Kárpátalja Információs Portálja

2009 január 10. szombat. Ma Melánia névnapja van

Add a Startlaphoz
Keresés:     

'Most miért halt meg?'

2008-11-17 01:05:00

Józsi almát ment szedni cimborája kertjébe, aki felajánlotta, hogy leszüretelheti a termés egy részét. A Dunkófalva (Obava) külterületén lévő portára betérő szüretelő azért illedelmes látogatóként bekopogott a gazdához. Az ismerős elsápadt arccal nyitott ajtót. Meghalt az asszony, mondta.

Józsi bement a házba. A cimbora felesége mozdulatlanul feküdt a padlón. Az asszony feje és a ruha alól kilátszó testrészei véraláfutásokkal, ütések nyomaival voltak tele. Rögtön megértette, hogy az asszony nem természetes halállal távozott a túlvilágra. Sarkon fordult és meg sem állt a polgármesteri hivatalig, onnan hívták a rendőrséget.

A laikus feltételezést a helyszínre kivonuló nyomozók is megerősítették. Mihajlo Fedaka halottkém megállapítása szerint a nőt brutális kegyetlenséggel halálra verték. Az elkövető kiléte egy percig sem volt kétséges. A szomszédok is megerősítették, hogy a férj gyakran bántalmazta, sokszor a ház körül kergette élete párját.

A férfi azonban makacsul tagadott. Azt mondta, nem bántotta a nőt. Az már halott volt, amikor hazatért. Biztosan leesett, az okozhatta a tragédiát. Mert mint elmondta, előző este vendégségben voltak, ahol az asszony annyira berúgott, hogy hazafelé tartva többször elesett. Kisvártatva a gyanúsított mégis töredelmes beismerő vallomást tett.

Valamikor nagyon boldogan éltek. Két szép gyermekük született. De az évek múltával a szerelem elszállt és minden megváltozott. Elsősorban azért, mert a házaspár barátságot kötött az alkohollal. A gyerekek nem sokáig bírták nézni, hogyan mennek tönkre a szülők. Ezért elköltöztek a házból. Végül ők is külön váltak.

Néhány napja azonban úgy tűnt, hogy helyreáll közöttük a béke. Az első italozásig nem is volt semmi baj. Egyik ismerősük születésnapja persze nem múlt el poharazgatás nélkül. Alaposan felöntöttek a garatra. Hazafelé össze is vesztek, aminek pofozkodás lett a vége.

Másnaposan ébredtek. Betoppant a fiuk is, akit az apa rögtön elszalasztott a boltba. A fiatalkorút azonban nem szolgálták ki. Nem is időzött tovább, visszautazott a bentlakásos iskolába. A férj bosszúsan ment italt vásárolni. Haragja az elfogyasztott vodkával egyenes arányban nőtt. Végül verni kezdte a feleségét. Másnap már arra ébredt, hogy az nem lélegzik.

Nem érti, mi történhetett, mondta a kihallgatáson. Ugyanúgy verte, mint máskor. Most miért halt meg? Kérdésére a kórbonctani vizsgálat adott választ: bevérzett a tüdeje, megrepedt a mája és a lépe, szilánkosra törtek bordái...

B. Cs.

Forrás: Igazi Kárpáti Igaz Szó


Kurnyikova

Keeley Hazell

Laetitia Casta

Blestachie

VENDÉGHÁZ

Dancs Olga vendégháza

A központi fűtéses vendégház Mezőkaszony központjától nem messze, a középiskola szomszédságában található. Udvara rendezett, melyet virágok, zöld növények és hűs árnyékot adó szőlőlugas díszít. Három éve foglalkozunk falusi vendégfogadással. Ennek révén számos új ismerősre, barátra, visszajáró vend...

VENDÉGHÁZ

Molnár Erzsébet vendégháza

A központi fűtéssel ellátott vendégház a település fűutcáján található, egy virágos udvarban. A portához szőlőlugas és szépen gondozott gyümölcsös tartozik. A háziak tíz esztendeje foglalkoznak falusi vendéglátással. A vendégek fogadására három kétágyas szoba áll rendelkezésre. Bennük színes TV, DV...

Magyar Távirati Iroda
Kárpátinfo.net:   Belföld  |  Külföld  |  Gazdaság |  Kultúra |  Sport |  TurMix |  NET/Tech
Galéria |  Fórum |  Videók |  Linkek |  Receptek |  Apróhirdetések |  Telefonkönyv
Szálláshelyek:   Vendégházak |  Hotelek |  Szanatóriumok |  Szállodák |  Turistabázisok |  Motelek |  Üdülők
Látnivalók:   Tavak, folyók, vízesések |  Várak, erődítmények Kárpátalján |  Kárpátaljai múzeumok |  Természeti látványosságok |  Középkori templomok |  Kastélyok, kúriák, udvarházak |  Műemlékek |  Fatemplomok
Természeti értékek:   Havasok, hágók, hegycsúcsok |  Természetvédelmi területek |  Folyók, tavak, vízesések |  Tisza |  Egyedi értékek
Adnetwork

Nyitóoldal | Impresszum | Adatvédelem | Médiaajánlataink | Partnerek | Észrevételek
LinkStart.net.ua | Magyar-magyar szótár | Kárpátalja turizmusa - oroszul
Copyright © 2002-2008 - Minden jog fenntartva - Szoboszlai Ildikó - Hosted by Netkey