Újabb díjat nyert a Duna Televízió
2008-11-18 13:50:00
Duplázott a Duna Televízió: 2006-os elismerése mellé idén is megnyerte az Eutelsat-Hot Bird műholdas televíziós verseny közönségdíját.
A nemzetközi hírű intézményt hűséges nézői ismét bizalmukkal tüntették ki, hiszen a több mint másfél évtizede a nemzet szolgálatában ténykedő adó kapta a legtöbb voksot 17 európai ország közel 140 tévécsatornája közül. Az európai műholdas televíziók Velencében megrendezett ünnepélyes díjkiosztó gáláján az elismerést Cselényi László, a közszolgálati csatorna elnöke vette át.
Az 1992-ben alapított, a világ magyarságához szóló tv-adó híd az anyaország és a határon túli nemzetrészek között. Igényes és tárgyilagos műsorának elismeréseképp az 1996-os médiatörvény közszolgálati csatornaként határozta meg. Az intézményt az UNESCO 1999-ben a világ legjobb kulturális televíziójának járó Camera-díjjal tüntette ki. Adása 2007 novemberétől már öt kontinensen fogható.
Az idén tizedik alkalommal megrendezett Szülőföldem szép határa című nemzetközi televízió- és rádiófesztiválon – amelyen az alkotóműhelyek a kisebbségek életét bemutató műveit értékelik – a zsűri a televíziós műsorok közül a Duna Televízió produkcióját ítélte a legjobbnak. Bársony Katalin riportja a koszovói romák hányatott sorsát mutatta be.
Forrás: Igazi Kárpáti Igaz Szó








