Rablóból lesz a legjobb pandúr
2008-11-15 05:15:00
A legtöbb magyar vadász számára a szarvasbőgés minden vadászatok koronája. Végtére igaza lehetett Széchenyi Zsigmondnak, amikor azt írta, hogy "... nincs szebb erdő, mint az ezüsttörzsű, őszi bükkös, és nincs szebb vad, mint a benne orgonáló magyar szarvasbika...". Igaza lehetett, de ami azt illeti, a bőgés idején történő szarvasvadászat nem ugyanaz mondjuk egy gondozott somogyi erdőben és valahol a Kárpátok vadonjában. Ez utóbbi a legtöbb magyarországi szarvas-specialista számára sem igazán ismert, de Kárpátalján azért akad még egy-két olyan egykor orvvadászként tevékenykedő nimród, aki betekintést tud nyújtani ebbe a művészetbe. Mint például a Rahói Erdőgazdaság vadőrei, a magyarul is értő Timcsuk Demeter és Ivan Visunon. Nem mindennapi emberek ezek az öreg ruszinok, de vajon mi a tudományuk titka?
– Elsősorban a terepismeret – adott választ Timcsuk Demeter –, hiszen a Kárpátokban nincsenek gondozott, a zajtalan mozgást lehetővé tevő cserkészutak. És a szarvasbikák sem úgy viselkednek, mint a "kultúrerdők" vadjai. Rahó környékén például a farkasok és az orvvadászok miatt nagyon óvatossá váltak. Eredményt csak úgy lehet elérni, ha az ember jól ismeri a váltókat és az állományt, de ehhez felénk sokszor egy élet is kevés.
– Mire kell odafigyelnie egy nyugat-európai vadásznak, ha kárpáti bikát szeretne terítékre hozni?
– Arról, hogy bőgéssel csalja be, mindenkit lebeszélnék, mert az alacsony állománysűrűség miatt a mi bikáink szinte hangról ismerik egymást. Bízni kell a kísérő vadőrben. Velem is megesett, hogy az első napokban meg sem nyikkantottam a bőgőkürtöt, csak óraszám füleltünk, leskelődtünk a vendégvadásszal. Szegény már majd gutaütést kapott, hogy nem hegyet mászni jött, hanem vadászni, de szerencsére megértette, hogy itt nem lehet felelőtlenül "bőgni a vakvilágba", mert ha valamelyik komolyabb, dörzsölt bika gyanút fog, Szűz Mária sem tudja megszólaltatni. Ki kell várni a pillanatot.
– Ez mikor szokott eljönni?
– A legjobb módszer, ha megvárjuk, míg a rudli valamelyik tehene ivarzásba kezd. Ez általában a bika hangulatán és hangján igencsak jól érezhető, és ekkor lehet legkönynyebben lépre csalni. Ugyanakkor ne várja senki, hogy a bika kilométerekre elhagyja a teheneit. Oda kell lopakodni néhány száz méterre és a kereső bika hangjával ingerelve – minél agresszívabb bőgést produkálva – lehet esélyünk arra, hogy elcsaljuk a teheneitől.
Mindehhez persze idő és türelem kell. Ha felelőtlenül elkezdünk rohangálni minden hangját hallató bika után, és jó sok szagnyomot hagyunk a területen, biztos, hogy szarvasfület sem fogunk látni. Aki a mi körülményeink között akar szarvast lőni, annak legalább egy hetet, de inkább tíz napot kell rászánnia.
– Rahó környékén mennyire elterjedt a bőgőkürt?
– Sokan próbálkoznak vele, de a mai vadászok szinte mindig hibásan művelik a bőgést. Legtöbben azt hiszik, hogy elég megvenni egy hangfelvételt a szarvasbőgésről, majd kiballagva a területre, egy fél óráig harsogtatni a bőgőkürtöt, és máris egymás sarkát taposva jönnek majd a bikák. Ám amikor kudarc kudarcot követ, elmegy a kedvük az egésztől. Nehéz megértetni, hogy a bőgést felénk nem lehet "könyvből" megtanulni.
– Ön hogyan sajátította el?
– Tizennyolc éve vagyok vadőr, de nem szégyellem bevallani, hogy előtte Gyertyánliget egyik közismert orvvadásza voltam. "Szarvasul" meg a nagyapám tanítgatott, aki a magyar és cseh időkben volt jeles rapsic. A rendszerváltás idején aztán – amikor elmúlt az elvtársi világ – módot kaptam rá, hogy vadőr legyek. Rendes ember volt az akkori erdészetvezetőnk, aki úgy tartotta, rablóból lesz a legjobb pandúr. Azóta is igyekszem megszolgálni a bizalmat, csak azt sajnálom, hogy a fiamat nem érdekli a bőgőtudományom. Szívesen elvadászgat, de hogy valaki rahói szarvast lövessen egy városi vadásszal, ez kevés. Ahhoz évi háromszáz, terepen töltött nap és hatalmas adag fanatizmus kell.
Matúz István
Forrás: Igazi Kárpáti Igaz Szó
