Kárpátalja Információs Portálja

2009 január 10. szombat. Ma Melánia névnapja van

Add a Startlaphoz
Keresés:     

Meglógott egy kísérleti pók az ISS-ről

2008-11-19 08:31:02

Engedély nélküli eltávozáson van a Nemzetközi Űrállomáson (ISS) éldegélő pókpáros egyik tagja. Keddi hírek szerint a Spider Two eltűnt "lakhelyéről".

A pókok az űrben nem számítanak újdonságnak, már az első amerikai űrállomás, a Skylab fedélzetén is voltak ketten, Arabella és Anita. A tudósok már akkor, 1973-ban is azt vizsgálták, hogyan viselkednek az ízeltlábúak a súlytalanságban, miképpen táplálkoznak és alszanak, ugyanúgy szövik-e hálójukat, mint a Földön.

Az ISS jelenlegi két pókját Egyesnek és Kettesnek hívják. Az Egyes (Spider One) kedden láthatóan komoly munkában volt, hogy előállítsa kusza hálóját. A pókoknak nehéz dolguk van az űrben, a gravitáció hiányában nem képesek szimmetrikusra szőni hálójukat. A Kettesnek (Spider Two) azonban nyoma veszett.

Ginger Kerrick repülési igazgató közölte, hogy az állat keresésére indultak. Mint magyarázta, az Egyes a fő kísérleti pók, amelyet egy átlátszó falú üvegdobozban folyamatosan figyelnek. A Kettes csak egy tartalék pók, elkülönített lakrésszel. "Azt hisszük, kimászott a hálószobájából és valahol a nappaliban tartózkodik" - mondta.

Kirk Shireman, az űrrepülő helyettes programigazgatója a nagy keresésben nyugalomra int. Szerinte nem biztos, hogy a Kettesről le kell mondani. "Csak nem szökött el a fedélzetről, biztos, hogy néhány napon belül rátalálunk valahol, amint szövögeti hálóját".

Az Egyes főpók "működéséről" Sandy Magnus asztronauta azt mondta: hálója meglehetősen térszerű, elég rendszertelennek tűnő alkotás. A pókpár - már amennyiben a Kettes előkerül - a 15 napos küldetést teljesítő Endeavour űrsiklóval tér vissza a Földre november végén.

Forrás: MTI


Blestachie

Ali Landri

Liv Tyler

Kurnyikova

VENDÉGHÁZ

Horváth Béla vendégháza

A központi fűtéses kétszintes vendégház Bene központjának a közelében található egy szép virágos udvaron. A házzal szemben gyönyörű látványt nyujt a Csillagos hegy meredek sziklaorma. Összesen négy szoba áll a vendégek rendelkezésére, ebből három kétágyas és egy egyágyas. A szobákban kényelmes ágya...

SZOBOR, EMLÉKMŰ, MŰTÁRGY

Beregszászi Nagy Pál kopjafája

Nagymuzsalyban született, Sárospatakon végezte középiskolai tanulmányait, majd különböző külföldi egyetemeken mélyítette tudását. 1800-ban a Sárospataki Egyetem rektorává választották, 1803-tól egy ideig Kazinczy Ferenc fiának, Istvánnak nevelője volt. A neves kutató kopjafája Beregardóban, a Perény...

VENDÉGHÁZ

Tóth Szvetlana vendégháza

A központi fűtéssel ellátott vendégház a település fűutcáján található, egy virágos udvarban. A portához szőlőlugas és szépen gondozott gyümölcsös tartozik. A háziak tíz esztendeje foglalkoznak falusi vendéglátással. A vendégek fogadására három kétágyas szoba áll rendelkezésre. Bennük színes TV, DV...

MŰEMLÉK, ÉPÍTMÉNY

Ungvári római katolikus templom

A római katolikus Szent György templom Ungvár belvárosában áll. Alapkövét 1762-ben helyezték el, építését 1766-ban fejezték be. A mellette álló plébánia 1767-ben épült....

Magyar Távirati Iroda
Kárpátinfo.net:   Belföld  |  Külföld  |  Gazdaság |  Kultúra |  Sport |  TurMix |  NET/Tech
Galéria |  Fórum |  Videók |  Linkek |  Receptek |  Apróhirdetések |  Telefonkönyv
Szálláshelyek:   Vendégházak |  Hotelek |  Szanatóriumok |  Szállodák |  Turistabázisok |  Motelek |  Üdülők
Látnivalók:   Tavak, folyók, vízesések |  Várak, erődítmények Kárpátalján |  Kárpátaljai múzeumok |  Természeti látványosságok |  Középkori templomok |  Kastélyok, kúriák, udvarházak |  Műemlékek |  Fatemplomok
Természeti értékek:   Havasok, hágók, hegycsúcsok |  Természetvédelmi területek |  Folyók, tavak, vízesések |  Tisza |  Egyedi értékek
Adnetwork

Nyitóoldal | Impresszum | Adatvédelem | Médiaajánlataink | Partnerek | Észrevételek
LinkStart.net.ua | Magyar-magyar szótár | Kárpátalja turizmusa - oroszul
Copyright © 2002-2008 - Minden jog fenntartva - Szoboszlai Ildikó - Hosted by Netkey