Kárpátalja Információs Portálja

2009 január 8. csütörtök. Ma Gyöngyvér névnapja van

Add a Startlaphoz
Keresés:     

A széles csípőjű lelet újat mond az emberi agy evolúciójáról

2008-11-14 21:30:00

Egy Etiópiában talált széles csípőjű Homo erectus lelet arra utal, hogy távoli elődeink nőnemű egyedei ringó csípővel jártak, és a modern emberénél fejlettebb állapotban, nagy agytérfogattal hozták világra újszülöttjeiket. A felfedezés megváltoztatja néhány elképzelésünket elődünkről és az evolúcióról, és arra utal, hogy a gyámoltalan újszülöttek viszonylag későn jelentek meg az emberré válás folyamatában.

A medencecsontok méreteiből számították ki a szakemberek, hogy születésekor mekkora lehetett a Homo erectus utódjának feje. Scott Simpson, a Case Western Reserve Egyetem (CWRU) munkatársa és kutatócsoportja az amerikai Science tudományos magazin legutóbbi számában közli megállapításait. Eszerint az 1,2 millió éves medence formája és mérete azt jelzi, hogy a nőstény Homo erectus csípője szélesebb volt, mint eddig hitték és mint a mai nők csípője, csecsemőik pedig mintegy 30 százalékkal nagyobb fejjel születtek, mint azt korábban számították.

"Ez azt jelenti, hogy az utódok nem voltak olyan elesettek, mint a modern ember újszülöttjei" - mondta Simpson.

"Nem járt és beszélt, amint kibújt, de vélhetően képes volt például tárgyakat megfogni vagy felülni, fiatalabb korban annál, mint amit a modern embernél látunk" - tette hozzá a kutatásvezető.

Az elhúzódó gyerekkor különleges emberi jellegzetesség. A tehetetlen csecsemők állandó felügyeletet és gyámkodást igényelnek az anyán kívül az egész csoporttól is, ami hozzájárulhatott az emberi társadalom és kultúra fejlődéséhez.

A Homo erectus, azaz "felegyenesedett ember" valamikor 1,8-1,2 millió évvel ezelőtt bukkant fel Afrikában, fél millió évvel ezelőtt pedig kihalt. A szakértők szerint a modern emberek közvetlen elődje lehetett. A tudósok akkor tudtak meg róla többet, amikor 1984-ben felfedezték a kenyai Turkana-tó közelében az úgynevezett "Turkana fiú", egy 1,5 millió éve élt kamasz Homo erectus csontjait. Keskeny csípőjű felépítése miatt azt feltételezték a tudósok, hogy a Homo erectus kis fejjel születik, és hosszas gondozást igényel felnövekedéséig, amint az a modern ember gyerekével történik.

Simpson szerint azonban a fiú medencéje sérült volt, és a csaknem teljesen ép női medencét rejtő etiópiai lelet felbukkanása megváltoztatta a képet. A női Homo erectus egyed a csontok alapján 137 centiméter magas lehetett, ezért a medencében lévő szülőcsatorna méretei alapján számított 315 köbcentiméteres újszülött agytérfogat arányaiban nagyobb, mint a modern ember újszülöttjének átlagosan 380 köbcentiméteres feje, a mai nők magasságához viszonyítva - olvasható a CWRU honlapján.

A nők és férfiak közti egyik legfontosabb különbség a csípőszélesség. A szélesebb csípő miatt ringó a nők járása, míg a férfiak keskenyebb csípője teszi lehetővé, hogy gyorsabban fussanak.

Forrás: MTI


Pink

Kurnyikova

Blestachie

Ali Landri

HOTEL

Erdei Mese (Lisova Kazka) hotel-étterem

A hotel egy-, illetve kétszemélyes szobákat kínál és kétszobás luxuslakosztályokat. Az étteremben az ízletes fogások elfogyasztásán kívül lehetoségük adódik beszélgetni egy jót vagy részt venni a karaoke-showban. Az aktív pihenés érdekében a hotel a következő szolgáltatásokat kínálja: A nyári idős...

VENDÉGHÁZ

Bojtos Klára vendégháza

Déda községében a házigazdák hagyományos vendégszeretetére számíthat minden idelátogató, aki a falusi életformát kívánja megismerni. A napi programok kellemes fáradtság-érzését hangulatos, helyi jellegzetességű vendéglátó családi házakban pihenhetik ki a kedves vendégeink. Igény szerint több napos ...

Magyar Távirati Iroda
Kárpátinfo.net:   Belföld  |  Külföld  |  Gazdaság |  Kultúra |  Sport |  TurMix |  NET/Tech
Galéria |  Fórum |  Videók |  Linkek |  Receptek |  Apróhirdetések |  Telefonkönyv
Szálláshelyek:   Vendégházak |  Hotelek |  Szanatóriumok |  Szállodák |  Turistabázisok |  Motelek |  Üdülők
Látnivalók:   Tavak, folyók, vízesések |  Várak, erődítmények Kárpátalján |  Kárpátaljai múzeumok |  Természeti látványosságok |  Középkori templomok |  Kastélyok, kúriák, udvarházak |  Műemlékek |  Fatemplomok
Természeti értékek:   Havasok, hágók, hegycsúcsok |  Természetvédelmi területek |  Folyók, tavak, vízesések |  Tisza |  Egyedi értékek
Adnetwork

Nyitóoldal | Impresszum | Adatvédelem | Médiaajánlataink | Partnerek | Észrevételek
LinkStart.net.ua | Magyar-magyar szótár | Kárpátalja turizmusa - oroszul
Copyright © 2002-2008 - Minden jog fenntartva - Szoboszlai Ildikó - Hosted by Netkey