Kárpátalja Információs Portálja

2009 január 10. szombat. Ma Melánia névnapja van

Add a Startlaphoz
Keresés:     

Ronaldo a visszavonulást fontolgatja

2008-11-19 11:36:37

Ronaldo felhagyhat a labdarúgással. A visszavonulás eshetőségéről maga a brazil sztárfutballista beszélt az olasz Gazzetta dello Sportnak nyilatkozva.

A 32 éves csatár ugyan szerencsésen túlvan legutóbbi súlyos térdsérülésén, amelyet még februárban, az AC Milan játékosaként szenvedett el egy olasz bajnokin, de nem tudja, mi lesz, illetve hogy egyáltalán lesz-e folytatás. Ronaldo érdemben e hét elején tért vissza a pályára, amikor is jótékonysági meccsen, a Zinedine Zidane, illetve a Ronaldo és barátai alkotta válogatottak hétfői marokkói fellépésén 22 percet játszott.

Az egyetemes labdarúgás jeles alakjával a milánói klub nem hosszabbította meg nyáron lejárt szerződését, s ő azóta sem talált megfelelő együttest magának, jóllehet a brazil Botafogo kitartóan csábította, s felmerült az is, hogy a Manchester Citybe igazol, nemrég pedig az itáliai középcsapatnak számító Siena ajánlatát utasította vissza.

"Köszönet mindenkinek, de még valóban nem tudom, mit kezdjek magammal, hogy mit hoz a jövő - mondta a lapinterjúban Ronaldo. - Egyelőre nem döntöttem el, hogy folytassam-e, vagy abbahagyjam a labdarúgást. Nem akarom elsietni a választ. A legfőbb most az, hogy teljes értékű legyen a felépülésem. Dönthetek akár már holnap is, de lehet, hogy csak egy hónap múlva határozok véglegesen a hogyan továbbról."

A világbajnok, 1997-ben és 2002-ben a legjobb európai futballistát megillető Aranylabdát is kiérdemelt Ronaldo már 1999-ben, majd 2000-ben is hasonlóképpen súlyos térdsérülést szenvedett, mint ez év elején.Édesapja szerint lányára nemcsak a nagyválogatott figyelt fel, de a Bayern München is, amely a női fociban is az egyik legnagyobb németországi tekintélynek számít. Mindezt alátámasztja, hogy az új-zélandi  világbajnokságról beszámoló német újságokat bejárta az a fotó, amelyen Franz Beckenbauer gratulál Dzsenifernek, akit egybehangzóan a női labdarúgás legnagyobb zsenijének neveztek.

Forrás: MTI


Catherina Zeta Jones

Monica Bellucci

Pink

Blestachie

VENDÉGHÁZ

Simon Mónika vendégháza

Déda községében a házigazdák hagyományos vendégszeretetére számíthat minden idelátogató, aki a falusi életformát kívánja megismerni. A napi programok kellemes fáradtság-érzését hangulatos, helyi jellegzetességű vendéglátó családi házakban pihenhetik ki a kedves vendégeink. Igény szerint több napos ...

MŰEMLÉK, ÉPÍTMÉNY

Huszti református templom

Huszton a váron kívül a református templom is a Felső-Tisza mentén fekvő város nevezetességei közé tartozik. Kárpátalja egyik legrégibb temploma. A templomot a római katolikus egyházközösség építtette a XIV. század végén és Szent Erzsébet tiszteletére szentelték fel....

HOTEL

Pacsirta hotel-étterem

A nálunk megszálló kedves vendégeket modern, európai színvonalú szobákkal várjuk. Minden szoba fel van szerelve légkondicionálókkal, kábel TV-el, zuhanyzós vagy fürdőkádas vizesblokkal. A szálloda első szintjén egy büfé is helyet kapott, ahol natúr- és szénsavas üdítőitalokat, sört, teát, kávét, kap...

SZOBOR, EMLÉKMŰ, MŰTÁRGY

Mikes Kelemen szobra Salánkon

2005. október 2-án, vasárnap, gyönyörű koraőszi időben leplezték le Salánkon, a Rákóczi-emlékparkban a Nagyságos Fejedelem hű apródjának, és a levelezéseiről is híressé vált Mikes Kelemennek az emlékművét. ...

Magyar Távirati Iroda
Kárpátinfo.net:   Belföld  |  Külföld  |  Gazdaság |  Kultúra |  Sport |  TurMix |  NET/Tech
Galéria |  Fórum |  Videók |  Linkek |  Receptek |  Apróhirdetések |  Telefonkönyv
Szálláshelyek:   Vendégházak |  Hotelek |  Szanatóriumok |  Szállodák |  Turistabázisok |  Motelek |  Üdülők
Látnivalók:   Tavak, folyók, vízesések |  Várak, erődítmények Kárpátalján |  Kárpátaljai múzeumok |  Természeti látványosságok |  Középkori templomok |  Kastélyok, kúriák, udvarházak |  Műemlékek |  Fatemplomok
Természeti értékek:   Havasok, hágók, hegycsúcsok |  Természetvédelmi területek |  Folyók, tavak, vízesések |  Tisza |  Egyedi értékek
Adnetwork

Nyitóoldal | Impresszum | Adatvédelem | Médiaajánlataink | Partnerek | Észrevételek
LinkStart.net.ua | Magyar-magyar szótár | Kárpátalja turizmusa - oroszul
Copyright © 2002-2008 - Minden jog fenntartva - Szoboszlai Ildikó - Hosted by Netkey