Jacenyuk nem találja a szövetségeseit
2008-11-20 09:29:21
Az NU-NSZ frakció képviselője Kszenia Ljapina biztos benne, hogy a Legfelsőbb Tanács korábbi elnökének Arszenyij Jacenyuknak a közeljövőben nem sikerülhet új pártot szerveznie.
Ljapina a tegnapi kremencsuki látogatása során beszélt Jacenyuk pártvezetői esélyeiről – írja a Podrobnosti.ua internetes hírportál.
Jacenyuk annak ellenére, hogy egy rendk1ívül befolyásos, erős egyéniség, jelenleg nincs komoly csapata, és a fennmaradt idő alatt valószínűleg nem is sikerülhet új szövetségesekre találnia – jegyezte meg a képviselőnő.
Ljapina elmondása szerint politikai pártot alakítani nem olyan egyszerű feladat, mint amilyennek tűnik. Akik korábban az NU-ból, vagy a BJuT-tól Jacenyukhoz menekültek, nem tekinthetők valódi szövetségeseknek, hiszen nem először váltottak pártot.
Ljapina a Jurij Lucenko belügyminiszter pártját, a Népi Önvédelmet (NSZ) hozta fel például, ami szerinte sem pártnak, sem egységes rendszerbnek nem nevezhető. Az NSZ tagjai mindig a "húsosfazék" mellett igyekeznek helyet foglalni.
Arszenyij Jacenyuk a Legfelsőbb Tanács ex-elnöke nemrég kijelentette, hogy nem szeretne részt venni a 2010-ben esedékes államfő-választásokon, és alapítandó pártja részvételét is korainak tartja az előrehozott parlamenti választásokon.
Jacenyuk ugyancsak megjegyezte, hogy a közeljövőben elsősorban "embergyűjtéssel" fog foglalkozni. Elmondása szerint fiatal, magabiztos, és ami a legfontosabb, mindezidáig ismeretlen személyekre "vadászik".
"Az én pártomban nem lesznek olyan személyek, akikkel naponta tele van a televízió és a hazai sajtó" – jegyezte meg az ex-házelnök.
Forrás: Kárpátinfo.net








