat a koreai háborúban (1950-1953). Sokat romlott azonban a kétoldalú viszony, amióta Peking (1992-ben) felvette a diplomáciai kapcsolatokat Phenjan fő ellenlábasával, Szöullal, és Kína gyümölcsöző gazdasági együttműködést folytat Dél-Koreával.

Peking egyre inkább tehernek érzi súlyos gazdasági nehézségekkel, éhínségekkel küszködő, minden reformot elutasító egykori szövetségesét. A romló viszony kézzelfogható bizonyítéka, hogy Kína kerítést épített a korábban alig őrzött közös határ egyes szakaszain, sőt a Financial Times című brit lap úgy értesült egy névtelenül nyilatkozó amerikai tisztségviselőtől, hogy az utóbbi időben Kína megnövelte csapatainak létszámát az észak-koreai határ közelében.

Ennek ellenére változatlanul a Kínai Népköztársaság a sztálinista vezetésű Észak-Korea fő segélyezője.

Forrás: MTI


Charlize Theron

Laetitia Casta

Ali Landri

Keeley Hazell

VENDÉGHÁZ

Bajnok Lívia vendégháza

Bajnok Lívia és családja a Kispalaj (Micsurin) utca 20. szám alatt lakik. A háziak három, szobában tudják elszállásolni vendégeiket, összesen hat embert. A vendégszobák teljesen elkülönülnek a házigazdák lakrészétől, akik nyaranként az udvaron álló kisházban laknak. A tágas előtér falát agancsok dís...

MŰEMLÉK, ÉPÍTMÉNY

Ungvári görög katolikus székesegyház és püspöki palota

Az ungvári görög katolikus székesegyház és a hozzá tartozó egykori püspöki palota Kárpátalja legszebb műemlékei közzé tartoznak. A várhegyen emelkedő gyönyörű épület-együttes méltán kelti fel a megyei székvárosunkba látogató vendégek, turisták figyelmét. Az épület néhány perces sétával könnyen megkö...

VENDÉGHÁZ

Turányi Jaroszláva vendégháza

A kétszintes vendégház a főutcán helyezkedik el egy tágas, virágos, szőlőlugasos udvaron. A melegről a hidegebb időszakokban központi fűtés gondoskodik. A vendégek fogadására összesen három kétszemélyes szoba áll rendelkezésre. Az első szobában műholdvevővel felszerelt tévé, DVD-lejátszó, videomagn...

MŰEMLÉK, ÉPÍTMÉNY

Tiszabökényi görög katolikus templom

1751-ben egy szegényes, szalmafedeles fatemplom állt a faluban. 1770-től 1775-ig épült meg a ma is álló fatemplom. Falait mára bevakolták, tornyát és tetőzetét bádoggal fedték. Négysoros ikonosztáza a XVIII. század végéről származik. 1989-ig egy a XIX. századból származó harangláb állt a templom mel...

Magyar Távirati Iroda
Kárpátinfo.net:   Belföld  |  Külföld  |  Gazdaság |  Kultúra |  Sport |  TurMix |  NET/Tech
Galéria |  Fórum |  Videók |  Linkek |  Receptek |  Apróhirdetések |  Telefonkönyv
Szálláshelyek:   Vendégházak |  Hotelek |  Szanatóriumok |  Szállodák |  Turistabázisok |  Motelek |  Üdülők
Látnivalók:   Tavak, folyók, vízesések |  Várak, erődítmények Kárpátalján |  Kárpátaljai múzeumok |  Természeti látványosságok |  Középkori templomok |  Kastélyok, kúriák, udvarházak |  Műemlékek |  Fatemplomok
Természeti értékek:   Havasok, hágók, hegycsúcsok |  Természetvédelmi területek |  Folyók, tavak, vízesések |  Tisza |  Egyedi értékek
Adnetwork

Nyitóoldal | Impresszum | Adatvédelem | Médiaajánlataink | Partnerek | Észrevételek
LinkStart.net.ua | Magyar-magyar szótár | Kárpátalja turizmusa - oroszul
Copyright © 2002-2008 - Minden jog fenntartva - Szoboszlai Ildikó - Hosted by Netkey