Bakos Kiss Károly verseskötetének bemutatója Beregújfaluban
2008-11-20 15:47:57
Az elmúlt héten a Kárpátaljai Magyar Művelődési Intézet szervezésében könyvbemutatóra került sor Beregújfaluban, Bakos Kiss Károly szülőfalujában, ahol Orosz Gizella népművész szőtteseiből készült kiállítás is várta az érdeklődőket. A résztvevőket Kenyeres Mária, a KMMI irodavezetője köszöntött. Nyitó beszédében kiemelte: Bakos Kiss Károlyt túlzások nélkül a kárpátaljai magyar irodalom fiatal nemzedékének egyik legtehetségesebb alkotójaként tartják számon, aki nemcsak tehetséges költő, de rendkívüli ember is, akit úgy tanítványai, mint kollégái tisztelnek, nagyra értékelnek. A Négy Égtáj irodalmi stúdió szakmai tanácsadójaként ő elemzi és koordinálja a tizen- és huszonéves írogatók munkáit, hasznos és megfontolandó tanácsokkal látja el a „jövő költőit”.
Bakos Kiss Károly kötetét Vári Fábián László József Attila-díjas költő, az Együtt irodalmi, kulturális és képzőművészeti folyóirat versrovatának szerkesztője mutatta be.
Bakos Kiss Károly megtanult mindent, amit a szakma nyújthatott számára, és ami egyáltalán a könyvekből megtanulható – elemezte az ifjú pályatárs munkásságát a József Attila-díjas költő.
A kötet bemutatását követően a helyi általános iskola tanulói és a Négy Égtáj irodalmi stúdió tagjai néhány verset szavaltak el a kötetből, illetve kárpátaljai költők megzenésített verseiből adtak elő egy csokorra valót. Majd Bakos Kis Károly osztotta meg gondolatait a jelenlévőkkel.
Ezt követően Orosz Gizella népművész mutatkozott be. Mint mondta, soha nem törekedett hírnévre, nagyszülei hatására kezdett el a népművészettel foglalkozni. A Rákóczi mintás, csipkeszövésű, makkos szőttesei, a sajátos színvilág, a barna – zöld – sárga, a rózsaszín – halványkék – fehér, a halványsárga és piros színkombináció, a jellegzetes mintázat valódi élményt nyújtottak a szemlélődőknek. Orosz Gizella elárulta azt is, hogy több munkáját kiállították már Beregvidéki Múzeumban, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán, illetve a Kárpátaljai Magyar Művelődési Intézetben is, így egész Kárpátalja gyönyörködhet a szebbnél szebb beregi szőttesekben.
Köszöntötte a jelenlévőket Kovács Magdolna földrajztanár, Bakos Kiss Károly egykori osztályfőnöke. Kovács László, a Beregújfalui Általános Iskola nyugalmazott igazgatója elmondta, hogy 50 éves tanári pályafutása során két költőt sikerült kinevelni, éppen ezért bír különös jelentőséggel a mai nap.
A kedves, lelket emelő szavakat követően Bakos Kiss Károly dedikálta olvasóinak új kötetét.
Kiss Tímea
Forrás: Kárpátinfo hetilap








