Kárpátalja Információs Portálja

2009 január 9. péntek. Ma Marcell névnapja van

Add a Startlaphoz
Keresés:     
Az AVE Ukrajnát akarja

Sáradon világszínvonalú hulladék-feldolgozó épül

2008-11-19 01:05:00

Mindenki számára köztudott, hogy Kárpátalja egyik legsúlyosabb rákfenéje a megoldatlan hulladékgazdálkodás. Miközben szinte minden szinten egyetértenek vidékünk korifeusai abban, hogy ez a táj egyedülálló turisztikai lehetőségeket rejt magában, valahogy mégsem akaródzik tenni valamit annak érdekében, hogy ne a Tiszán úszó pillepalackhegyek és egyéb háztartási mocsok képe járja be Európát. És ez csak a jég-, pontosabban szeméthegy csúcsa. Az idővel lassan, de biztosan tönkremenő mobiltelefon-akkumulátorok, számítógép-monitorok és neoncsövek sem szívódnak fel csak úgy a nagy semmiben. De ez ellen (is) valamennyien tehetünk. Jó példa erre az elmúlt évek egyik legkomolyabb ugocsai fejlesztése – a köznyelvben csak "Ljubimov-Winterberg paktumként" élő határozat –, melynek értelmében Európa egyik legnagyobb hulladékgazdálkodási vállalata, az AVE két éve megkezdte munkáját a Nagyszőlősi járásban. Sőt, e nagy múltú konzorcium ma már összukrajnai tervei megvalósításába is belekezdett.

– Ez így van – erősítette meg lapunknak Zsidik Béla, az AVE Vinogradovo igazgatója –, hiszen az ugocsai tapasztalatok alapján néhány hónapja megszületett az AVE Ukraina. Ez a vállalat pedig már nem- csak egy régió, hanem az egész ország hulladékgazdálkodási kérdéseinek megoldását tűzte célul.

– Nem nagy falat ez?

– Nem mondanám, hiszen lassan kezdjük kinőni a Nagyszőlősi járást, és az AVE ausztriai befektetői sosem titkolták, hogy nagyban dolgoznak. A helyi eredményeink – már 13 ezer magánszeméllyel és 420 vállalattal állunk szerződéses viszonyban – feljogosítják cégünket arra, hogy túllépjünk Ugocsán. Ennek értelmében már januártól megkezdjük a háztartási hulladékok elszállítását és feldolgozását Ivano-Frankivszk megyében is. Ugyanakkor nem szeretnénk elhanyagolni Kárpátalját sem, hiszen mint köztudott, a megyei tanács kiemelt figyelmet szentel a hegyvidéki járások "kitakarítására", és a magyarországi köztudatban is nagyon elevenen él a tavaszi áradás során a Tiszán levonuló szeméthullám, amely 90 százalékban a Huszti, a Técsői és a Rahói járás "termése" volt. Mivel jelenleg ezekben a körzetekben teljes káosz uralkodik a hulladékgazdálkodás terén, legfontosabb regionális teendőnk a hegyvidéki falvak szemétszállításának megoldása lesz. Ezek a tervek azonban csak akkor valósulhatnak meg, ha a sáradi telepünk végre megkezdheti a háztartási hulladékok fogadását.

– Az mikorra várható?

– Remélem egy-két éven belül, mert a jelenlegi, nagyszőlősi szemétlerakó lassan megtelik. Épp a napokban kaptam meg a budapesti Geohidroterv Kft. által elkészített terveket, melyek anyacégünk magyar és osztrák tapasztalatai alapján kerültek kidolgozásra. Jelenleg a magyar szakemberek terveinek "honosítása" zajlik, mivel az ukrán követelményrendszer valamelyest különbözik az európai unióstól. Nem jobb vagy rosszabb, csak egyszerűen kissé más, ezért bizonyos bürokratikus kérdéseket is meg kell oldanunk, mielőtt Sáradon feldüböröghetnek az első nehézgépek és megkezdődhet a hulladékválogató, -tároló és -égető üzemegységek kialakítása. Nem akarok túlozni, de már kilóra sok az a tervdokumentáció, ami eddig kidolgozásra került, és még mindig nincs vége az aktatologatásnak.

