Kárpátalja Információs Portálja

2009 január 8. csütörtök. Ma Gyöngyvér névnapja van

Add a Startlaphoz
Keresés:     
Történelem

450 éve halt meg Véres Mária

2008-11-15 14:01:40

Négyszázötven éve, 1558. november 17-én halt meg I. Mária, Anglia utolsó jelentős katolikus uralkodója, aki ötéves regnálása során népétől a Véres melléknevet "érdemelte ki" - írja Vladár Tamás, az MTI munkatársa.

VIII. Henrik idősebb lánya apja első, Aragóniai Katalinnal kötött házasságából született 1516. február 18-án. Henrik megszállottan vágyott fiú utódra, ezért eltaszította hat évvel idősebb nejét, s mivel a pápa nem volt hajlandó felbontani házasságát, ezt ő maga tette meg (egyben szakított Rómával). 1533-ban elvette Boleyn Annát, de az is leánygyermekkel, a későbbi I. Erzsébettel okozott neki csalódást. Három év után Annára is ráunt, hajmeresztő vádakkal lefogatta és kivégeztette, amikor pedig harmadik felesége, Jane Seymour megszülte a várva várt fiút, mindkét lányát fattyúnak nyilvánította és kizárta az örökösödésből.
   
"Lady Maryt" már Erzsébet születésekor húga udvarhölgyévé fokozták le, s még anyja temetésére sem engedték el. A magányos, életveszélyben lévő lány végül aláírta a saját törvénytelen származásáról szóló okiratot, de katolikus hitét nem volt hajlandó megtagadni. Ezután apja kicsit megenyhült iránta, sőt élete végén mindkét lányát ismét örökösének tette meg. Henriket 1547-ben követte a trónon a kilencéves VI. Edward, akit hat év múlva elvitt a tüdőbaj. Halála előtt Edward - mindkét nővérét mellőzve - Lady Jane Greyt nevezte meg utódaként, ám a szerencsétlen lányt kilenc napi uralkodás után letették a trónról, később kivégezték, a korona pedig 1553. október 1-jén Mária fejére került.
   
A 37 éves új királynő saját hitének terjesztését tartotta legfontosabb feladatának: azonnal visszavonta elődei rendelkezéseit és ismét a katolicizmust tette meg államvallásnak. Hatalmas lendülettel látott a férjkeresésnek is, hogy halála után a trón ne protestáns húgára, hanem saját gyermekére szálljon. Végül V. Károly német-római császár fiánál, II. Fülöp spanyol királynál állapodott meg, a házasságkötésre két nappal első személyes találkozásuk után, 1554 nyarán került sor. A férjjel együtt spanyol inkvizítorok is érkeztek, akik hozzáláttak az eretnekség kigyomlálásához. A kirobbant lázongásokat leverték, Erzsébetet is házi őrizetbe helyezték. A síri csendbe borult Angliát máglyák tüze világította be, közel 300 embert égettek meg eretnekség címén, köztük a canterburyi érseket és számos főnemest, ekkor kapta a királynő a Véres - Bloody - melléknevet. Mária külpolitikája is kudarcot vallott, ő vesztette el Calais városát, az utolsó franciaországi angol birtokot.
   
Nem sokkal a nász elhálása után bejelentették az örömhírt, hogy Mária várandós. Idővel kiderült, hogy a királynő csak lelki alapon, a gyermek utáni vágyában produkálta a terhességi tüneteket. Ugyanez ismétlődött meg 42 éves korában, 1558 elején, de ekkor magzat helyett ciszta nőtt a hasában. Az ál-terhesség elmúltával egyre rosszabbul lett, haldoklása közben Erzsébetet nevezte meg utódául, remélve, hogy húga áttér majd a katolikus hitre. Anglia utolsó jelentős katolikus uralkodója 1558. november 17-én halt meg, a trónon a protestánsnak megmaradt I. Erzsébet, az angol világhatalmi állás megalapozója követte. (A Bloody Mary elnevezésű, vodkából, paradicsomból kevert népszerű fűszeres koktélnak nincs köze a királynőhöz, ihletője vélhetőleg Mary Pickford filmsztár volt.)

Forrás: MTI


Ali Landri

Catherina Zeta Jones

Laetitia Casta

Blestachie

A ROVAT 24 ÓRA LEGJOBBJAI

VENDÉGHÁZ

Salamon Olga vendégháza

A központi fűtéses felújított régi parasztház a falu központjában található. Udvara tágas, virágokkal, rózsabokrokkal teli. Több mint egy évtizede foglalkozunk falusi vendégfogadással. Szívesen csináljuk, mert ilyenkor a nagy ház megtelik élettel. A vendégek fogadására egy háromágyas és egy kétágy...

TURISTABÁZIS

Szineviri tó turisztikai-gyógyászati komplexum

Lényegtelen, hogy milyen időben, vagy az év melyik időszakában jut el ebbe a mennyei szegletbe - az ugyanis állandóan gyönyörű. Télen hozzanak magukkal síléceket és induljanak versenyezni a széllel a hegyi lejtőkön. A hegyek vakítóan fehér csúcsai, a lágy idő, a vendégszerető hegylakók feledhetetlen...

Magyar Távirati Iroda
Kárpátinfo.net:   Belföld  |  Külföld  |  Gazdaság |  Kultúra |  Sport |  TurMix |  NET/Tech
Galéria |  Fórum |  Videók |  Linkek |  Receptek |  Apróhirdetések |  Telefonkönyv
Szálláshelyek:   Vendégházak |  Hotelek |  Szanatóriumok |  Szállodák |  Turistabázisok |  Motelek |  Üdülők
Látnivalók:   Tavak, folyók, vízesések |  Várak, erődítmények Kárpátalján |  Kárpátaljai múzeumok |  Természeti látványosságok |  Középkori templomok |  Kastélyok, kúriák, udvarházak |  Műemlékek |  Fatemplomok
Természeti értékek:   Havasok, hágók, hegycsúcsok |  Természetvédelmi területek |  Folyók, tavak, vízesések |  Tisza |  Egyedi értékek
Adnetwork

Nyitóoldal | Impresszum | Adatvédelem | Médiaajánlataink | Partnerek | Észrevételek
LinkStart.net.ua | Magyar-magyar szótár | Kárpátalja turizmusa - oroszul
Copyright © 2002-2008 - Minden jog fenntartva - Szoboszlai Ildikó - Hosted by Netkey