Nagy és egy kicsit édes
2008-11-18 14:00:00
Bizonyára emlékszik még a kedves olvasó Pelikán elvtárs elhíresült mondatára a Tanú című filmből, amelyet a Magyarországon termesztett naranccsal kapcsolatban tett: "Kicsi, egy kicsit savanyú, de a miénk!".
Nos, a Távol-Keletről származó japán retekkel (sushi daikon) kapcsolatban pont az ellenkezője az igaz: nagy, egy kicsit édes, és nem a miénk. Bár az utolsó állítással sokan vitába szállnak, hiszen termesztése már Kárpátalján is elterjedőben van. Hogy édes, az is vitatható. A szakemberek tapasztalatai szerint a japán retek még a fekete reteknél is hosszabb ideig tárolható, gyógyhatása "kárpátaljai rokonának" a többszöröse és vidékünk háziasszonyainak körében is egyre népszerűbb.
A japán retek egyik legrutinosabb kárpátaljai termesztőjével, Korol Máriával a nagyszőlősi járási Felsőveresmarton (Velika Kopanya) beszélgettünk:
– Jöjjön, nézzünk szét a szőlősorok között – invitál az idős asszony. – Látja, van itt cékla, káposzta, sárgarépa, petrezselyem, arrébb pedig ott zöldell a japán retek. Tudomásom szerint őshazája a Távol-Kelet, de mint az "ábra" is mutatja, teljesen jól érzi magát nálunk. A homokos és az agyagos talajt kedveli. Két fajtája van: nyári és téli. Az előbbi negyven, az utóbbi pedig hetven nappal az ültetés után nő meg akkorára, hogy fogyasztható. Szerintem a téli a finomabb, több benne a vitamin és a nedv, a nyári egy kicsit szárazabb, de primőrnek számít, ami az értékesítés szempontjából nem mindegy.
A nyári fajtát általában a fokhagyma beérése után, annak a helyére vetik a megtrágyázott talajba. Nem túl mélyre, amire az is bizonyíték, hogy amikor beérik, a teteje akár öt-tíz centiméterre is kilátszik a földből. Többnyire július közepén vetik el a magokat és augusztus végére érik be.
– Csak három–öt centiméter mélyre teszem a magokat, kettőt-kettőt egymás mellé. A sorok között pedig mintegy félméteres a távolság – magyarázza Korol Mária. – Öt–hét nap múltán már megjelennek az első csírák. Ha mindkét mag kikel, az erősebbet, az életképesebbet hagyom meg. Néha még így is ritkítanom kell a sorokat, mert csak akkor nőnek nagyra, ha legalább tíz centiméter távolság van közöttük. A levéltetvek ellen fahamuval védekezem. Nem kell gyakran öntözni, legfeljebb kéthetente egyszer. De ha olyan csapadékos az időjárás, mint az idén volt, nem is szükséges a vízutánpótlás.
A téli fajta többnyire október végére érik be. Húsa lédúsabb, mint a nyárié és nem olyan csípős, mint a nálunk ismeretes fekete retek. Sok, az emberi szervezet számára hasznos nyomelemet tartalmaz. Többek között káliumot és kalciumot, ami a májra és a vesére hasznos, ezenkívül epekőhajtó hatása is van. Fogyasztása bármilyen formában ajánlatos: nyersen, áttörve, salátának elkészítve, kipréselve pedig kitűnő ital. Elsősorban a fogyókúrázók kedvenc eledele.
– A magokat a magházzal együtt szedem le, és szellős helyen kiszárítom – folytatja a felsőveresmarti háziasszony –. Majd vászon zsákocskákban tárolom, és csak közvetlenül a vetés előtt fejtem le róluk a magházat. A jól megtermett példányok akár fél méterre is megnőnek. A téli fajtát az első talaj menti fagyokig a földben lehet hagyni. Amikor novemberben kiszedem, levelüknél fogva összefonom őket, minden egyes darabot külön újságpapírba csomagolok, majd ládákba helyezve tavaszig a pincében tárolom.
Szíjjártó Erika
Forrás: Igazi Kárpáti Igaz Szó