– A régóta tervbe vett és mostanra égetően szükségessé vált lerakó felépítése mennyibe kerül majd?

– Jelenlegi árakon számolva 34 millió hrivnya kellene az első szakasz megvalósítására, amelyet még három követ majd. Ez azért történik így, mert 2010-re meg kell kezdenünk az első szemétszállítmányok fogadását és feldolgozását, miközben ezzel párhuzamosan tovább épül és nő majd a telep kapacitása. A határidőkből pedig már azért sem engedhetünk, mert közben kidolgoztuk Munkács teljes hulladékkezelési üzemtervét, és zajlanak a tárgyalások a Huszti, Rahói, Técsői, Ökörmezői és Rahói járás szemétszállításának megvalósításáról is. Ha minden a tervek szerint zajlik, 2015-re olyan világszínvonalú és környezetbarát hulladék-feldolgozó üzem áll Sárad határában, mint amilyen három éve működik a magyarországi Hejőpapi közelében.

– A grandiózus tervek mellett hogyan alakul a jelenlegi munka?

– Mint mondottam, megrendelésekben nincs hiány, de talán az a legfontosabb, hogy egy plusz szolgáltatást is igényelhet a lakosság. Ugocsai tapasztalataink ugyanis azt mutatják, hogy minden háztartásban vannak időszakok, amikor kevésnek bizonyul a kiadott kukák űrtartalma, mert az őszi–tavaszi lomtalanítások során egyszerűen több szemét gyülemlik fel. A problémát orvosolandó AVE-logóval ellátott 100 literes szemeteszsákokkal láttuk el a begyűjtő gépkocsik vezetőit, és ezek a zsákok 4 hrivnyáért bármely partnerünk számára megvásárolhatóak. Fontos tudnivaló, hogy amennyiben több ilyen zsákot vásárol valaki, de nem használja fel, elteheti azokat a következő lomtalanításig és akár fél év múlva is elszállítják munkatársaink a beléjük csomagolt háztartási szemetet.

Matúz István

Forrás: Igazi Kárpáti Igaz Szó


Kurnyikova

Marina Hlebnyikova

Angelina Jolie

Marija Sarapova

VENDÉGHÁZ

Bíró Eleonóra vendégháza

A központi fűtéssel ellátott vendégház a település főutcáján található, egy virágos udvarban. A portához szőlőlugas és szépen gondozott gyümölcsös tartozik. A háziak tíz esztendeje foglalkoznak falusi vendéglátással. A vendégek fogadására három kétágyas szoba áll rendelkezésre. Bennük színes TV, DV...

VENDÉGHÁZ

Tóth Zsuzsanna vendégháza

A központi fűtéses kétszintes családi ház a Mezőkaszony–Barabás magyar-ukrán határátkelőtől kb. 200 m-re található. Udvara rendezett, melyet virágok és zamatos szőlőt termő szőlőlugas díszít. A ház földszinti részében egy mini ABC és egy kávézó is működik. Három éve foglalkozunk falusi vendég...

Magyar Távirati Iroda
Kárpátinfo.net:   Belföld  |  Külföld  |  Gazdaság |  Kultúra |  Sport |  TurMix |  NET/Tech
Galéria |  Fórum |  Videók |  Linkek |  Receptek |  Apróhirdetések |  Telefonkönyv
Szálláshelyek:   Vendégházak |  Hotelek |  Szanatóriumok |  Szállodák |  Turistabázisok |  Motelek |  Üdülők
Látnivalók:   Tavak, folyók, vízesések |  Várak, erődítmények Kárpátalján |  Kárpátaljai múzeumok |  Természeti látványosságok |  Középkori templomok |  Kastélyok, kúriák, udvarházak |  Műemlékek |  Fatemplomok
Természeti értékek:   Havasok, hágók, hegycsúcsok |  Természetvédelmi területek |  Folyók, tavak, vízesések |  Tisza |  Egyedi értékek
Adnetwork

Nyitóoldal | Impresszum | Adatvédelem | Médiaajánlataink | Partnerek | Észrevételek
LinkStart.net.ua | Magyar-magyar szótár | Kárpátalja turizmusa - oroszul
Copyright © 2002-2008 - Minden jog fenntartva - Szoboszlai Ildikó - Hosted by Netkey