Új tűzoltóautók a técsői járásnak
2008-11-20 18:11:31
Három új tűzoltóautóval bővült a técsői járási katasztrófavédelem technikai bázisa.
A técsői járás Kárpátalja legnagyobb alapterületű közigazgatási egysége. Ez a földrajzi sajátosság bizonyos szempontból előnyös is lehetne, ám egy csapásra hátránnyá válik, ha azt vesszük, hogy a járási központból egy-egy tűzoltó- vagy mentőautónak olykor 60-70 kilométert is meg kell tennie, hogy eljusson a riasztás helyszínére. Márpedig tűz esetén ilyenkor már csak a füstölgő romok eltakarításának szomorú feladata marad a tűzoltókra.
A járási katasztrófavédelem járműparkjának kibővítése már jó ideje szerepel az önkormányzat napirendjén. Tavaly végül sikerült is elkülöníteni e célból 700 ezer hrivnyát a költségvetésben, ám az összeg végül másra kellett. Az idén 1 millió 700 ezer hrivnyát irányoztak elő a técsői járási tűzoltóság 2008-2012 közötti időszakra szóló fejlesztési tervére, amely végre meghozta gyümölcsét. A napokban három ZIL-131-es típusú tűzoltóautó beszerzésére került pont, mely járműveket az aknaszlatinai, neresznicai és csimalevói helyi tűzoltóegységeknél állították hadrendbe.
P.I.
Forrás: Kárpátinfo.net








