Kárpátalja Információs Portálja

2009 január 10. szombat. Ma Melánia névnapja van

Add a Startlaphoz
Keresés:     

Izraeli tisztségviselő: nem feltétlenül rossz egy iráni-amerikai párbeszéd

2008-11-18 08:52:37

Hasznosak is lehetnek a tárgyalások, amelyeket Barack Obama leendő amerikai elnök készül indítani Iránnal - vélekedett az izraeli katonai felderítés vezetője kedden az izraeli hadsereg rádiójának nyilatkozva.

"Nem szükségszerűen rossz az Iránnal való párbeszéd. Ha zátonyra fut, az a szankciók szigorítását eredményezi" - mondta Ámosz Jadlin az Iránnal szembeni nemzetközi gazdasági büntetőintézkedésekre utalva.

"Irán mindent megtesz majd, hogy ne szigetelődjön el, mint Irak és Észak-Korea és a jelenlegi világgazdasági válság még érzékenyebbé teszi a nemzetközi közösség nyomásgyakorlására" - tette hozzá.

Izrael a biztonsága elleni legnagyobb fenyegetésnek tekinti Iránt, és több nyugati országgal együtt azt gyanítja, hogy békésnek mondott atomprogramja örve alatt Teherán valójában atomfegyver előállítására törekszik.

Forrás: MTI

Címkék:Izrael, Irán, USA

Ksenia Sobchak

Angelina Jolie

Monica Bellucci

Keeley Hazell

VENDÉGHÁZ

Csumán Ferenc vendégháza

Az utóbbi években kezdtek el a falu lakosai közül néhányan falusi vendégfogadással foglalkozni. Azóta számos külföldről érkezett turistacsoport látogatott el a községbe. A vendégfogadók egyike Csurmán Ferenc és családja. Ők a falu Fő utcáján, a 28-as házszám alatt élnek. A kétszintes ház előtti ka...

SZOBOR, EMLÉKMŰ, MŰTÁRGY

Deák György gimnáziumi tanár emléktáblája

A Beregszászi Állami Főgimnázium két tanára vált a sztálini terror, az úgynevezett "háromnapos malenykij robot" áldozatává. Egykori, már felnőttekké vált tanítványaikkal együtt hajtották őket 1944 novemberében gyalogmenetben Szolyvára, sokan, közöttük Deák György és Szakolczai Gusztáv tanárok, soha ...

MÚZEUM, KIÁLLÍTÓHELY, GALÉRIA

Babits Mihály Emlékmúzeum

Babits Mihály szülőháza - vagy ahogyan a szekszárdiak nevezték - a Kelemen-ház 1780 körül épült, copf stílusban; ma is eredeti állapotában áll. A költő nagyapja, Kelemen József 1852-ben, szekszárdi letelepedésekor vásárolta meg. Az épületben 1967-ben nyílt meg az első kiállítás. 1983-ra - a költő s...

HOTEL

Háry*** Hotel

A megújuló Háry***Hotel szeretettel várja a már meglévő és leendő kedves vendégeit Kecskeméten, melynek kínálata gasztronómiai különlegességekkel szolgáló Háry Étteremmel és Roulett Clubbal bővülve nyújt színvonalas kikapcsolódást a szálloda vendégein kívül a város polgárainak is. A Háry***Hotel ...

TERMÉSZETI ÉRTÉK

Nárciszok Völgye természetvédelmi terület

180-200 méterrel a tengerszint felett helyezkedik el a Tisza egyik ősi teraszán. A rezervátum területe eléri a 257 hektárt. Környéken sűrű a folyóhálózat, továbbá mesterséges kanálisokat is létrehoztak mezőgazdasági okok miatt. Az éghajlat meleg, nedves. Az aknaszlatinai meteorológiai állomás szerin...

MÚZEUM, KIÁLLÍTÓHELY, GALÉRIA

Kiss Pál Múzeum

A múzeumot 1877-ben Tariczky Endre katolikus plébános alapította, aki amatőr régészként, Tiszafüred környékén számos ásatást végzett. Ő 400 darabos gyűjteményét a városnak adományozta, és ebből Tariczky és Milesz Béla létrehozták a mai múzeum elődjét Tiszavidéki Régészeti Egylet néven. Miután a gyűj...

Magyar Távirati Iroda
Kárpátinfo.net:   Belföld  |  Külföld  |  Gazdaság |  Kultúra |  Sport |  TurMix |  NET/Tech
Galéria |  Fórum |  Videók |  Linkek |  Receptek |  Apróhirdetések |  Telefonkönyv
Szálláshelyek:   Vendégházak |  Hotelek |  Szanatóriumok |  Szállodák |  Turistabázisok |  Motelek |  Üdülők
Látnivalók:   Tavak, folyók, vízesések |  Várak, erődítmények Kárpátalján |  Kárpátaljai múzeumok |  Természeti látványosságok |  Középkori templomok |  Kastélyok, kúriák, udvarházak |  Műemlékek |  Fatemplomok
Természeti értékek:   Havasok, hágók, hegycsúcsok |  Természetvédelmi területek |  Folyók, tavak, vízesések |  Tisza |  Egyedi értékek
Adnetwork

Nyitóoldal | Impresszum | Adatvédelem | Médiaajánlataink | Partnerek | Észrevételek
LinkStart.net.ua | Magyar-magyar szótár | Kárpátalja turizmusa - oroszul
Copyright © 2002-2008 - Minden jog fenntartva - Szoboszlai Ildikó - Hosted by Netkey