Megtalálták a szicsgárdisták tömegsírját?
2008-11-17 15:58:30
A Vereckei-hágó térségében folyó ásatások vezetője szerint megtalálták a lengyel hatóságok által – egyes források szerint magyar közreműködéssel – 1939-ben kivégzett ukrán szabadságharcosok (szicsgárdisták) tömegsírját.
A magyar történelem szempontjából is fontos helyszínen, a múlt század első felében történt események miatt, az ukrajnai nemzeti erők ma is vitatják az általuk Nagy-Magyarország jelképének tekintett vereckei honfoglalási emlékmű létjogosultságát.
A Kárpátalját Lemberg megyétől elválasztó Vereckei-hágón folyó ásatások során eddig 18 olyan gödör nyomaira bukkantak, amelyek tömegsírokra utalnak. Ezek közül jelenleg kettő feltárása folyik, melyek közül az egyikből eddig tíz különböző ember csontjai kerültek elő. A maradványok mellett talált tárgyak alapján Szvjatoszlav Seremet ásatásvezető szerint szinte bizonyosan állítható, hogy az 1938-as visszacsatolást követő „magyar megszállás” ellen harcoló, galíciai származású szicsgárdistákat temették el a hágón.
Az ukrán történetírás – mindeddig csupán szájhagyományra alapuló információkra hivatkozva – úgy tartja, hogy a magyar és lengyel hatóságok 1939-ben együttesen, illetve egymás tudomásával több száz szicsgárdistát, azaz Kárpátalja, pontosabban az 1938. november 5-én kikiáltott Podkarpatszka Ukrajina (Kárpátaljai Ukrajina) köztársaság „fasiszta megszállása” ellen harcoló galíciai ukrán fegyverest lőttek agyon a Vereckei-hágó környékén.
A magyar és ukrán történészek közös kutatási eredményei alapján a kozák hagyományok szerint szervezett ún. Kárpáti Szics lövészei aktívan részt vettek a Huszt melletti Vörös-mezőn vívott csatában, melynek elvesztését követően Romániába menekültek. A román hatóságok azonban elfogták őket, s visszaszolgáltatták őket a magyaroknak. Az utóbbiak a lengyel állampolgárságú foglyokat a magyar-lengyel határt képező Vereckei-hágón átadták a lengyeleknek, akik egyes szemtanúk szerint a magyar katonák szeme láttára – mások szerint az utóbbiak aktív közreműködésével – kivégezték őket. A halottak száma a szájhagyomány szerint akár a több százat is elérheti.
Az ukrajnai nacionalista mozgalmak erre való hivatkozással próbálták éveken át megakadályozni, hogy a hágón felállításra kerüljön a magyar honfoglalási emlékmű.
P.I.
Forrás: Kárpátinfo.net








