A tóháti falvak következnek (GALÉRIA)
2008-11-20 09:56:18
Az elmúlt kedden több száz rafajnaújfalui lakos részvételével bensőséges ünnepségre került sor: a falu szélén álló gázelosztó állomásnál meggyújtott fáklya jelezte, hogy végre a településre is eljutott a földgáz. Az ünnepi alkalom szónokai valamennyien azt hangsúlyozták, hogy a földgáz bevezetésével komfortosabbá válik az élet a településen, nő annak megtartó ereje, a korábbiaknál nagyobb esély van arra, hogy különböző vállalkozások kezdjék meg működésüket a környéken. Az ide tartó gerincvezeték kiépítése 2 millió hrivnyába került, a helybeliek 215 ezer hrivnyával járultak hozzá az utcai hálózat létrejöttéhez.
GALÉRIA: Gázgyújtás Rafajnaújfaluban - 2008
Az átadási ünnepségen Matelesko Omeljan, a megyei állami közigazgatás elnökének helyettese, hangsúlyozva az esemény jelentőségét azt emelte ki, hogy a nem könnyű gazdasági helyzet ellenére vidékünk egyre erőteljesebben fejlődik. Ukrajna megyéi közül az utóbbi években Kárpátalján adták át a legtöbb új iskolát, ez pedig hosszútávon mindenképpen a felzárkózás irányába hat. A rafajnaújfaluiak 2003 óta várnak erre a pillanatra, emlékeztetett Volodimir Trikur, a beregszászi járási állami közigazgatás elnöke, és utalt arra is, hogy milyen nehézségek, megtorpanások után jött el végre a gázgyújtás órája. Ez a munka koránt sincs befejezve, hisz a falu közintézményeinek a gázfűtésre való átállítását mihamarabb meg kell oldani.
A mostani esemény túlmutat önmagán, kezdte ünnepi beszédét Csizmár Béla, a beregszászi járási tanács elnöke. Megerősíti az itt élőket abban, hogy a településnek van jövője: esélyt ad a munkahelyteremtésre, lehetőséget nyújt az itteni fiataloknak, hogy európai módon szervezzék meg az életüket. A gázvezeték-építés különböző állomásait elevenítette fel Volodimir Filvarosnij, a kivitelező cég, a Zakarpatgazbud vezetője. Fejes Sándor helyi polgármester köszönetet mondott mindazoknak, akik segítettétek a rafajnaiakat tervük megvalósításában, és elismeréssel szólt falubelijei odaadó munkájáról. A település első embere hangsúlyozta: összefogásra az elkövetkező időkben is szükség lesz, a további közös tervek megvalósítása érdekében.
Isten azért teremtette a saját hasonlatosságára az embert, hogy az folytassa a Mindenható által elkezdett hatalmas munkát, hangsúlyozta Radvánszky Ferenc református lelkipásztor. Továbbvinni a teremtés nagyszerű ügyét viszont csak úgy tudjuk, ha mindenkoron Istenre figyelünk. Az anyagi jólét megteremtése mellett arra törekszünk, hogy gazdagodjunk a lélek gyümölcsei által is: ez pedig a szeretet, az önzetlenség, jóság, a bölcsesség, az alázat és a többi jó tulajdonság. Végezetül a tiszteletes áldást kért az itt lakók további életére.
Az ünnepségen elhangzott: a most megépült Barkaszó-Rafajnaújfalu fővezetéknek köszönhetően lehetőség nyílik arra, hogy hamarosan több tóháti településre – Bótrágyra, Somba, Haranglábra, Hetyenbe, Papiba, Zápszonyba, Kaszonyba stb. – is eljusson a földgáz. Bejelentették, hogy a napokban helyezik üzembe az Alsó- és Felsőremete gázellátását biztosító elosztó állomást. A járás vezetői bíznak abban, hogy Zápszonyban az év végéig sor kerül a rafajnaújfaluihoz hasonló gázgyújtó ünnepségre.
Kovács Elemér
Forrás: Kárpátinfo hetilap









