Kárpátalja Információs Portálja

2009 január 10. szombat. Ma Melánia névnapja van

Add a Startlaphoz
Keresés:     

Schuster órái meg vannak számlálva

2008-11-17 15:11:12

Bernd Schustert hamarosan menesztik a Real Madrid labdarúgócsapatától az As című spanyol sportlap szerint.

"Az ítélet kimondatott. A német utolsó óráit tölti a Real edzőjeként" - írta az újság, amely úgy tudja, Predrag Mijatovic sportigazgató és Miguel Angel Portugal technikai tanácsadó már az új tréner felkutatásán fáradozik.

Az As szerint Schuster nemcsak azzal vágta el magát végleg a klubvezetésnél, hogy az utóbbi idők gyenge teljesítményét folytatva a madridiak 1-0-ra kikaptak a Valladolid otthonában, hanem a találkozó utáni viselkedésével. Mijatovic ugyanis azt tanácsolta neki, adjon két nap szabadságot a játékosoknak, ehelyett azonban Schuster vasárnapra nem kötelező jelleggel ugyan, de edzést írt elő. Ezen mindössze öten jelentek meg az első csapat keretéből.

A német szakember azzal sem vívta ki az elnökség szimpátiáját, hogy ő maga nem jelent meg az edzésen, hanem elutazott lánya keresztelőjére, Salamancába.

Az As mellett az El País is arról ír, hogy Schusternek mennie kell, az El Mundo és a Marca szerint azonban még kap egy lehetőséget. Utóbbi sportnapilap körkérdéses szavazást is rendezett a szurkolók között, hogy mi az oka a királyi gárda gyengélkedésének. A drukkereknél csak 16 százalékban hibás a tréner, mintegy 27 százalék a futballistákat okolja, míg a többség, 56 százalék szerint a vezetés az első számú felelős.

Forrás: MTI


Marija Sarapova

Charlize Theron

Ksenia Sobchak

Kurnyikova

VENDÉGHÁZ

Mónus Ildikó vendégháza

A központi fűtéssel ellátott vendégház a település főutcáján található, egy virágos udvarban. A portához szőlőlugas és szépen gondozott gyümölcsös tartozik. A háziak tíz esztendeje foglalkoznak falusi vendéglátással. A vendégek fogadására két kétágyas szoba áll rendelkezésre. Bennük színes TV, DVD ...

SZOBOR, EMLÉKMŰ, MŰTÁRGY

Emléktábla a vári zászlóbontás emlékére a Rákóczi-szabadságharc kezdetén

1703. július 14-én Rákóczi Mezõváriban töltötte az éjszakát, midõn Tiszabecs táján megverte a császáriakat, innen indult Vásárosnamény felé. Esze Tamás, a jeles kurucvezér a Rákóczi-szabadságharc kezdetén Váriban is zászlót bontott (1703. május 21.), ennek emlékére a helyi templom falá...

VENDÉGHÁZ

Tóth Zsuzsanna vendégháza

A központi fűtéses kétszintes családi ház a Mezőkaszony–Barabás magyar-ukrán határátkelőtől kb. 200 m-re található. Udvara rendezett, melyet virágok és zamatos szőlőt termő szőlőlugas díszít. A ház földszinti részében egy mini ABC és egy kávézó is működik. Három éve foglalkozunk falusi vendég...

MŰEMLÉK, ÉPÍTMÉNY

Nagydobronyi református templom

Írott források először a XIII. század közepén említik a települést Dobrun néven. Néhány régészeti lelet arra utal, hogy a helység már a kőkorszakban is lakott volt....

Magyar Távirati Iroda
Kárpátinfo.net:   Belföld  |  Külföld  |  Gazdaság |  Kultúra |  Sport |  TurMix |  NET/Tech
Galéria |  Fórum |  Videók |  Linkek |  Receptek |  Apróhirdetések |  Telefonkönyv
Szálláshelyek:   Vendégházak |  Hotelek |  Szanatóriumok |  Szállodák |  Turistabázisok |  Motelek |  Üdülők
Látnivalók:   Tavak, folyók, vízesések |  Várak, erődítmények Kárpátalján |  Kárpátaljai múzeumok |  Természeti látványosságok |  Középkori templomok |  Kastélyok, kúriák, udvarházak |  Műemlékek |  Fatemplomok
Természeti értékek:   Havasok, hágók, hegycsúcsok |  Természetvédelmi területek |  Folyók, tavak, vízesések |  Tisza |  Egyedi értékek
Adnetwork

Nyitóoldal | Impresszum | Adatvédelem | Médiaajánlataink | Partnerek | Észrevételek
LinkStart.net.ua | Magyar-magyar szótár | Kárpátalja turizmusa - oroszul
Copyright © 2002-2008 - Minden jog fenntartva - Szoboszlai Ildikó - Hosted by Netkey