Rafajnán is fellobbant a kék láng
2008-11-17 21:00:00
Több mint hat évet vártak a beregszászi járási Rafajnaújfalu lakosai, hogy végre településükre is eljusson a vezetékes gáz. A nyomásszabályozó állomás ünnepélyes átadásán részt vettek a járás vezetői és Omeljan Mateleska, a megyei állami közigazgatás elnökhelyettese, a kivitelezők és természetesen a helyiek.
Volodimir Trikur, a járási közigazgatás elnöke elmondta, hogy a beruházás hatására a településen megnövekednek az ingatlanárak, és immár Rafajnaújfalut is megcélozhatják a befektetők.
– Lassú folyamat végéhez értünk. A vezetékes gáz nemcsak meleget, de hitet is hozott. Innen most már könnyebben jut el a vezetékes gáz a többi, környező településekre is – emelte ki beszédében Csizmár Béla, a járási tanács elnöke.
– Az a lehetőség, hogy községünkbe is elérjen a vezetékes gáz, 2002-ben került szóba először. Most ért be a sok munka gyümölcse, ami településünk lakosai összefogásának és anyagi áldozatvállalásának eredménye. A falusi vezeték kiépítése 215 ezer hrivnyájába került a lakosságnak. A fővezeték lerakására a megye és a járás több mint 2 millió hrivnyát áldozott. Így immár 176 portán fűtenek vezetékes gázzal. Sajnos a közintézményekbe még nem sikerült bevezetni, de igyekszünk, hogy ott is minél hamarabb élvezhessék a kényelmet – mondta Fejes Sándor polgármester.
H. Cs.
Forrás: Igazi Kárpáti Igaz Szó








