Ukrán-orosz katonai konfliktus?
2008-11-15 08:25:00
Barack Obama, az Amerikai Egyesült Államok új elnökének megválasztása újításokat hozhat az ukrán-orosz kapcsolatokban. Egyes elemzők szerint a már most is elég hűvös viszony a két ország között akár katonai konfliktusig is megromolhat.
Mások sokkal optimistábbak és úgy vélik, hogy az új elnök Ukrajna számára pozitív jelenség lesz. Az orosz Nyezaviszimaja Gazeta lap egyik írásában úgy fogalmaztak, hogy az USA lobbizás útján olyan új ukrán vezetőséget állít majd hatalomra, amely sokkal könnyebben szót érthet Oroszországgal, mint a jelenlegi vezetés. Orosz szakértők úgy vélik, hogy az Ukrajnával folytatott vitát a Fekete-tengeri flotta állomásoztatásáról Washington ki fogja használni, hiszen számára is kellemetlen az orosz hajók állomásoztatása a Krímen. A helyzet akár fegyveres konfliktusba is torkolhat a két szláv nép között – állítják az orosz elemzők. A kijevi politológusok ezt a verziót teljes mértékben elvetik.
Jevgenyij Mincsenko, a Politikai Szakértői Nemzetközi Intézet igazgatója Moszkvában kijelentette, hogy Oroszország és Kijev között olyannyira meg fog romlani a viszony, hogy a két ország között fegyveres konfliktusra is sor kerülhet. A politológus nem tartja kizártnak, hogy az Egyesült Államok megkezdi átalakítani a befolyási övezeteit a világban és ennek kezdőmozzanata épp a Kijev és Moszkva közötti fegyveres harc lesz. Mincsenko arra hivatkozik, hogy az utóbbi időben egyre gyakrabban lehet hallani amerikai politikusoktól azt, hogy „Ukrajna lesz a következő”, ugyanis mesterségesen akarnak kialakítani egy konfliktust.
A washingtoni Fehér Ház mindezidáig egyszer sem tett olyan kijelentést, amely veszélyeztette volna Ukrajna területi egységét. Viktor Juscsenko ukrán államfő a grúz-orosz háború után többször is az Egyesült Államokba látogatott, ahol Ukrajna globális védelmi rendszerhez való integrációjáról tárgyalt. A tárgyalások alatt az is kiszivárgott, hogy az elnökök Ukrajna mihamarabbi NATO-csatlakozásáról is szó esett, aminek egyik feltétele az orosz flotta krími tartózkodására vonatkozó szabályok megszigorítása. Októberben Barack Obama még támogatta George Bush azon elképzelését, miszerint Ukrajnának már idén decemberben csatlakoznia kell a NATO cselekvési tervéhez. Sőt, szeptemberben még annak a lehetősége is felmerült, hogy az USA átad az ukrán haditengerészetnek néhány hadihajót. A két ország védelmi minisztereinek találkozója után kiderült, hogy a kérdés túlságosan bonyolult, a végső szót a Kongresszusnak kell kimondania. Erre viszont feltehetőleg még hónapokat kell várni.
Az ukrán-orosz viszony kiéleződése az utóbbi hetekben vett új fordulatot. Mindennek hátterében természetesen az orosz flotta szevasztopoli tartózkodása áll. Az orosz fél visszautasította a tárgyalásokat a hivatalos Kijevvel, aki 10-15-szörösére emeli a bérleti díjat január 1-től a flotta által bérelt infrastruktúra esetében.
Ezzel párhuzamosan az ukrán hatalom követeli az orosz féltől, hogy 2017-ig folyamatosan vonja ki csapatait a Krím-félsziget területéről. Annak ellenére, hogy a két ország között ennyire megromlottak a kapcsolatok, az ukrán politológusok nem tartanak fegyveres konfliktustól. Mihajlo Pohrebinszkij, a Politikai Kutatások és Konfliktológiai Központ igazgatója „őrültségnek” nevezte az ukrán-orosz katonai ellentét lehetőségét. Véleménye szerint Ukrajna jól járt Barack Obama megválasztásával, hiszen ő óvatosan áll hozzá az orosz kérdéshez, nem folyamodik elhamarkodott döntésekhez. Pohrebinszkij úgy véli, hogy az új amerikai adminisztráció meggyengíti az ukrán oroszellenes radikálisok pozícióját. A politológus úgy véli, hogy Viktor Juscsenko ukrán államfő és környezete is ehhez a kategóriához tartozik, de az új amerikai elnök új ukrán-orosz kapcsolatokat fog kikényszeríteni.
Újlaki László
Forrás: Kárpátinfo hetilap








