Kárpátalja Információs Portálja

2009 január 9. péntek. Ma Marcell névnapja van

Add a Startlaphoz
Keresés:     

Egészségesebben kellene élnünk, hogy tovább élhessünk

2008-11-18 21:00:00

Az Európai Unió egyes országainak polgárai bő egy évtizeddel hosszabb ideig élnek, mint a másutt lakók, ráadásul hosszabb életkilátás mellett: ötvenedik születésnapjuk után átlagosan további húsz, egészséges esztendőre számíthatnak. Sajnos Magyarország mindkét szempont szerint a sereghajtók közé tartozik.

Egy átfogó vizsgálat eredményeit az angol orvosi hetilap, a Lancet közölte. A tudományos program hátterében az EU vezetésének az a célkitűzése áll, hogy az 55-64 éves embereknek fele 2010-ben még dolgozzon és képes is legyen munkáját ugyanúgy ellátni, mint ifjabb korában. Ez azért volna fontos, mert földrészünk öregszik és mind kevesebben lesznek, akiknek tevékenysége fönntarthatja, eltarthatja az európai országokat.

Carol Jagger és munkatársai az Európai Unió 25 országából gyűjtötték az adatokat 2005-ben. Kiszámolták, hogy az egyes területeken hány éves korra számíthatnak a hölgyek és az urak, de még érdekesebb és szokatlanabb volt annak vizsgálata, hogy az egyes országok lakói ötven éves koruk után hány további olyan egészséges életévre számíthatnak, amikor még munkaképesek,

A megfelelő statisztikákból kikeresték az uniós országok nemzeti össztermékének értékét, a lakosság iskolázottságát és a munkanélküliség arányát is. Megnézték, hogy milyenek a jelenlegi eredmények és vizsgálták a következő időszak kilátásait. Ezt nemcsak az egyes területekre vonatkozólag közlik, hanem foglalkoztak azzal is, hogy van-e különbség a legutóbbi bővítések előtti tizenöt európai uniós ország helyzete és a tíz újabban csatlakozott ország adatai között.

Már első rátekintésre látszik, hogy az alapító országok polgárai általában nemcsak tovább élnek, de 50 éves koruk után lényegesen tovább is élhetnek egészségesen, gyakorlatilag panaszmentesen, mint az Unióba csak később betagolódó nemzetek tagjai. A leghosszabb életre a francia hölgyek számíthatnak (85.4 év), de az olaszok csak egy tizedévvel maradnak le (85.3 év). A lista végén a lett hölgyek állnak (79.3 év) és a magyarok (79.4 év).

Az egészséges életévek szempontjából a dán nők vezetnek, akik 50 éves koruk után általában még 24.1 zavartalan esztendőre számíthatnak. Legrosszabb esélye az észteknek (10.4 év) és a magyar nőknek van: a mi hölgyeink átlagban 11.4 egészséges évet remélhetnek csupán az ötvenedik születésnapjuk után.

Forrás: MTI


Christina Aguilera

Denise Richards

Monica Bellucci

Alena Apina

SZANATÓRIUM

Bagolyvár üdülő

A Bagolyvár turisztika-gyógyüdülői komplexum – egyedi hely a családi és céges pihenés számára. Szállodánkban 43 összkomfortos szoba áll a a vendégek rendelkezésére. Ezek különböző kategóriákba sorolódnak: szabvány, luxus, családi luxus, félluxus prémium és prémium luxus. A szobákban szellőző-b...

SZOBOR, EMLÉKMŰ, MŰTÁRGY

Kecskés Béla költő és pedagógus emléktáblája Papiban

A somi születésű költő és pedagógus emléktábláját egykori tanintézménye, a Papi Általános Iskola falán helyezték el és avatták fel 2006. augusztus 20-án. Az avatóünnepségen tanítványai, barátai és pályatársai emlékeztek a Beregvidék kimagasló tehetségére. ...

VENDÉGHÁZ

Rétfalvi Erzsébet vendégháza

A központi fűtéses kétszintes vendégház a falu központjának közelében egy csendes mellékutcában található. Udvara tágas, virágokkal, rózsabokrokkal teli. Kereken tíz esztendeje foglalkozunk falusi vendégfogadással. Magyarországon kívül Európa számos más országából is fogadtunk vendégeket, többnyire...

MŰEMLÉK, ÉPÍTMÉNY

Minaji református templom

Minaj község már a XV. században létezett. A régi oklevelek Ninaj, néha Nynay név alatt is említik. A XVI. század vége felé már úgy szerepel, mint református leányegyház, Ungvárhoz csatolva (1589). Később azonban zavarossá válik az Ungvárhoz való viszonya; úgy látszik, hogy az önállósulás gondolatáv...

Magyar Távirati Iroda
Kárpátinfo.net:   Belföld  |  Külföld  |  Gazdaság |  Kultúra |  Sport |  TurMix |  NET/Tech
Galéria |  Fórum |  Videók |  Linkek |  Receptek |  Apróhirdetések |  Telefonkönyv
Szálláshelyek:   Vendégházak |  Hotelek |  Szanatóriumok |  Szállodák |  Turistabázisok |  Motelek |  Üdülők
Látnivalók:   Tavak, folyók, vízesések |  Várak, erődítmények Kárpátalján |  Kárpátaljai múzeumok |  Természeti látványosságok |  Középkori templomok |  Kastélyok, kúriák, udvarházak |  Műemlékek |  Fatemplomok
Természeti értékek:   Havasok, hágók, hegycsúcsok |  Természetvédelmi területek |  Folyók, tavak, vízesések |  Tisza |  Egyedi értékek
Adnetwork

Nyitóoldal | Impresszum | Adatvédelem | Médiaajánlataink | Partnerek | Észrevételek
LinkStart.net.ua | Magyar-magyar szótár | Kárpátalja turizmusa - oroszul
Copyright © 2002-2008 - Minden jog fenntartva - Szoboszlai Ildikó - Hosted by Netkey